#adórendszer

Rossz az adórendszer, de jók a magyar kutatóintézetek

Magyarországon a pénzügyi-gazdasági válság értékválsággal párosult, az elmúlt két évtized alatt még a barátságok sem a közös értékekre alapozódtak, hanem valamilyen érdekkapcsolatra – magyarázta Vizi E. Szilveszter agykutató, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 2002-2008 közötti elnöke egy szerdai sajtóbeszélgetésen, a Gutmann Fórum keretében.


Egyszerűsítés, állami segítség: amit a kkv-k várnak az adórendszertől

Egyszerűbb, átláthatóbb adórendszert, a terhek, a bürokrácia és az adminisztráció csökkentését igényelték a kis- és középvállalkozásokat képviselő szervezetek vezetői, az egykulcsos adómegoldásokról azonban megoszlottak a vélemények az Orbán Viktor által meghirdetett „nemzeti konzultációsorozat” második, a gazdasági válsághelyzet elhárításáról szóló rendezvényén.



Hiánylicit: Matolcsy már 7,5 százalékot is meghaladó deficitről beszél

Matolcsy György szerint új költségvetés, új adórendszer és új foglalkoztatáspolitika lép hatályba július 1-jétől, ha a Fidesz alakít kormányt 2010-ben. A Fidesz gazdaságpolitikusa az MTI-nek adott interjújában azt is kijelentette: az új kormánynak érdemes egy új készenléti hitelmegállapodást kötnie a Nemzetközi Valutalappal (IMF), olyat, amely "kiegyensúlyozza az olyan rossz híreket, mint amilyen a valós hiányt érinti majd".


"A magyar adórendszer csalásra ösztönöz"

A magyar adórendszer gyengéje, hogy az adózók jövedelme áttekinthetetlen, az egész rendszer csalásra ösztönöz – véli Papp József, a Corvinus Egyetem Vállalkozásfejlesztési Intézete Stratégia és Projektvezetés tanszékének docense. Szerinte be kellene vezetni az alacsony jövedelemadót és a szigorú, minden háztartás összes vagyonának bevallásán alapuló vagyonadót.


Oszkó: nálunk lesznek a legkisebbek az élőmunka költségei

Jó kompromisszumokat kötött a kormány az adórendszer átalakítása során, példa erre a cafeteria rendszer klasszikus elemeinek a tervezett 32 helyett 25 százalékos kedvezményes kulcsa - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) csütörtöki budapesti rendezvényén.



Oszkó Péter: szem előtt a versenyképesség és a munkaerőpiac

A kormány elsődleges célja a versenyképesség javítása, a munkaerő-piaci aktivitás növelése, amelynek érdekében elkerülhetetlen az adórendszer átalakítása, az adóterhek csökkentése - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter kedden az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájában tartott expozéjában az Országgyűlésben.


Oszkó Péter: bevezethető az ingatlanadó

Oszkó Péter szerint bevezethető az ingatlanadó, az ekho pedig akár már 2010-ben megszűnhet. A hétfőn esküt tett pénzügyminiszter újságíróknak úgy nyilatkozott: a parlament várhatóan két részletben tárgyalja majd az adócsomagot, először a 2009-es szabályokat, majd később a jövő évi átalakításokat veszik sorra.



Mi van Gyurcsány csomagjának mélyén?

A parlamentben hétfőn Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bejelentette azokat a gazdasági intézkedéseket, amelyekkel a kormány a válság hatásait szeretné mérsékelni, illetve el kívánja indítani az országot a kiegyensúlyozott fejlődés irányába. A csomag segítségével kellene kitörni (hivatalos megfogalmazás szerint) a gazdasági válság és a struktúraátalakítási kényszer kettős szorításából.