szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A hét közepén rendezett brit választásokon győzelmet aratott Boris Johnson bejelentette, utasítást adott a BBC támogatását célzó kötelező előfizetési díj felülvizsgálatára. Közben az is kiderült, hogy a Johnson vezette konzervatívok miniszterei bojkottálják a BBC legismertebb rádióműsorát, a Radio 4 Todayt.

A Daily Mail című brit napilap beszámolója szerint Johnson azt fontolgatja, eltörli azt a szabályt, amely szerint büntetőeljárást indítanak azok ellen, akik nem fizetik be a BBC 154 fontos éves előfizetési díját. A tavalyi pénzügyi évben 25,8 millió nagy-britanniai háztartás fizette be az az összeget, s ez 3,6 milliárd fontos bevételt hozott a brit közszolgálati médiumnak. A toryk elképzelése szerint a nemfizetők ellen legfeljebb polgári eljárást lehet majd kezdeményezni.

A Brexitet megvalósító Johnsonnak az utóbbi időben feltűnően rossza viszonya a BBC-vel, amely a politikus szerint túlzottan EU-párti. Ezért Johnson nem is volt hajlandó a választás előtt interjút adni annak az Andrew Neilnek, aki valamennyi pártvezetővel beszélt a megméretés előtt. Sőt, kiderült, hogy a konzervatív miniszterek bojkottálják a BBC Radio 4 Today című hírműsorát, és addig nem hajlandóak szóba állni a szerkesztőkkel, amíg nem változtatják meg politikai irányultságukat.

Johnson, aki azt hangsúlyozta, hogy szerinte igazságtalan az előfizetési díj fenntartása, az is megígérte, a választás után alaposan át akarja alakítani a BBC-t.
 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!