Neue Zürcher Zeitung: Márki-Zay bátor és rendkívül kockázatos választás
Ha az ellenzék nem megy rá a belső marakodásra, és Orbán úgy dönt, hogy a politikai túlélésért küzd, akkor a küzdelem vége minden eddiginél brutálisabb lehet.
Ha az ellenzék nem megy rá a belső marakodásra, és Orbán úgy dönt, hogy a politikai túlélésért küzd, akkor a küzdelem vége minden eddiginél brutálisabb lehet.
hvg360
Márki-Zay Péterrel 2018 januárjában mint a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választás jelöltjével készített portréinterjút a HVG. Akkori sikere után a cikk bővebb változatát is megjelentettük, és most az ellenzéki előválasztáson aratott győzelme alkalmából közöljük újra.
G. Tóth Ilda
Márki-Zay Péter megháromszorozta szavazatai számát az előválasztás első fordulójához képest, Dobrev Klára viszont nem tudta tartani a lépést Budapesten, miközben vidéken pont annyi megyét nyert, mint az első menetben. Ezek után a végeredmény annyira egyértelmű volt, hogy a DK jelöltje vasárnap este 8-kor már gratulálni hívta a hódmezővásárhelyi polgármestert. Ezzel pedig kezdetét is veszi az ellenzéki egyezkedések újabb fázisa – amihez képest az eddigiek akár gyerekjátéknak is nevezhetők. Elemzés.
Windisch Judit
Ahogy a legutóbbi parlamenti választások előtt, most ismét felmerült, hogy Orbán Viktor foglalná el a – kibővített hatáskörű – államfői posztot. A kormányfő mérlegel.
A kamuméterünket kitöltő olvasóink többsége szerint simán cserélhetnek menet közben a pártok, ha az előválasztáson győztes miniszterelnök-jelöltnél van népszerűbb, vagy vele nem működik az ellenzéki összefogás. De mivel számolnak a pártok?
Windisch Judit
Dobrev Klára szerint trumpi irányt vett ellenfele kampánya. Ha valóban ez történt volna, a DK-s jelölt biztos második lenne.
Titkolja Márki-Zay Péter, hogy kikkel beszélte meg a váratlan döntését, hogy a Karácsonnyal szembeni bátorságpróbán mégsem rántja el a kormányt, de annyit elárult, vannak tanácsadói, akár kéretlenek is. De milyen kanyarok vezettek el odáig, hogy egyedül maradt Dobrev Klárával szemben? Politikusi portré a HVG-ben.
Szlavkovits Rita
A DK-ban büszkék arra, hogy a helyi szervezetekkel a kampányidőszakon és a sajtónyilvános eseményeken kívül is találkoznak, ők nem a Gyurcsány Ferenc iránti rajongással, hanem a tudatos kapcsolattartással magyarázzák szavazóik elkötelezettségét. Ha a DK és a Jobbik szövetsége kitart, megkerülhetetlenné válnak az Orbánnal szembeni oldalon, bárki legyen is a listavezető.
Tarnay Kristóf Ábel
Kissé lesajnáló stílusban próbálta helyre tenni Dobrev Klára Márki-Zay Pétert az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek szerda esti vitáján, amit Márki-Zay igyekezett érzelemmentesen kezelni. A hevességre megvolt Dobrev oka: a második forduló nem indult olyan magabiztosan a DK számára, az első két napot Márki-Zay Péter vitte el.
Windisch Judit
Windisch Judit
Nagy Iván László
Gyükeri Mercédesz
Dobrev Klára az egyetlen baloldaliként, Márki-Zay Péter a NER-t egyedül lebontani képes civil jelöltként gyűjti a szavazatokat az ellenzéki előválasztás második fordulójában. Bárki ajánlata győz, először a másik táboron ejtett sebeket kell begyógyítania.
HVG
Vajon követi-e átlépési hullám a szocialisták egymást követő, Dobrev Klára melletti kiállását? Az érintettek szerint dehogy, de a tendencia jelzésértékű. Karácsony Gergely visszalépése nagy csalódást okozott sokaknál, az biztos, rövid távon nem benne látják majd a megmentőt.
Windisch Judit
Windisch Judit
Lengyel Tibor
A CEU volt rektora nem tartja ezt járható útnak, de el tud képzelni egy ilyen forgatókönyvet, ha Orbán Viktor veszít, és ezt nem ismeri el.
hvg360
Vasárnap kezdődött az ellenzéki előválasztás 2. fordulója. Hét napig tart, a tétje, hogy Márki-Zay Péter vagy Dobrev Klára lesz Orbán Viktor kihívója a jövő évi országgyűlési választásokon az ellenzéki összefogás élén.
HVG
Meglepte Karácsony Gergely visszalépése a DK miniszterelnök-jelöltjét. Dobrev Klára azt mondja, nem érdeklik a számok, a felmérések, csak megy előre, és egyenként felráz minden szavazót. A hvg360-nak adott interjúban a Jobbikkal kötött egyezségről, az új alkotmányozásról, a Fidesz félelmeiről és arról is beszélt, milyen nehézségei látszanak a koalíciós kormányzásnak.
Csütörtökön, mikor kiállt a Momentummal, Márki-Zay Péter már tudta, hogy Karácsony Gergely vissza fog lépni a javára. A hír órákkal később került nyilvánosságra, a döntést együtt jelentették be pénteken. Noha Márki-Zay fenntartotta ajánlatát, Karácsony Gergely nem akar miniszterelnök-helyettes lenni, marad a Városházán. Mihez kezdene miniszterelnökként a párton kívüli jelölt a hat párttal? Fél a bukástól? Az biztos, szerinte lesz ő még Soros-bérenc is. Interjú.
Windisch Judit
Még mindig sok a talány minden idők egyik legsúlyosabb madármérgezése ügyében. A rendőrség több teóriát is felállított, az elkövetők hagytak nyomokat.
HVG
A kormánypártnak egy lottóötössel érne fel, ha a DK miniszterelnök-jelöltje lenne a befutó az ellenzéki előválasztáson.
Joó Hajnalka
Lefutott partinak tűnt Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter alkudozása arról, melyikük lép vissza az ellenzéki előválasztás második fordulója előtt a másik javára, aztán jött pár makacskodás és két közvéleménykutatás, és minden borult, lassan a figurákat dobálták le a tábláról. Ki hogy taktikázott, ki hogy kommunikált, ki lehet a nagy vesztes, és ki a meggyengült győztes?
Windisch Judit
Windisch Judit
Nagy Iván László
Lengyel Tibor
Az előválasztás szemlátomást kibillentette korábbi mozdulatlanságukból a politikai erőviszonyokat: július végén még többségben voltak azok, akik Orbán maradását tartották kívánatosnak, mostanra azok lettek valamivel többen, akik menesztenék a kormányt.
A Jóistenbe vetett erős hittel képes vagyok ellenállni akkor is, ha Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc egymással versengve akarnak lejáratni – mondta Márki-Zay Péter a HVG-nek adott interjúban, aki szerint ő egyesíti most az egykori SZDSZ-t és MDF-et.