Így lesznek nyitva a boltok a pünkösdi hosszú hétvégén
Érdemes időben bevásárolni a két ünnepnapra.
Érdemes időben bevásárolni a két ünnepnapra.
Este 11 van, és nincs otthon élesztő? Menet közben kifogyott a pénteki házibuli üzemanyaga? Elfelejtett megvenni valamit, amire mindenképp szüksége lenne? Magyarországon eddig nem látott üzletet nyitott a Coop Szegeden – itt akár éjszaka is vásárolhat, de úgy, hogy dolgozók már nincsenek. Kipróbáltuk, mit tud az üzletlánc hibrid boltja – megmutatjuk, hogyan próbálhatja ki ön is.
Néhány alapszabály ismerete és betartása, egy kis odafigyelés és némi tudatosság szükséges csupán ahhoz, hogy fenntartható módon tudjuk le a heti nagybevásárlást. De mik ezek és hogyan érdemes őket a mindennapok részévé tenni? Cikkünkben ennek járunk utána.
Teljesen átveheti az irányítást a böngésző felett az Amazon újdonsága, de lehet instruálni, hogy figyeljen oda bizonyos részletekre.
Januárban sem állt meg a drágulás a hazai üzletekben, és akármennyire szigorúan vonja össze a szemöldökét a kormány meg a GVH, a folyamat vélhetően folytatódhat. De emiatt tényleg a szakmai szervezeteket érdemes hibáztatni?
Még mindig nem nyújtottak be kérelmet, hogy boltot nyithassanak.
A gyenge forint is hozzájárulhatott ahhoz, hogy december végén már a novemberihez képest is jelentős drágulást láttunk több termék esetében. A tejtermékek ára csaknem másfélszeresére nőtt január óta, a tojás még jobban drágult.
Nehéz összehasonlítani az árakat, ha a piaci helyett a kormányzati logika érvényesül – írtuk éveken át, 2024 végére azonban már újra csak a termékek beszerzési ára és a vásárlók fogyasztási szokásai határozták meg, mennyibe kerülnek az élelmiszerek.
A franchise-partnerek révén országszerte még több üzletben és töltőállomáson érhetsz el SPAR-termékeket.
A legtöbb szabadidős tevékenységnek elérhetők olyan professzionális kellékei, amelyek hatékonyabbá és élvezetesebbé teszik az adott elfoglaltságot. Különösen igaz ez a videójátékokra, és most jó lehetősége adódik mindenkinek, aki prémium eszközökkel tökéletesítené saját játékélményét.
Zsigó Róbert államtitkár szerint ha a boltok emelni kezdik a nem árrésstoppolt termékek árait, a kormánynak lehetősége van keményebben fellépni.
Tíz termék, három ország: hogyan viszonyulnak a román és az osztrák boltok árai a magyar árakhoz az árrésstop korában? A Deutsche Welle megnézte, mennyibe kerül most ugyanaz a bevásárlás Ausztriában, Romániában és Magyarországon.
Sokan esküsznek arra, hogy el kell menni négy-öt boltba és az ott legolcsóbb termékeket megvéve vagyonokat lehet spórolni. Érdemes azonban tisztában lenni azzal, hol célszerű ellenőrizni az árakat az ilyen nagy felderítőutakon kívül és, hogy mire kell figyelni az árcédulák mellett.
A boltlánc így járul hozzá dolgozói nyugodt ünnepléséhez.
Bár az inflációt a statisztikusok 3 százalékosra mérik, az élelmiszereknél ennél nagyobb drágulást tapasztalhat, aki most boltba megy. Mi is így tettünk, ahogy minden hónap végén.
Házimunkából kalanddá alakítja a bevásárlást – így szól az ígéret a bolti sorállás megszüntetését ígérő mesterséges intelligenciáról. Az okos bevásárlókocsi a magyar vásárlókhoz is közelít; termékfelismerővel, képernyővel, kártyaterminállal.
Amerikai mérnökök fejlesztették ki a RoboGrocery nevű robotot, ami segít a bevásárlásnál becsomagolni a megvásárolt termékeket.
Az iskolás gyerekek családjának az év egyik legnagyobb kiadását mindig a tanévkezdéskor beszerzett iskolaszerek jelentik. Idén is bejártuk a boltokat és megnéztük, mennyibe kerül minimum az iskolakezdés egy általános iskolásnak.
Az elmúlt években jelentősen átalakultak a fogyasztói és vásárlási szokások, sokan egyre tudatosabbak, ha élelmiszerekről van szó. Hazai termelőktől származó, vagy épp speciális étrendnek megfelelő árut keresnek, de arra is sokan odafigyelnek már, hogy hogyan tudnak okosan, gazdaságosan minél több élelmiszerhez jutni a különféle akciók, árcsökkentések, kuponok, vagy a nagyobb kiszerelésű termékek vásárlásának segítségével. Vásárlókat kérdeztünk arról, hogyan használják ki ezeket a lehetőségeket.
A termékek legtöbbjének az ára nem változott, néhánynál azonban két számjegyű drágulást tapasztaltunk. Az árstop még egy utolsót odarúgott július végén a hazai boltokban.