Meglett az adácsi betlehemből meglovasított póni
Épségben került elő a karácsonyi dekoráció élő dísze, már vissza is került a helyére.
Épségben került elő a karácsonyi dekoráció élő dísze, már vissza is került a helyére.
A meglovasított állatot már a rendőrség is keresi.
A ciszjordániai település főtere üresen áll, és a városkát életben tartó zarándok-turisták sem érkeznek meg idén.
A katolikus egyházfő nem felejtette el megemlíteni az izraeli-palesztin konfliktust.
A város a helyiekhez fordult, arra kérve mindenkit, hogy ha van otthon már nem használt babájuk, hadd legyen ő az új kis megváltó.
A karácsonyi misén a koronavírus miatt érvényben lévő korlátozások okán nem lehetnek ott a külföldről érkezők.
Trella Eriké lett a Magyarország legszebb betleheme 2020 pályázat különdíjas alkotása.
Nagyon furcsa az idei dekoráció.
Minimalista karácsonyi installációk hozzák zavarba az internetet.
Kevesebb külföldi érkezett az eseményre, mint a korábbi években.
Természetesen most sem volt ott műve bemutatóján.
Tiszteletlen ábrázolás, vagy épp erre van szükség?
Az ország tortája után az ország legszebb betlehemének címéért lehet versenyezni, az ideit most építik Heves főterén, de máris kiírták a pályázatot a jövő évire. Egy ország várja az eredményt.
Csaknem 1400 év után hazatér Rómából Betlehembe Jézus bölcsőjének egy darabja – Ferenc pápa ajándékaként.
Ilyen az, amikor Doki az időszámítás kezdetének időpontjába ugrik vissza négykerekű időgépével.
Magyar sikert hozott a rendhagyó betlehem.
Ismét Brüsszelben mondott érdekes dolgokat Szijjártó Péter.
De a karácsonyi vásár belefér.
Egy tigrises graffiti elé állt be fotózkodni a budapesti főpolgármester.
Tarlós István Betlehemben írta alá az erről szóló megállapodást.
Úgy volt, hogy minden vízügyes dolgozó kap bruttó 350 ezer forint év végi prémiumot.
Egy 300 millió forintos ingatlanhoz is hozzájutott a milliárdos.
Napjainkban valamilyen stresszhatás folyamatosan ér minket, a kérdés az, hogy van-e hatékony megküzdési stratégiánk.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.