Dörner rendezte a számlát az adóhivatalnál
Dörner György cége ellen végrehajtást indított a NAV. Az Új Színház igazgatója a Blikknek azt mondta: mostanra már rendezte adótartozását.
Dörner György cége ellen végrehajtást indított a NAV. Az Új Színház igazgatója a Blikknek azt mondta: mostanra már rendezte adótartozását.
Nyilvánosságra hozza a hódmezővásárhelyi önkormányzat azoknak a cégeknek és magánszemélyeknek a listáját, akik a törvényben meghatározott határidőt követően több mint egy héttel sem fizetik meg a helyi adókat - jelentette be Korsós Ágnes, a város címzetes főjegyzője szerdán.
Csaknem ötven revizor, végrehajtó, pénzügyőr és rendőr szállt meg csütörtökön egy távol-keleti árukat értékesítő bevásárlóközpontot Budapesten - közölte az InfoRádió. A próbavásárlással induló ellenőrzést árufoglalás követte volna, ha az övtáskákból elő nem kerülnek az adótartozást fedező milliók.
Csődeljárást indítottak Macedóniában az ország első magántévéje, a jobboldali kormányt rendszeresen bíráló A1 televízió ellen.
Kiderült, hogy Stohl András egyik cége 1,5 milliós adótartozást halmozott fel, ezért végrehajtást kezdeményeztek ellene - írja a csütörtöki Blikk.
Nyomozást indított a rendőrség a napokban egy, a baranyai megyeszékhely buszközlekedését biztosító Pécsi Közlekedési Zrt. (PK) nagy összegű adótartozásáról szóló dokumentum kiszivárogtatásának ügyében.
Óriási mennyiségű adóhátraléka van Al Pacinónak, aki szerint az elmaradásért korábbi pénzügyi tanácsadója a felelős.
A városi és községi önkormányzatokat Németországban sem veti föl a pénz: költségvetésük meglehetősen szűkre szabott, ezért ahol csak tudnak, takarékoskodnak. Emiatt különösen súlyosan érinti őket, hogy vállalatok és magánszemélyek hatalmas összegekkel tartoznak nekik, részben már évek óta.
Az APEH új informatikai hálózatot fejlesztett ki, melynek segítségével gyorsabban emelheti majd le a köztartozást felhalmozó személyek bankszámláiról a be nem fizetett adót, a rendszer egy hónapja működik - írja a Magyar Nemzet.
Az adóhivatalnak és dolgozóinak sem tud fizetni az a balatonlellei üzletvezető, aki állítja: több mint hétmillió forinttal tartozik neki az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) nyári táborai óta - írta keddi számában a Somogyi Hírlap.
Miként halmozható fel 20 milliárd forint adóhiány? – erre a kérdésre kereste a választ a People Rent Kft. példáján az eheti HVG.
Az elektronikus bevallók 2010. augusztus 5-től lekérdezhetik az internetes folyószámla-lekérdezői felületről, mennyi késedelmi pótlék tartozásuk halmozódott fel 2009-ben.
Nem éppen makulátlan előéletűek a legnagyobb adótartozást felhalmozó magyar cég nyugdíjas tulajdonosai, akiket a hvg.hu munkatársai korábban a Vajdaságban kutattak fel, és akik azt állították, soha nem hallottak a több mint négymilliárd foritnyi adótartozást felhalmozó kft.-ről.
Mit tehet, aki nem tudja határidőre befizetni az adótartozását? Milyen fizetési könnyítésekre van mód, s az adóhatóság milyen körülményeket mérlegel? Az APEH szakemberei videóban tisztázzák a tudnivalókat.
A legnagyobb adótartozást, több mint négy milliárd forintot felhalmozó magyar vállalkozás tulajdonosai a hvg.hu riportereitől tudták meg, hogy van egy cégük - legalábbis ezt állították, amikor videós stábunk felkutatta őket abban a házban, ahol albérletben élnek. Az APEH fekete listájának első helyezettje, a budai székhelyű KLK63 Kft. nyomában jártunk. Nézze meg videónkat!
Az APEH 2009 negyedik negyedévében 176 adózónál állapított meg jelentős összegű adóhiányt, a nagy adósok közül 107 vállalkozás, 69 pedig magánszemély.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége – a legutóbbi közgyűlésen hozott döntés és a most elkészült független szakértői jelentés alapján – szerdai ülésén (Telki, 11:30 óra) tárgyal arról a csaknem negyedmilliárd forintos APEH-tartozásról, amely a 2002-2005 közötti időszakban halmozódott fel.
Miközben a költségvetés akár néhány milliárd forintjáért is keményen harcolnak az ágazatok és protestálnak a társadalmi szervezetek, a drámaian növekvő adótartozások miatt százmilliárdokkal szűkül a büdzsé bevételi oldala - állapítja meg a feketelista.hu portál, amely listát készített a legnagyobb adóhiányt felhalmozó ötven vállalkozásról.
Az APEH 2009 első negyedévében 176 adózónál összesen 42,8 milliárd forint adóhiányt állapított meg, amihez 34,2 milliárd forint jogkövetkezmény társult - derül ki az adóhatóság honlapján nyilvánosságra hozott adatokból. A 176 nagy adósból 113 vállalkozás, 63 pedig magánszemély.
Kétéves fejlesztői munka után megkezdte működését az az online adatbázis, mely 425 ezer cég viselt dolgait teszi elérhetővé - értesült a HavariaPress.