"Áfalottó": vissza lehetne nyerni a pénzt Szlovákiában
"Áfalottó" bevezetését tervezi még az idén a szlovák pénzügyi tárca, amely így szeretné növelni az államkassza áfabevételeit - közölte a pozsonyi Pravda pénteken.
"Áfalottó" bevezetését tervezi még az idén a szlovák pénzügyi tárca, amely így szeretné növelni az államkassza áfabevételeit - közölte a pozsonyi Pravda pénteken.
MTI
A katát választó korábbi eva-alanyok év közben is választhatják az alanyi áfamentességet. A tevékenységüket kezdő vállalkozások a nyilvántartásba vétellel egyidejűleg választhatják a katával együtt az alanyi adómentességet is - írja közleményében az adóhatóság.
hvg.hu
Az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) szerint a válságos helyzetben lévő ágazat kilábalását a gazdasági helyzet mellett a jelenleg érvényben lévő adóügyi jogszabályok is nehezítik. Többek között az ingatlanfejlesztéshez kapcsolódó közcélt szolgáló berendezés áfa-mentességének kezelése, az iparűzési adóból az alvállalkozók költségének levonhatósága, valamint a nem realizált árfolyam különbözetből származó számviteli eredmény adóztatása kapcsán fogalmaztak meg piacserkentő javaslatokat.
hvg.hu
Jelentősen megkönnyíti a szervezet átalakításra készülő vállalkozások életét az áfatörvény egyik tervezett módosítása, amely 2013-tól mentesíti az üzletágak értékesítését az áfafizetés kötelezettsége alól.
unknown
Az import-export adatokból arra lehet következtetni, hogy Magyarországon a kávépiac egyes szereplői csalnak az áfával - írja a Napi Gazdaság.
MTI
MTI
Napi Gazdaság
Számos tevékenység tartozik az e-kereskedelem gyűjtőfogalom alá, számlázás és áfafizetés tekintetében a távolsági értékesítést azonban érdemes külön kezelni.
hvg.hu
Újrakezdődhet a borhamisítás, ha jövedékiadó-mentesek lennének a gyümölcsborok - véli a fideszes Font Sándor és Horváth István, akik szerdán módosító indítványt terjesztettek a parlament elé annak érdekében, hogy a gyümölcsborok után a jövőben is meg kelljen fizetni a hektoliterenkénti 9 870 forintos jövedéki adót.
MTI
A szlovén kormány 8,5 százalékról 20 százalékra emelné a sajtótermékekre vonatkozó áfát. Az adóemelés 11 millió euró bevételtöbbletet okozna a költségvetésben, ami elhanyagolható tétel. Az újságírók szerint a szlovén médiapiacot próbálják erővel átrendezni.
hvg.hu
Az autókereskedelemben és -szolgáltatásban burjánzó feketegazdaság visszaszorításának lehetőségeiről tárgyalt az Autós Nagykoalíció (ANK) és a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) vezetőivel a kormánypártok frakciói részéről Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető és Seszták Miklós KDNP-s képviselő pénteken.
MTI
Torzítják-e egyes csökkentett áfakulcsok az egységes piac működését, nem tartoznak-e jelenleg olyan termékek vagy szolgáltatások kedvezményes áfakörbe, amelyek fogyasztását az unió csökkenteni igyekszik - egyebek mellett ezt vizsgálja az Európai Bizottság.
MTI
Az MSZP szerint Matolcsy Györgynek bocsánatkéréssel kellett volna kezdenie "133+400 milliárd forintos" csomagjának bejelentését pénteken, mert azt egy "normális gazdaságpolitikával" el lehetett volna kerülni.
MTI
A kormány új megszorító csomagjával pont úgy döcöghetünk tovább, mint eddig: még magasabb lehet a rekorder magyar áfa, ami ugyanúgy fáj majd az adóváltozásokkal egyébként is rosszul járt alacsony keresetűeknek, mint idén. A kormány pedig tovább várhat az áfabeszedés hatékonyságának javulására, és folytathatja a fordított áfa kísérletét.
Máriás Leonárd
Máriás Leonárd
Nagy Gergő
Immár van lehetőség a gépkocsibérlés vagy -lízing áfájának levonására, ez azonban plusz adminisztratív teherrel jár együtt: csak pontos kimutatás vállalása mellett vonható le a forgalmi adó.
hvg.hu
Magyarország akár 250 milliárd uniós támogatást is bukhat azon, hogy a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. a nagy projekteknél az áfát is költségként számolta el. Az Európai Bizottság szerint ezt nem tehette volna. Az NGM a folyamatban lévő eljárás ideje alatt nem számol el európai uniós forrást a perrel érintett projekteknél.
MTI
MTI
hvg.hu
Két ügyet is tárgyal csütörtökön az Európai Bíróság, amelyekben Magyarország az uniós támogatásokból megvalósuló projektekhez kapcsolódó általános forgalmi adót (áfa) is szeretné támogatható kiadásként elismertetni - írja a Népszava.
hvg.hu
A Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) az általános forgalmi adó (áfa) csökkentését szorgalmazza, amennyiben erre nincs lehetőség, a fordított áfa alkalmazására tesz javaslatot - mondta Mártonffy Béla, a FruitVeB elnöke az MTI-nek.
MTI
Az áfa levonása főszabály szerint nem tagadható meg a számlakibocsátó által elkövetett szabálytalanságok miatt – mondta ki a csütörtökön nyilvánosságra hozott ítéletében az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága egy magyarországi jogvitával kapcsolatban.
MTI
A kormány nem megy bele egyhamar az alapvető élelmiszerek szuperkedvezményes áfájába. Erre utal az ötlet kidolgozatlansága a Vidékfejlesztési Minisztériumban, de a Nemzetgazdasági Minisztérium is ellenzi az ötletet. A miniszterelnök viszont még felülírhatja a helyzetet, ha az IMF engedi.
Máriás Leonárd
Leszállíthatja a kormány 5 százalékra az alapvető élelmiszerek áfáját a mai ülésén, hogy megelőzze az élelmiszerek drasztikus drágulását – írja a Népszava.
MTI
Kedvezményes, ötszázalékos adósávba sorolná az alapvető tejtermékeket az iparág terméktanácsa. A szakmai szervezet szerint csak így lehet megmenteni az összeomlástól az aszálytól, magas takarmányáraktól és importtól sújtott ágazatot.
hvg.hu