hvg.hu: Ön több javaslatot tett az adórendszer reformjára. Elégedett azokkal a változtatásokkal, melyeket a Bajnai-kormány július elsejétől vezetett be?

P.J.: A magyar adórendszer egyik legnagyobb problémája, hogy csalásra ösztönöz. Magyarországon több mint egymillió ember van minimálbérre bejelentve, de a hivatalosan felvett összegen kívül kiegészítő jövedelemben is részesül, „zsebbe kapja a pénzt”, ami gyakran többszörösen is meghaladja az előbbit. Erre a „kétcsatornás bérrendszerre” rákényszerülnek a munkaadók, és összefüggésben áll az egész gazdaság duális szerkezetével. Nálunk van egy hazai tulajdonú kis- és középvállalkozói szektor, továbbá külön szektort alkotnak a Magyarországon működő multinacionális cégek. Utóbbiak jövedelemtermelő képessége alapvetően különbözik az előbbitől. Egy magyar munkavállaló átlagosan nyolc és fél millió forint érték megtermelésével járul hozzá a GDP-hez. A kis- és középvállalkozások dolgozói azonban csak négymillió forint értéket termelnek évente, ami nagyon alacsony. El kellene érni, hogy ez az érték rövid időn belül növekedjen. Közben a multiknál tizennégy-tizenhat millió forint az egy dolgozóra eső GDP. Ez óriási különbség. A magyar gazdaság szerkezetét modellezve kimutattam, hogy a jelenlegi jövedelmi viszonyok mellett egy átlagos magyar kis- vagy közepes vállalkozás, ha akarja, akkor sem tudja megfizetni az adóit, különösen a dolgozóit terhelő járulékokat. Ha így tenne, nem maradna profitja.

hvg.hu: A multik viszont rendesen adóznak.

P.J.: Sajnos ők sem, bár egészen más okból. Olyan adóelterelési technikákat alkalmaznak, melyekkel szemben az APEH-nek nincsenek eszközei. Például az egyes országok között utaztatva a félkész termékeket, irreális árakat számolnak fel, és a végtermékért abban az országban adóznak a legmagasabb profit után, ahol a legkedvezőbbek a feltételek. Ugyancsak a multik élnek a legnagyobb mértékben az offshore cégek alapítása révén adódó adóelkerülési, illetve adóminimalizálási lehetőségekkel. Mindezeken túl a multik számíthatnak a magyar állam beruházás-ösztönzési politikájára is, ami a nagy beruházásokat különböző kedvezményekkel támogatja. Ennek fejében vállalják, hogy stabil, járulékfizető munkahelyeket teremtenek, de újabban ezt a vállalásukat sem teljesítik: munkaerő-kölcsönző cégeken keresztül szerződtetnek „kétcsatornás bérezésű” dolgozókat, akiket azután minden további nélkül elbocsáthatnak, ha az érdekeik úgy kívánják. Az „Egyedi Kormánydöntésű Támogatások” elnevezésű program parlamenti döntés nélkül hatalmas kedvezményeket nyújt a befektetőknek, így adnak például a kecskeméti Mercedes-gyárnak negyven milliárd forintot. De hatalmas összegeket kapott a dunaújvárosi Hankook gumigyár, és más multik is. Nem kell magyarázni, hogy az egész rendszer a korrupciónak, a klientúra-építésnek a melegágya.

hvg.hu: Változtattak-e a jelenlegi rendszeren az új adótörvények?

P.J.: Minden maradt úgy, ahogy volt. Pedig az államnak az én felfogásomban az a dolga, hogy a lehető legalacsonyabban tartsa az adókat, a kamatokat, illetve az inflációs rátát. Egy ilyen rendszerben egyetlen vállalat sem kaphat vissza nem térítendő támogatást vagy adókedvezményt, mert ezt természetesen a többi vállalat által megtermelt, adóként befizetett jövedelemből lehet csak elvonni.

hvg.hu: A multinacionális cégek mellett szóló érv, hogy legális munkahelyeket teremtenek, s ezért érdemes áldozatot hozni. Egyébként is, ha a multikat elkezdenénk szorongatni, kivonulnának az országból. Akkor a beszállítóik is lehúzhatnák a rolót, és a munkanélküliség ugrásszerűen megnőne.

