Nem csak drágul, nincs is elég a magyar burgonyából
A Burgonyaszövetség egyáltalán nem optimista.
A Burgonyaszövetség egyáltalán nem optimista.
A hiány újabb termékár-emelkedéshez vezet az uniós piacokon.
Ahol nem öntöztek, az egész termés odalett, ahol igen, ott is sokkal rosszabb minőségű, kisebb és fonnyadtabb gyümölcs termett. Az almatermés soha nem volt még olyan rossz, mint az idén, de mi a helyzet a többi gyümölccsel? Hogyan jelenik majd meg a terméskiesés a boltok polcain, és mi lesz így jövőre? Mezőgazdasági szereplőket kérdeztünk egy katasztrofális nyár után.
Augusztus 1-je óta mintegy 27 gabonával megrakott hajó hagyta el Ukrajna fekete-tengeri kikötőit az ENSZ és Törökország által közvetített exportmegállapodás keretében, amely "megteremtette a tartós béke környezetének alapjait" - mondta szombati beszédében a török védelmi miniszter.
Indokolatlan a szezon közepén letörni a dinnye árát, mert így nem fedezi a termelők költségeit – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Dinnyetermesztők Egyesülete.
Az aszály miatt az ország keleti részében alig van takarmány, pedig ezekben a hetekben kell feltölteni a készleteket, amit jövőre etetnének meg az állatokkal. A hús és a tejtermékek ára is felrobbanhat ősszel.
Magyarország a kaszálási korlátozások feloldását kéri az Európai Bizottságtól.
Míg a világ egyes részein élelmezési válságtól tartanak, a magyarországi gabonaellátás biztosított - írta a szombati Magyar Nemzet.
Az egyetemisták által alapított bedrock.farm az év minden napján azonos áron és minőségben biztosítja Budapest legjobb éttermeinek a vegyszermentes mikrozöldeket és fűszernövényeket. A 15 főt foglalkoztató belvárosi pincegazdaság a tervek szerint tovább növekedne: nemsokára licenszdíjért cserébe árulják a technológiát. A hvg.hu-nak Balázs Bence, a cég egyik alapítója mesélt a vertikális farm sajátosságairól.
Tavaly nyár óta elszálltak a hazai termelők költségei, de a globális nehézségek és az elszálló költségek lehetőséget is teremtenek a külpiacokon a magyar termékeknek.
Egyre sokoldalúbbak, viszont egyre nagyobbak a mezőgazdasági gépek, ez pedig veszélyezteti a termőföldek hosszú távú hozamát – figyelmeztetnek svéd kutatók.
Jövő évre ígéri a német cég a beruházás indulását, a három évvel ezelőtti bejelentés óta veszteséges a projektet bonyolító magyar leányvállalat. Időközben a 6,7 milliárdért vásárolt földterületet 48 milliárd forinttal felértékelték.
Ukrajna jelentős búzaexportőr, de most több millió tonna gabona nem jut el olyan külföldi országokba sem, melyeknek sürgősen szükségük lenne rá.
Nemkívánatos személynek nyilvánította a két szövetségében is elnöknek megválasztott Szabó Bálint szegedi politikust a Baromfi Termék Tanács, így az ágazatban nagy befolyással bíró szervezet tisztújításáról lényegében kitiltották. Szabó azt ígéri a termelőknek, hogy ő a tiltás ellenére ott lesz.
Bár a paradicsom és a szamóca egy kicsit olcsóbb lett az elmúlt hetekhez képest, hosszabb távon nagy árzuhanásra nem számíthatunk, mert a kertészetek egy részét a munkaerőhiány ellehetetleníti.
A leggazdagabb magyar vállalkozók listáján előkelő helyen álló, eddig az építőiparban hasító vállalkozó vásárolta be magát egy agrárcégbe.
Az időjárási szélsőségek óriási károkat okoznak a termelőknek, azonban bizonyos fajták a munkaerőhiány miatt tűnnek el a termesztésből.
Bár a mezőgazdaság fokozottan kitett a klímaváltozás negatív hatásainak, a gazdák csak egy része használ olyan okos megoldásokat, amelyek hozzájárulnak az ágazat fenntartható működéséhez.
Elkészült az Agrártudományi Kutatóközpont (ATK) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának (ELTE TTK) közös projektje; az E-orr kutatóműhely feladata az volt, hogy kidolgozza a mezőgazdasági kártevő-fertőzöttséget szaganyag alapján érzékelő rendszert.
A mezőgazdasági támogatások 90 százaléka káros a környezetre és az emberek egészségére – állítja az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) jelentése.