Vannak, akik már Székesfehérvárról és Dunaújvárosból is Szlovákiába járnak át vásárolni
A bevásárlóturisták szerint a szlovák akciók nagyobbak, így egyes termékeknél ekkora távolságból odautazva is megéri nekik a túra.
A bevásárlóturisták szerint a szlovák akciók nagyobbak, így egyes termékeknél ekkora távolságból odautazva is megéri nekik a túra.
Az élelmiszereknél még nem emleget a kormány árstopot, és vészes inflációról nem is lehet beszélni. De már arról sem, hogy megállt volna az árak növekedése.
A megváltozott vásárlói szokásokból adódóan egyre inkább nő a kereslet a kényelmi termékek iránt. A széles választéknak és gyakori akcióknak köszönhetően nemcsak időt, de pénzt is spórolhatunk velük.
Sok kicsi sokra megy – tartja a mondás, és ha valamire, akkor a spórolásra ez biztosan igaz. Hosszú távon sokat jelenthet, ha bevásárlásaink során hétről-hétre figyeljük a különböző akciókat és kedvezményeket. A SPAR üzleteiben erre most bőven lesz lehetőség.
A magát mindennél sokkal olcsóbbként hirdető üzlet Szerbiát és Romániát már bevette a környéken – mi a nagyváradi egységükben néztünk körül. A tényleg nagyon alacsony árak mellett odabent más szupermarketekben nem tapasztalható, rapszodikus raktárhangulat várja a betérőket. Spórolni lehet, de egy normális nagybevásárlást elintézni nem, és ha valaki egészségesen akar étkezni, jobb, ha más bolt után néz.
Sokat spórolhatunk, ha tudatosan, átgondoltan intézzük a bevásárlásokat. Érdemes ennek érdekében figyelnünk a különböző akciókat, és akkorra időzítenünk készleteink feltöltését, amikor egy-egy nagyobb leárazásra bukkanunk.
Csütörtöktől egy héten át 10 százalékkal kevesebbe kerül a 65 éven felülieknek, ha zöldséget, gyümölcsöt vagy húst vásárolnak.
Véget ért a hónapok óta tartó árstagnálás, újra növekedést mértünk, amikor a vasárnapi ebédhez vásároltunk be. De mit hoz a jövő év?
Bő egy év telt el azóta, hogy megjelent a piacon a ChatGPT, a mesterséges intelligencia pedig a korábbiaknál is nagyobb figyelmet kapott. Hogy milyen hatással van mindez a hétköznapi életünkre, azt most egy igen érdekes jelentés szemlélteti.
A Telex összehasonlította az árakat, hogy kiderüljön, egy teljes vásárlói kosár Magyarországon csak 19 százalékkal olcsóbb, mint Olaszországban, miközben a magyarok kevesebb mint feleannyit keresnek, mint az olaszok.
Beálltak az elmúlt hónapokban az élelmiszerárak, vagy legalábbis normális határon belül mozognak az árak, amit jó ideje nem tapasztalhattunk meg a hazai boltokban. Tényleg a kormány érdeme ez?
Lassan újra láthatjuk, milyen az, amikor a piaci viszonyok alakítják az élelmiszerárakat, más kérdés, hogy ezt milyen árszinten tapasztalhatjuk meg a boltokban. Októberben is ügyesen kerültük ki a boltokban a kormány által elvárt kék feliratokat, és megnéztük: „spekulálnak-e" még a láncok.
A legtöbb nagy bolthálózat bezár október 23-án, de azért akadnak kivételek.
A kormány élelmiszer-infláció ellen kidolgozott fegyvere, az ársapka képtelen volt arra, hogy fékezze a drágulást, ezzel szemben olyan szinten borította meg a piaci viszonyokat, hogy megszüntetése után is jó időbe telhet, mire azok helyreállnak.
A szupermarket-hálózatot üzemeltető új-zélandi Pak ‘n’ Save nemrég egy mesterséges intelligenciával felturbózott ételtervező alkalmazást készített, hogy ezzel segítse a vásárlóit az ételpazarlás csökkentésében. Hamar kiderült azonban, hogy a szoftver nem egészen úgy működik, ahogy kellene.
A hasonló kísérletek eddig kudarcot vallottak, most megint nekifutnak.
21,5 százalékos volt májusban az infláció, ami még mindig toronymagasan EU-rekorder, de legalább áprilisról májusra már csökkentek az árak. A rezsi az elmúlt egy hónaphoz képest még olcsóbb is lett, az ételek alig drágulnak tovább, a kellemetlen meglepetést viszont az okozza, hogy kilőtt a szolgáltatások ára.
Nem több pénzünk lett, hanem most már a magyarországi infláció miatt jobban megéri külföldre menni. Sokan járnak a határokon túlra bevásárolni is.