Balla Györgyi Gazdaság

Van, aki köpködi, van, aki fényezi: blöff vagy valóság az ügyfélbarát adóhivatal?

Hiába hirdette meg nagy csinnadrattával a kormány az adózóbarát NAV-ot, az egyszerűsítés elmaradt. Revizorból sem lett több, pedig – szakértők szerint – inkább rájuk lenne szükség a látszatintézkedések helyett. Vállalkozókat kérdeztünk arról, jobb lett-e nekik Tállai András idején, és mi lesz, ha egy rendőrből lett helyettes államtitkár irányítja majd a NAV-ot.

Farkas Zoltán Gazdaság

Világjelenség, hogy egyre rosszabbul jár, aki a munkájából él?

A növekvő jövedelemkülönbségek egyik oka a munkajövedelmek arányának csökkenése – állapítja meg az IMF, amely feltűnő baloldali fordulatot tesz. Az utóbbi időben egyre több figyelmet szentel az oktatásnak, a képzésnek, a nemek közti egyenlőségnek és az egészségügynek, azaz az emberi tényezőnek. A munkajövedelmek GDP-hez viszonyított aránya a válság óta Magyarországon szintén zsugorodik – mutatja ki az adóhatóság korábbi elnöke, Pitti Zoltán.

hvg.hu Gazdaság

Felbőszítették az adóhivatalt a dán adócsalók

„Harapni fog” az adóhivatal, amely 4 milliárd dolláros adócsalásra derített fényt. Ezt ígérte Dánia adóügyi minisztere, miután kénytelen volt bevallani: bár kezdetben azt hitték, hogy még egymilliárd dollár sincs az adócsalások összege, de mára kiderült, hogy jóval magasabb lesz a végösszeg.

MTI Gazdaság

Rászállt a NAV a szervizekre és az autóalkatrész-kereskedőkre

Az elmúlt másfél évben négyezernél többször ellenőrizte az adóhivatal a szervizeket, valamint az autó- és a motoralkatrész-kereskedőket. Az érintetteknél csaknem kilencmilliárd forint be nem fizetett adóra bukkantak a NAV revizorai, pénzügyőrei – írja a Magyar Idők.

MTI Gazdaság

Mától vastagabb borítékot kapnak a NAV-dolgozók

Pénteken kapják kézhez először a megemelt fizetésüket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal dolgozói - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára. Tállai András szerint átlagosan bruttó 70 ezer forinttal számíthatnak többre az ott dolgozók.

hvg.hu Gazdaság

Drónokkal vadásznak a spanyol adócsalókra

Spanyolországban az önkormányzati bevétel egyik fő forrása az ingatlanadó. A települések adójövedelmének negyven származéka származik a telekkönyvi bejegyzés alapján kivetett adókból. Sok spanyol azonban „elfelejti” bejelenteni, ha befedi a teraszát, a kert felé bővíti egy-két szobával az épületet, netán medencét építtet a tágas kertben.

Soós Eszter Petronella Vélemény

Így rohad a magyar kapitalizmus

A mai magyar állam a szolidaritás lebontásával, a kiszolgáltatottak rugdosásával, a piac torzításával, a kapitalizmus megcsúfolásával, párt- és kormánybarát oligarchák kitömésével van elfoglalva. Így nem fog menni.

hvg.hu Vállalkozás

Az Uber megtalálta a megoldást az adóproblémára

Precedens értékű megállapodás született az Észt Adó- és Vámhivatal, illetve az Uber között. A megállapodás értelmében az Uber részt vesz egy egyszerűsített, digitális adóbevallási rendszer kifejlesztésében, melyet az észt egyéni vállalkozók használhatnak majd. A cég szerint ez a megállapodás jó példa lehet Európa többi országa számára is.

1 2 3 4 5 6
Az infektológus szerint a következő hetekben megugorhat a halottak száma Magyarországon

Az infektológus szerint a következő hetekben megugorhat a halottak száma Magyarországon

Éjszakai kijárási tilalom Brüsszelben, számos intézményt bezárnak

Éjszakai kijárási tilalom Brüsszelben, számos intézményt bezárnak

A magyaroknak bejön az EU-járványkezelése

A magyaroknak bejön az EU-járványkezelése

Hasznos funkció jön: rögzítse kedvenc weboldalait a Windows Start menüjében

Hasznos funkció jön: rögzítse kedvenc weboldalait a Windows Start menüjében

"Tragédia, hogy felmentést érzünk, ha a járvány áldozata 70 felett járt"

"Tragédia, hogy felmentést érzünk, ha a járvány áldozata 70 felett járt"

Libération – Az SZFE az orbáni cezarománia útjában áll

Libération – Az SZFE az orbáni cezarománia útjában áll

Kínából érkező, veszélyes porfelhőre figyelmeztet Észak-Korea, ki is ürültek az utcák

Kínából érkező, veszélyes porfelhőre figyelmeztet Észak-Korea, ki is ürültek az utcák

Jön a vécépapírból készült koronavírus-bélyeg

Jön a vécépapírból készült koronavírus-bélyeg

A címlapról ajánljuk

Már a Horthy-rendszerben elárasztotta Budapestet a kokain

Budapesten is elterjedt az 1920–1930-as években Európa-szerte népszerű kokain. Kokós Lexi kokainkirály pályafutásán át ezt a mozzanatot is feldolgozta cikkünk szerzője, Dezső András, a fehér por máig tartó magyarországi történéseiről szóló, Magyar kóla című könyvében.