#adózás


Milliárdos plusz teher az Egis nyakán

Az Egis nem esik bele az egészségügyi törvény kedvezőbb kategóriájába, így miközben júliustól jelentősen növekednek terhei, a 2010-es befizetéseknek csak 50 százalékát tarthatja vissza – írja a csütörtöki Napi Gazdaság.

MTI



Ellenőrizhetetlen az szja-bevallás? Az adóhatóság cáfol

A szuperbruttót 2010-re vezették be és - mint az Alkotmánybíróság is kifejtette - ez csak egy korrekciós tényező alkalmazását jelentette az összevont jövedelmekből az adóalap meghatározása során. Évközben ugyan semmi nem utalt arra, hogy ebből jogértelmezési probléma alakul majd ki, azonban most, az év végi szja-bevallás előtt alig két héttel problémák merültek fel az 1053-as nyomtatvány kitöltésénél. Angyal József szerint a NAV egy szükségtelen oszlop beillesztésével ellenőrizhetetlenné tette az szja-bevallást, a NAV azonban cáfolja ezt.

hvg.hu




Orbán: az unió is azt akarja, amit mi

Az euróövezeti versenyképességi paktum intézkedéseinek iránya egybeesik azzal az iránnyal, amelyet a magyar kormány követ a gazdaságpolitikában; adókérdésekben azonban különbség van - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón, miután megbeszélést folytatott Herman Van Rompuy-jel, az Európai Tanács elnökével.

MTI



Március végéig kell bevallani a különadó alapját

A magánszemélyek által 2005. január 1. és 2010. december 29. között megszerzett, a 98 százalékos különadó alapját képező bevételről március 31-ig kell adatot szolgáltatniuk az erre kötelezett adózóknak - hívja fel a figyelmet az adóhatóság.

MTI



Nem vált be a cselédadó

Az októberben bevezetett, cselédadó néven elhíresült adórendszeren kívüli kereset nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket - írja a csütörtöki Napi gazdaság.

MTI



Vitatja a Tesco a nyereségadózását firtató cikket - az Adózóna kommentál

Az Adózónán január 28-án megjelent "Mennyit adóznak a multik és ki jár jól?" című írásunk több pontját vitatta és egyben kifogásolta a Tesco Globál Áruházak Zrt., arra hivatkozva, hogy az írásban megjelent információk a társaság magyarországi jelenlétét kívánják rossz színben feltüntetni. Az alábbiakban összefoglaltuk az írás Tesco által kifogásolt pontjait, a cég véleményét, s idézzük Béres Molnár Gergelynek, a cikk szerzőjének reagálását is.

unknown


Fontos tudnivalók a külföldön dolgozó magyaroknak

A külföldön foglalkoztatott magyar munkavállalók esetében - a kettős adóztatás elkerülése érdekében - különös figyelmet igényelhet az szja-bevallások készítéséhez szükséges munkáltatói igazolások kiadása, amelynek határideje január 31-én jár le - hívja fel a figyelmet a Deloitte.

MTI