Nagyjából 44 milliárd forinttal csökkent tavaly az illetékbevétel a 2009. évihez képest: 133,8 helyett 89,5 milliárd forintot tett ki, a zuhanás hátterében az építőipar mélyrepülése és jogszabályváltozás áll.
A kiadások lefaragása mellett a budapesti városvezetés új bevételek után is nézne: Tarlós István főpolgármester adókivetési jogot szerezne a fővárosnak, vizsgálják az ingatlan-értéknövekedési adó bevezetésének lehetőségét, újra előkerült a dugódíj ötlete és milliárdos friss bevételre számítanának a közterület-használati díjból.
A Deutsche Telekom frusztrált a Magyarországon bevezetett új vállalati adók miatt, mert ezek veszélybe sodorhatják a vállalati beruházásokat és az ország gazdasági növekedését - fejtette ki pénteken egy németországi pénzügyi konferencián a német távközlési vállalat pénzügyi igazgatója.
Hivatalos foglalkozásként ismerik el Romániában mostantól a boszorkányságot, így adót, valamint egészségügyi és nyugdíjjárulékot is kell fizetniük. A boszorkányok mérgező mandragórával tiltakoznak.
Január elsejétől kevesebb adójóváírás jár, új gyerekkedvezményt vezetnek be, kevesebbet kell adózni a hidegétkezési utalvány és a bónusz után is. Ez utóbbi csak január 15-től érvényes. Január 31-ig minden magánnyugdíjpénztár-tagnak nyilatkoznia kell, ha nem szeretne visszalépni az állami rendszerbe. Összefoglaltuk, mire figyeljen 2011 első hónapjában.
Január elsejétől életbe lép az új személyi jövedelemadózás Magyarországon. A gyermekvállalás ösztönzése érdekében a személyi jövedelemadózás új rendszerében már az első gyermek után is adókedvezmény jár a szülőknek, méghozzá jövedelemkorláttól mentesen - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Tízezer forinttal több adót fizetett az APEH-nak évekkel ezelőtt, de hiába vár arra, hogy az adóhivatal visszatérítse azt. Mit tehet? Hogyan és honnan tölthető le a túlfizetés visszaigényléséhez szükséges nyomtatvány?
Az adózói folyószámlákon december 23-tól új információval találkoznak az adóhatóság ügyfelei, az átvezetési kérelmek beérkezési dátumával - tette közzé az APEH a honlapján.
Az átfogó adóreform elmaradt 2010-ben, de számos fontos változás érinti mind a magánszemélyeket mind a vállalkozásokat. A kis és középvállalkozások esetében kedvezően módosult a társasági adókulcs, ami évi 500 millió forintos adóalapig 10 százalékra csökkent. Magánszemély cégtulajdonosok esetében további változás emellett az osztalékadó 16 százalékosra, továbbá az egyes cafetéria elemek utáni adó huszonötről tizenkilenc százalékosra módosult. További könnyítés, hogy januártól a lakásszerzési illetéket 12 havi részletben is lehet törleszteni. Kinek és milyen feltételekkel?
A brókercégek januárban alighanem állásfoglalást kérnek majd az adóhatóságtól, mert bizonytalanok abban, hogy egy lejáratig megtartott kötvényen vagy diszkontkincstárjegyen elért nyereség kamat-e vagy árfolyamnyereség - értesült a Napi Gazdaság.
Egy 15 céget magában foglaló csoport, köztük vezető német és osztrák energiavállalatok, közös levelet intézett az Európai Bizottsághoz, amelyben kifejezi aggodalmát az EU soros elnökségét januártól ellátó Magyarország bizonyos válságkezelési lépései miatt.
A lakásbérbeadás örök üzletnek tűnik, jövedelmezősége felveszi a versenyt akár az állampapírok hosszú távú hozamával. A bérbevevői kereslet a lakáshitelek korlátos volta miatt nem csökken, és a válság első évéhez képest idén már nem esnek az albérleti díjak sem.
A kormány jelentős, több területet érintő adóintézkedéseit öszességébenkedvezőnek ítélték a PwC szakértői, a cég mai adókonferenciáján. A népszerűtlen intézkedések, mint hangsúlyozták, annak tudhatóak be, hogy az idő rövidsége valamint az EU és az IMF szigora leszűkítette a Kormány manőverezési lehetőségét.
A béren kívüli juttatások az egyik legnépszerűbb adóoptimalizálási módszer, amely elsősorban olyan szolgáltatások igénybevételére ösztönöz, amelyek az állam érdekében is állnak.
Jövőre a munkáltatónak a béren kívüli juttatások értékének 1,19-szerese után 16 százalék személyi jövedelemadót kell fizetniük a törvénymódosítás értelmében, írja a HVG Adó 2011 különszáma. Ha szeretné tudni, mekkora bérnek felelnek majd meg a 2011-ben adható béren kívüli juttatások, most kiszámolhatja.
Aki lemond az év végi jutalmáról vagy a 13. havi fizetéséről idén, annak jövőre a személyi jövedelemadó csökkentése miatt, szuperbruttó ide vagy oda, 50 százalékkal kevesebbet kell adóznia e juttatás után.
Mintegy 300 ezer dolgozó jár rosszul a kormány új személyi jövedelemadójával; akár évi 60 ezer forinttal kevesebbet vihet haza egy középkeresetű - mondta Török Zsolt, az MSZP szóvivője szombati telefonos sajtótájékoztatóján az MTI-nek.
A magánszemélyek valamennyi jövedelmük után 16 százalékos kulccsal adóznak, miközben az adójóváírás megmarad, mértéke 2011-től csökken - többek között ez áll az Országgyűlés által kedden elfogadott jövő évi adó- és járuléktörvényekben.
A természetbeni juttatásokra vonatkozó szabályozás jelentősen változik: a juttatások köre szűkül, a természetbeni juttatás elnevezés pedig 2011-től megszűnik. Mi változik még?