P.J.: Ezt az érvet jól ismerem, ezért tudom cáfolni. A multik támogatása miatt nem marad elegendő forrás a hazai kis- és középvállalkozásoknál a fejlesztésekre, új munkahelyek létrehozására. Sajnos az adórendszer Bajnai-kormány általi módosítása e cél érdekében semmit nem tesz. A társasági adó nemhogy csökkent volna, de 19 százalékos lett, ami még a különadó eltörlése után is túlságosan magas. Elképzelésem szerint annyira le kellene csökkenteni a vállalkozásokat, illetve a munkabéreket terhelő adókat és járulékokat, hogy a gazdaság szereplői számára mindegy legyen, hogy csalnak-e vagy adót fizetnek. Megjegyzendő, hogy a csalásnak is vannak költségei, hiszen fiktív számlákat kell venni, s az offshore technikák is költségesek. Számításaim szerint 15 százalékos, egykulcsos szja, 20 százalékos munkaadói járulék és 15 százalékos társasági adó mellett érhetnénk el ezt az egyensúlyi állapotot. Ki olyan ostoba, hogy ha olyan alacsonyak az adók, hogy nem kell csalnia, mégis megszegi a törvényeket?

hvg.hu: Milyen következményei lennének a magyar társadalomra és gazdaságra nézve egy ilyen radikális adó- és járulékcsökkentésnek?

P.J.: Szerintem felszabadító hatása lenne, és ez a kulcsa a válságból való kilábalásnak is. Természetesen ezzel egyidejűleg radikálisan csökkenteni kellene a költségvetési kiadásokat is. De ez sem lehetetlen. A magyar büdzsé számos olyan, valójában értelmetlen redisztribúciót tartalmaz, melyeket felszámolva jelentős forrásokat lehetne felszabadítani. A multinacionális cégek támogatásainak és az uniós forrásoknak az odaítélését hatalmas, sokba kerülő „pályázatkezelő” apparátus végzi. Magyarországon a legmagasabb, legalábbis az EU-ban, a GDP-hez viszonyítva a vállalkozásoknak adott támogatások és adókedvezmények aránya. Ha törvény tiltaná azt, hogy vállalkozás nem kaphatna ilyet, akkor a társasági adó kulcsa az optimálisan alacsony szintre mérséklődhetne és a „pályázatkezelő” munkájára nem lenne szükség. De a fogyasztás különböző szektoraiban is működnek költséges redisztribúciós mechanizmusok. Ezek közül az egyik a családi pótlék, melynek fedezetét azoktól vonják el, akiknek jelentős részét visszaadják. Ha el lehetne fogadtatni, hogy csak a rászorultak kapnak családi pótlékot, a többieknek viszont 15 százalék szja-t kell fizetniük, utóbbiak boldogan beleegyeznének a nekik járó családi pótlék eltörlésébe. Magyarországon 2500 milliárd forintra rúgnak a szociális kiadások, ami a GDP-hez viszonyítva tíz százalékkal magasabb, mint a „visegrádi” országokban. Persze az alacsony jövedelemadóhoz hatékony vagyoni adózásnak is kell társulnia, amit semmiképp nem úszhatunk meg.

hvg.hu: A Bajnai-kormány bevezette a háromsávos ingatlanadóból kifejlesztett vagyonadót, mellyel ön elégedetlen. Ehelyett egészen más jellegű vagyoni adót tartana kívánatosnak.

