Petíciót indítottak Debrecenben az akkumulátorgyár építése ellen
A petíció aláírói azt üzenik a polgármesternek, hogy Debrecennek levegőre és vízre van szüksége, nem akkumulátorgyárra.
A petíció aláírói azt üzenik a polgármesternek, hogy Debrecennek levegőre és vízre van szüksége, nem akkumulátorgyárra.
Láthatóan teljes erejével mozgásba lendült az autóipar az elektromos átállás irányába, és ha a terveik szerint haladnak, 2030-ra az új autók fele már elektromos lesz.
A helybeliek attól tartanak, hogy a beruházás felgyorsíthatja a város kiszáradását.
A győri polgármester szerint a tiltakozók túl jól szervezettek, és azt sem érti, hogyan tudtak összeszedni csaknem 6 ezer aláírást.
A terv szerint még idén elkezdenék a CATL akkumulátorgyárának építését.
Az amerikai kormányzat is komoly kedvezményeket kínál azoknak a cégeknek, amelyek az elektromobilitásba fektetnek.
Az üzem áramellátásának kialakításában Mészáros Lőrinc cége is részt vesz.
Nagy lehet az akkumulátorgyártó-sűrűség a BMW magyarországi gyára környékén néhány éven belül, ugyanis pár nappal világ legnagyobb akkugyártója, a CATL beruházásának bejelentése után, egy másik kínai szereplő is feltűnt a színen.
A lakosok beleszólást akarnak abba, hogy mi épül a mezőgazdaságtól elvett déli ipari övezetben. A városvezetés és a lakosok között a Civil Fórum Debrecen Egyesület próbál közvetíteni.
Ráharapott Orbánék csalijára Kína egyik leggazdagabb embere. Cserébe már nemcsak az orosz gáztól, hanem a kínai lítiumtól is függ a magyar gazdaság. Az elektromos autókba akkumulátorokat gyártó CATL minden idők legnagyobb külföldi befektetését hozza Magyarországra.
Az elektromos autókba akkumulátorokat gyártó CATL minden idők legnagyobb külföldi befektetését hozza Magyarországra. Cserébe már nemcsak az orosz gáztól, hanem a kínai lítiumtól is függ a magyar gazdaság – írja az e heti HVG.
Még idén dönthet a Volkswagen vezetése arról, hol építsék meg a hat nagy európai akkucsomag-üzemük közül a negyediket. A lehetséges helyszínek között, mások mellett, Magyarország is ott van.
Gödön az akkumulátorgyár miatt volt a legtöbb probléma, valamint az, hogy helyben szétesett az ellenzéki vezetésű önkormányzat.
A nagyberuházáson dolgozó magyar vállalkozások hónapok óta várnak a pénzükre.
2027-re kellene elkészülnie az új üzemnek.
A dél-koreai SK Innovationnal partnerségben 11,4 milliárd dollárt költenek két elektromos autó- és akkumulátorgyár felépítésére.
A Pest megyei településen elvették a lakosok és az önkormányzat beleszólási jogát a Samsung akkumulátorgyárának építésébe, a Berlin melletti Grünheidében a világ második leggazdagabb emberét kapitulációra kényszerítették a környezetvédők.
A készülő, ám vitatott uniós klímacsomag az elektromos autók elterjesztésével védené a környezetet. A gigászi – de nem épp fejlett technológiát és tudást igénylő – akkumulátorgyárak erőltetése idehaza harmonizál ezzel, ám a kormány közben a rezsicsökkentés jelszavával blokkolná a klímatervet.
Az elektromos közlekedési eszközök elterjedésére apellálva jó üzletnek tűnhet az akkumulátorgyártás, de vannak kockázatok, egyebek közt az, hogy az e-átállás iránya csak pár évre előre látszik.