#alkotmány







Éljen április 25., alaptörvényünk ünnepe!

Magyarországon utoljára 1990-ben volt alkotmányünnep, de a 2011-ben elfogadott alaptörvénnyel az Orbán-kormány most visszahozta azt – igaz, augusztus 20-a helyett április 25-re tette. A Rákosiék által erőltetett népünnepélyek és tűzijáték helyett egyelőre csak protokolleseményekkel ünnepelhetünk. De a koncepció és az üzenet hasonlít.


Trócsányi: “Az alaptörvény belpolitikai viták felett áll”

Trócsányi László igazságügyi miniszter szerint az alaptörvény "jogrendünk alapja, szövetség a múlt, a jelen és a jövő magyarjai között.” Ezt az új alkotmány öt éves évfordulójának alkalmából mondta a miniszter. Trócsányi szerint nem probléma, hogy az alkotmány nem értéksemleges. Ahogy az sem, hogy a már ötször kellett módosítani a gránitszilárdságú alaptörvényt.



Újabb léket kapott a kormányzati-állami titkolózás

Amíg az államfő az Alkotmánybírósághoz küldte a Posta és az MNB alapítványainak és cégeinek szerződéseit a szemünk elől eldugó törvényt, a Fővárosi Törvényszék most pofont adott a kormánynak. A Főgáznak ki kellene adnia a Postával kötött szerződéseit. De korántsem biztos, hogy ez valóban meg is történik, mert a kormányzati gépezet ezt is bedarálhatja.


„Orbán egyfajta show-t rendezett”

Amikor Demokráciavédelmi Bizottság (KOD) néven Facebook-csoportot alapított az alig egy hónapja regnáló lengyel kormány intézkedései elleni tiltakozásul, egy nap alatt harmincezren csatlakoztak a csoporthoz. Mateusz Kijowski a hvg.hu-nak beszélt arról, hogy mit lehet tenni a társadalom megbékélése érdekében és mik a KOD céljai. Az interjúval délután jövünk – itt egy részlet, hogy mit gondol a sok mindenben mintaként szolgáló Orbán-kormányról.


Elfogyott az üzemanyag Nepálban

Csütörtöktől nem tankolhatnak Nepálban az autósok, mivel gyakorlatilag elfogyott a benzin amiatt, hogy az új alkotmány ellen demonstráló tömegek napok óta blokád alatt tartanak két átkelőhelyet az ország fő ellátójának számító Indiánál. Az üzemanyag vásárlására vonatkozó korlátozás egyedül a buszokra és az állami járművekre nem érvényes.



Átalakítják a politikai rendszert Szerbiában, kisebb lesz a parlament

Az alkotmány és több törvény módosításával a parlamenti pártok megkezdik a szerbiai politikai rendszer átalakítását, ami elsősorban a parlamenthez, a köztársasági elnökhöz, a kormányhoz és a pártokhoz kapcsolódó szabályozások megváltoztatását jelenti – mondta Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti frakcióvezetője kedden Belgrádban.


Orbán: A legvidámabb barakkból kóser alkotmányú ország lettünk

Orbán Viktor szerint Magyarország 2010 előtt elérte, hogy másodjára is a legvidámabb barakk legyen, de a kormányváltás után elkezdte visszaszerezni a szuverenitását. Átalakították a közjogi rendszert, a politikai játékszabályokat, és olyan „kóser” alaptörvényt sikerült alkotni 2012-ben, amely átment az európai alkotmányos átvilágításon, így az valóban európainak tekinthető. A miniszterelnök erről a Magyar Diaszpóra Tanács negyedik ülésének elején beszélt szerda reggel a Várkert Bazárban. Orbán úgy látja, hogy Magyarország „behorpadt” hírnevét szellemi vitákkal nem lehet helyreállítani, csak azzal, ha sikeres gazdaságpolitikát folytat.


Orbán emberei vagy a szakma legjobbjai az új alkotmánybírók?

Sokan az Alkotmánybíróság "teljes fideszesítésének" tekintik, hogy a parlament szerdai ülésén három, immár csak a Fidesz által delegált taggal végképp többségbe kerülnek azok a bírák, akiket egyértelműen a mai kormánypárthoz közel állónak tartanak. Megpróbáltuk megvizsgálni a három jelölt szakmai tevékenységén keresztül, mennyiben állhatnak meg ezek a vádak. A kép legalábbis összetett.


Megsértette az alkotmányt az amerikai elnök

Barack Obama alkotmányt sértett azzal, hogy 2012-ben törvénykezési szünetben, szenátusi jóváhagyás nevezte ki egy szövetségi munkaügyi felügyeleti szerv vezetőit – állapította meg csütörtökön egyhangúlag az amerikai legfelsőbb bíróság.



Mostantól kevésbé packázhatnak önnel a kereskedők

Az új polgári törvénykönyv nagyobb szabadságot ad a cégvezetők kezébe, ugyanakkor nő a vállalatvezetők és a hitelezők felelőssége, míg a kiszolgáltatott fogyasztókat extra szabályok védik. A kódex új üzletágakat is teremt a tőkeerős vállalkozásoknak, mint például az angolszász gyökerű bizalmi vagyonkezelés. Sárközy Tamás jogászprofesszorral az új Ptk. gazdasági és társasági jogi részéről beszélgettünk.


Ukrán belügy: rendőrökre tüzeltek a "rendbontók"

Az ukrán belügy szerint a "rendbontások résztvevői" tüzet nyitottak a rendőrökre. Egy minisztériumi szóvivő pedig azt nyilatkozta: többen megpróbáltak behatolni a parlament épületébe, ahol éppen az alkotmány módosításáról tárgyalnak.