Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#bbc

MTI Világ

Az álhírek mai szintje a náci propagandához hasonít, hangzott el egy londoni médiakonferencián

George Clooney felesége, Amal Clooney nemzetközi jogász volt az alelnöke annak a londoni médiakonferenciának, amely a demokráciákra leselkedő egyik legnagyobb veszélynek a már-már náci időket idéző szintű álhíreket és dezinformációt nevezte. Létrejött egy testület is, amely elősegítené, hogy a kormányok vonják vissza a médiaszabadságot korlátozó törvényeket.

hvg.hu Itthon

BBC: Még 750 venezuelai jön Magyarországra

A kormány az eddig érkezett 350 fő mellé még 750 embert tervez kimenteni a nyomorba és erőszakba süppedt dél-amerikai országból a BBC információi szerint. Összehasonlításképpen 2018 első kilenc hónapjában összesen 95 ember kapott menekültstátuszt nálunk. Ez az 1100 ember majdnem annyi, amennyit Olasz- és Görögországból kellett volna átvennünk.

1
7 8 9 10 11
29
Már ezt is méri a KSH: többet bringáztunk a tavak mentén tavaly nyáron, mint előtte

Már ezt is méri a KSH: többet bringáztunk a tavak mentén tavaly nyáron, mint előtte

Charli XCX játszhatja a főgonoszt a készülő Narnia-filmben

Charli XCX játszhatja a főgonoszt a készülő Narnia-filmben

„Halálsoron érzik magukat” az SK akkugyárainak dolgozói

„Halálsoron érzik magukat” az SK akkugyárainak dolgozói

Rémálom-forgatókönyvet emlegetnek a Disneynél, csak ez most nem mese

Rémálom-forgatókönyvet emlegetnek a Disneynél, csak ez most nem mese

Törölték Várkonyi Andrea régebbi cégét

Törölték Várkonyi Andrea régebbi cégét

Tudjuk, hogy Oroszország nem négy ukrán megyéért indított háborút. Mit akarhat most?

Tudjuk, hogy Oroszország nem négy ukrán megyéért indított háborút. Mit akarhat most?

Hadházy Ákos: A Tisza eddigi sikere az én sikerem is

Hadházy Ákos: A Tisza eddigi sikere az én sikerem is

Kiderült, mikor támadják le a világpiacot a Xiaomi autói

Kiderült, mikor támadják le a világpiacot a Xiaomi autói

Egy maroknyi magyar lázadó a birodalom ellen – ez a Fidesz március 15-i jelszava

Egy maroknyi magyar lázadó a birodalom ellen – ez a Fidesz március 15-i jelszava

A címlapról ajánljuk