P.J.: Ez a mostani vagyonadó nem más, mint porhintés. Azzal indokolják a bevezetését, hogy a befolyó összegekből lehet a jövedelmeket terhelő más adókat mérsékelni. Csakhogy az ingatlanok adójából 40-45 milliárd forint bevételre számítanak, ami azonban nevetségesen kevés ahhoz, hogy a jövedelemadókat a kívánatos mértékre lehessen csökkenteni. A hatékony vagyonadó úgy néz ki, ahogy ezt Svédországban megvalósították a kilencvenes évek elején, amikor rendbe kellett hozni a költségvetést. Ennek révén a GDP nyolcvan százalékára felszökött államadósságot harminc százalékosra csökkentették. Ez 2007-ben következett be és akkor a vagyonadót meg is szüntették. Nekünk is a svéd példát kell követnünk, tekintettel arra, hogy Magyarország rendkívüli mértékben eladósodott, csak a kamatszolgálatra ezermilliárdokat költ. A PM kimutatása szerint 2001-ben 7300 milliárd forint volt az államadósságunk, ami a GDP 53 százalékát tette ki. Becslések szerint ez idén a 21 ezer milliárd forintot – a GDP 84 százalékát – is meghaladja majd, vagyis nyolc év alatt a tartozásunk megháromszorozódott. Egy magyar állampolgárra, a csecsemőket is beleértve, 2,, 1 millió forint adósság jut, aminek csak az éves kamata 150-160 ezer forint egy főre vetítve. Ma már azért veszünk fel hiteleket, hogy a kamatterheket kifizethessük. Ezért valakinek viselni kell a felelősséget, ha nem is úgy, mint Nagy-Britanniában, Viktória királynő idejében, amikor az adósok börtönébe zárták azokat, akik nem tudták visszafizetni a kölcsöneiket.

hvg.hu: Mit tehetünk azért, hogy csökkenjenek az adósságaink?

P.J.: Amennyiben a magyar háztartások legmódosabb harmada vagyonadó címén évente kifizet 500 milliárd forintot, még rendezhetjük a helyzetünket. Ez egy „módos” háztartásra vetítve 500 ezer forint terhet jelentene átlagosan. Erről korábban írtam egy cikket és sokan hozzászóltak az interneten. Többségük közölte velem: tudják, hogy fizetniük kell, hajlandóak is rá, amennyiben látják, hogy az új típusú vagyonadó igazságos lesz és mindenkire vonatkozik.

hvg.hu: Egy ilyen, új típusú vagyonadó a jelenlegi bizalmi válságban elképzelhetetlen. A polgárok többsége egyszerűen nem hinné el, hogy az általuk befizetett összegeket a kormány jó célokra fordítja. Azért nyúljanak a zsebükbe, hogy a felelőtlenül felvett kölcsönök kamatait csökkentsék?

P.J.: Sajnos a kölcsöneink legnagyobb részét három célra használtuk fel. Az első: a választópolgárok korrumpálása. A mostani kormánypártok úgy tudtak csak hatalomra kerülni, hogy megvásárolták a járadékosok szavazatait, de ennek jelentős részét hitelből fizették. Hitelekből fedeztük a tb- és a nyugdíjalapok hiányait, ami katasztrofális következményekkel járt. Továbbá hitelekből fedeztük a régebbi kölcsönök kamatait, s ez a tendencia különösen 2003-tól erősödött fel, amióta a lehetségesnél jóval magasabb kamatfeláron veszünk fel hiteleket. A kölcsönök másik részét pedig, melyeket az infrastrukturális fejlesztésekhez használtunk fel, jórészt ellopták. Elég, ha itt csak utalok a Transparency International kimutatására, mely szerint a magyar közbeszerzések 25 százalékkal drágábbak a ténylegesen indokoltnál. Csak emiatt 2006-ban mintegy 280 milliárd forintot – ennyi kb. a 13. havi nyugdíj összege – dobtunk ki az ablakon. Elég ha itt csak a négyes metró építkezésére, vagy a Margit híd felújítására gondolunk, ami kétszer annyiba kerül, mint amire előzetesen számítottak.

hvg.hu: Mi vár ránk, ha nem sikerül kikászálódnunk az adóssághegy alól?

P.J.: Rövid időn belül Szerbia sorsára juthatunk. Csakhogy ott a polgárháború tette tönkre a gazdaságot, ami bennünket szerencsére eddig elkerült. Utolsó lehetőségünk, hogy egy új, bizalmat élvező kormány lásson neki a gazdaság rendbetételének, és a multikkal szemben a magyar gazdaság érdekeit érvényesítse. Az új kormánynak be kell vezetnie az alacsony jövedelemadót és a szigorú, minden háztartás összes vagyonának – beleértve a külföldön tartottat is – bevallásán alapuló vagyonadót. Enélkül a rászorultsági alapon történő segélyezés sem lehetséges. Új „társadalmi szerződést” kell kötnünk a jövő érdekében. Radikálisan át kell tehát alakítani az adórendszert, fel kell számolni a csalásokat, de nem sehova sem vezető kampányokkal, hanem az érdekeltségi rendszer megváltoztatásával.

Pelle János