Többmilliárdnyi EU-pénz kevés volt: a Kétfarkú építene buszmegállót az ürömi körforgalomhoz
Fókuszban azok a szegény utasok, akik egyelőre kánikulában, esőben és zimankóban is teljesen védtelenül várnak a buszra.
Fókuszban azok a szegény utasok, akik egyelőre kánikulában, esőben és zimankóban is teljesen védtelenül várnak a buszra.
Az angliai Cliftonban egy autó áttörte egy ház falát hétvégén, és bent állt meg. A helyszínen készített fotó szerint a kocsi hátulja még csak ki sem lógott az épületből. A fal a jelek szerint nem omlott le, azt nem tudni, az épület statikailag mennyire károsodott. A házban lévő férfi súlyosan megsérült, az autó vezetőjét letartóztatták.
A méretesebb SUV-ok piacán komoly sikert aratott Kodiaqból hamarosan érkezik egy mérges sportváltozat.
Ezzel a szupererős német sportkocsival akár bőven 300 feletti tempóval is száguldhatunk.
Mutatunk egy olyan táblát, mellyel igen ritkán találkozhatunk, de ettől még nem árt tisztában lenni a jelentésével.
A Mercedes legújabb kombija egyáltalán nem jön zavarba, ha elfogy alóla a kiváló minőségű aszfalt. Sőt, pontosan ilyen helyzetekben érzi igazán jól magát a légrugós, összkerékhajtású modell.
Itt a bizonyíték arra, hogy nemcsak a legújabb szupermodern autók bánhatnak kesztyűs kézzel a környezettel.
Ennek a parányi méretű japán járgánynak abszolút nem bonyolították túl a dizájnját.
A tisztán elektromos autók fenntartási költségei alacsonyak, azonban a villanyautózás még így is drága lehet.
A kellemetlen hiba a gyártó nagyteljesítményű GLE modelljeit sújtja, de már megvan a megoldás.
Az amerikai vállalat szépen csendben mérsékelte nagyteljesítményű autói árát.
A kínai tulajdonban lévő svéd márka gyári tuningcége bemutatta 2018-as új fejlesztéseit.
Nem feltétlenül kell egy több száz lóerős Tesla ahhoz, hogy elektromos autóval gyorsulásban megszégyenítsünk egy benzinpusztító nagyvasat.
Az E350d típus öngyulladós motorján egy picit tovább reszelnek a stuttgarti fejlesztők.
Az autó tulajdonosok körében az elmúlt időkben csökkent az átlagos elégedettség, de vajon mely márkák teljesítenek mostanság a legjobban?
A Daimler ezzel az autóval vetíti előre, hogy milyen lesz a városi közlekedés néhány év múlva.
Frankfurtban már élőben is megtekinthető lesz a brit márka lokálisan nulla károsanyag-kibocsátású divatos kisautója.
A japán gyártó a jelek szerint nem kíván túl sokáig várni a modell első ráncfelvarrásával.
Ez a futurisztikus megjelenésű nyergesvontató maximálisan kíméli a környezetet, de elég szerény a hatótávja. Utóbbi azonban egyszerűen megnövelhető.
A brit luxusmárka tervezői bebizonyították, hogy még mindig nem felejtettek el szép autót rajzolni.