Animációs John Wick film készül, Keanu Reeves is visszatér benne
Térdproblémái miatt Reeves már csak a hangját tudja adni az akcióhősnek.
Térdproblémái miatt Reeves már csak a hangját tudja adni az akcióhősnek.
HVG
A Gatto című Pixar-filmről a magyar nézőknek alighanem a Macskafogó Mr. Gattója jut az eszükbe, de a készülő macskás animációs filmet aligha erről a rajzfilmről mintázták. Itt az első előzetes.
HVG
Gesztesi Károly utódja megtiszteltetésnek és embert próbáló feladatnak tartja, hogy barátja helyébe léphet.
HVG
Az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon egy Jankovics Marcell nevét viselő díjat is alapítottak.
HVG
A cannes-i Kritikusok Hetén, májusban lesz a világpremierje Kreif Zsuzsanna legújabb, Adgwa-Ata című animációs rövidfilmjének, amelyben három tinilány szembesül a zsarnoksággal a dzsungel közepén.
HVG
A több mint három évtizede indult franchise cowboya felett láthatóan eljárt az idő.
HVG
Nem kell mindent elhinni, amit a hatalom állít, mert könnyen lehet, hogy a birodalom vezetői megtévesztik a népüket, csak hogy ők több javat halmozhassanak fel. Ugye, hogy fontos ez a téma? Akkor nem csoda, hogy egy gyerekeknek szánt animációs film is erről beszél. Kritika a Zootropolis 2-ről.
A rendkívüli képességű nyúl és a simliskedő róka visszatér, hogy újabb bravúros nyomozással helyreállítsa az édeni állapotot. A Zootropolis 2-ben az első rész állati nagy balhéjából még nagyobb állati balhé lesz.
Az Oroszlánkirály, az Így neveld a sárkányodat vagy épp a Lilo és Stitch után jön a Disney élőszereplős ámokfutásának új darabja: már látható egy kedvcsináló a Vaiana új verziójából.
HVG
Megjelent a végső előzetes a Zootropolis animációs film második részéhez, amelyben új dimenziókkal bővül az első részben megismert világ.
HVG
Bizonyítani szeretné a ChatGPT fejlesztője, hogy a technológiáikkal olcsóbban és gyorsabban lehet animációs filmeket készíteni – így hát ők maguk alkotnak egyet.
HVG
Judy, a nyúl és Nick, a róka párterápián próbálnak megoldást találni a problémáikra, miközben a rendőrségnek egy kígyó miatt kell nyomoznia az elmúlt évek egyik legsikeresebb animációs filmjének folytatásában.
hvg.hu
Az első magyar animációs dokumentumfilm Németország legnagyobb animációs filmfesztiválján aratott sikert.
hvg.hu
Egy csecsemőt dobnak ki a koncentrációs táborba tartó vagonból – így kezdődik Michel Hazanavicius animációs filmje, A legértékesebb áru. A Némafilmes Oscar-díjas rendezője ezúttal a holokausztról mesél – főleg gyerekeknek, de nem csak nekik. A sokoldalú francia filmessel több más újságíró társaságában Párizsban beszélgettünk.
A Ne Zha 2 című filmet egy hét múlva mutatják be Amerikában, a kínai mozikat már letarolta.
HVG
Balogh Mirjána Wish You Were Ear című animációjának szurkolhat a magyar közönség a február 13-án kezdődő 75. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon.
HVG
Buck Woodall szerint a 2000-es évek elején a Disney is látta azt az általa jegyzett forgatókönyvet, amelynek témája és cselekménye is rendkívül hasonlít a Vaiana-filmekre.
HVG
A Nemzeti Filmintézet által támogatott produkció Dargay Attila filmterve és figuratervei nyomán készül.
hvg.hu
„Attól, hogy készíthetsz animációs filmeket, még nem muszáj” – állítja Jan Pinkava. A L’ecsó és a Geri sakkozik rendezője nemrég a Friss Kakas Animációs Filmnapok alatt tartott mesterkurzust, a HVG-nek adott interjúban pedig többek között arról beszélt, hogy az animációba is beszivárgó technológia nem helyettesítheti az emberek közötti kommunikációt, és mint mindent, aminek értelme van, filmet is nehéz jól csinálni. A nézők azonban tudják, mi a jó és mi a rossz.
Mátrai Anna