Bocsánatot kért a BBC egy rasszista beszólás miatt – de már későn

Elnézést kért a BBC vezérigazgatója, Tony Hall azért, mert egy júliusi műsorban egy fehér férfi a „nigger” szót használta a brit közszolgálati médium egyik műsorában. A BBC egy ideig helyesnek tartotta döntését, mert azzal illusztrálni kívánt egy feketék elleni rasszista támadásról szóló beszámolót.

  • hvg.hu hvg.hu
Bocsánatot kért a BBC egy rasszista beszólás miatt – de már későn

A BBC szerint közel húszezren tiltakozta az „n-szó” használata miatt, s most Tony Hall azt mondta, a Bristolban végrehajtott rasszista támadásról szóló híradásban másképpen kellett volna tájékoztatni a nézőket. „A jószándék ellenére elismerem, hogy rossz érzést okoztunk sok emberben. Elfogadjuk, hogy a BBC-nek másképpen kellett volna tájékoztatnia, s sajnálatomat fejezem ki a történtek miatt. Tovább fogjuk szigorítani a durva szavak használatát szabályozó előírásainkat. Mindenkinek el kell ismernie, ha hibázott. Mi most hibáztunk” – mondta Hall.

A BBC az után kért bocsánatot, hogy távozott a médiumtól az egyik tehetséges fiatal fekete műsorvezető, a DJ Sidemanként ismert David Whitely. Ő úgy fogalmazott, hogy az incidens az egész fekete közösséget arculcsapásként érte.  

Nem kell összeszorított foggal szenvedni – így enyhíthetjük táplálkozással a menopauza kellemetlen tüneteit

Nem kell összeszorított foggal szenvedni – így enyhíthetjük táplálkozással a menopauza kellemetlen tüneteit

Magyarországon a nők 60 százaléka túlsúlyos, sokan így mennek neki a menopauza időszakának, amikor a férfiakkal szembeni egészségügyi előnyeik jelentős részét amúgy is elveszítik. Hogyan lehet féken tartani a kilókat, és közben az ingerlékenység, a hőhullámok, továbbá olyan veszélyes láthatatlan tünetek ellen is küzdeni, mint a koleszterinszint emelkedése? Milyen ételekkel lehet nyugodtabb az alvás, és hogyan neveljük rá magunkat a cukormentesebb életre? Erdélyi-Sipos Aliz dietetikust kérdeztük.