Bekeményít Zugló – új szabály szerint pár nap után viszik a roncsautókat
Eddig sokszor hónapokig vesztegeltek az utcákon az elhagyott autók.
Eddig sokszor hónapokig vesztegeltek az utcákon az elhagyott autók.
A Fogarasi úton a hatóságok lezártak egy útszakaszt a helyszínelés idejére.
MÁV-területen történt a favágás a zuglói körvasút mentén. A sok évtizedes fekete nyárt a napokban vágták ki tövestül, a helyieket megdöbbentette a fejlemény. Frissítés: megkeresésünkre a MÁV jelezte, próbálták, de nem lehetett megmenteni a fát.
A Fidesz EP-képviselője a múlt héten vehette át a kinevezését Orbán Viktor miniszterelnöktől.
Rózsa András szerint a közlekedési miniszter nyíltan hazudik a Rákosdubajjal kapcsolatban.
Vitézy Dávid nem érti, hogy fér össze a projekt a kormány „szuverenitásvédelmi” politikájával.
Rózsa András január 28-án várja a tárcavezetőt Rákosrendezőn.
H. Zsolt még december 20-án telefonált be a rendőrségre azzal, hogy egy XIV. kerületi szórakozóhelyen éjfél után bomba fog robbanni.
A kerület vezetője szerint legalább százmillió forintnyi kár érhette az önkormányzatot.
Azt még vizsgálják, hogy melyik jármű vezetője hibázott.
Már nem csak az interneten válogathatunk a filléres kínai divattermékek között.
Összesen heten sérültek meg, amikor a Nagy Lajos király útján összeütközött egy villamos és egy busz. A környéken egy építkezés miatt több járat útvonala megváltozott.
A baleset miatt a villamosok helyett pótlóbuszok közlekednek.
Karácsony Gergely még zuglói polgármesterként próbált szót érteni Pajor Andrással, de nem sikerült.
Az egyházi beosztásából felmentett zuglói plébános szerint súlyos lejárató kampány folyik ellene.
A helyszínelés miatt az S76-os vonatok közlekedésében késésekre és járatkimaradásokra kell számítani.
Ezzel az egész kerületre megváltható a parkolási díj.
Horváth Zsolt a lapnak azt mondta, azt hitte, Tóth Attila meg akarta őt ütni, ezért rúgta meg. Az ügyben rendőrségi nyomozás folyik.