Bíróság kötelezte a Honvédelmi Minisztériumot, hogy mondja meg, hány harcjárművet adott át Szerbiának
A tárca első és másodfokon is azzal védekezett, hogy az ügyletet nem ő bonyolította le, ezért nem is rendelkezik a kért adatokkal.
A tárca első és másodfokon is azzal védekezett, hogy az ügyletet nem ő bonyolította le, ezért nem is rendelkezik a kért adatokkal.
HVG
El kell árulniuk például, hogy miért vonták be a hatalmas vagyon kezelésébe a korábbi jegybankelnök fiának barátjához köthető alapkezelőt, és egyáltalán mekkora összeget bíztak rá. A Transparency International Magyarország megnyert egy pert az MNB-alapítványok ügyében.
HVG
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő elmondása szerint egy percig sem érezte magát bűnösnek a Greenpeace-szel közös fecskementő akciója miatt.
HVG
Erin Patterson a legkorábban 33 év múlva kérheti a szabadlábra helyezését.
HVG
K. Gábor a vád szerint egy 13 éves gyerekkel szemben követett el szexuális visszaélést.
HVG
A külügy fellebbezett az ítélet ellen, és egy törvénymódosítás is született a korábbi költségadatok eltitkolása érdekében.
hvg.hu
Nem lehet petícióktól függővé tenni, ki kerüljön börtönbe és ki maradjon ott. És, ahogy Renner Erika ügye figyelmeztet, nem lehet az áldozatokat valódi védelem nélkül hagyni. Vélemény.
A döntésben 64 gyerek és 20 nő érintett, akik az orosz-ukrán háború elől menekültek Magyarországra.
Az ítélethirdetéskor Christophe Ruggia áldozata, Adèle Haenel is jelen volt.
hvg.hu
A bíróság friss ítéletében eljárásjogi hibát állapított meg, és az Államkincstár szerint a pénz nem jár vissza automatikusan. A főváros készült erre a válaszra, és ha kell, kártérítési pert indít.
hvg.hu
Egy belorusz bíróság hatéves börtönbüntetésre ítélte az ismert ellenzéki aktivistát, Dzmitrij Kucsukot – írta pénteken a legrégebbi és legismertebb belorusz emberi jogi csoport, a Vjasna.
Fatális hibák, túlterheltség és a protokoll megszegése vezetett odáig egy izraeli lombikklinikán, hogy a beültetés közben elcseréltek két embriót. A bíróság két éves pereskedés után most úgy döntött, hogy a kislányt el kell venni attól a nőtől, aki kihordta, megszülte és párjával együtt eddig nevelt, és oda kell adni a biológiai szülőknek.
Már több mint ezer embert ítéltek el a háborúellenes felszólalásaik miatt Oroszországban egy jogvédő szervezet szerint.
hvg.hu
A két újságírót olyan, gyarmati időkből származó törvény alapján ítélték el, amelyet egészen a közelmúltig ritkán alkalmaztak az ügyészek.
hvg.hu
Egyre gyakrabban fordul erőszakba a rekordokat döntögető európai kokainkereskedelem bandáinak versengése. Ridouan Taghi drogbárót hat évig tartó jogi procedúra eredményeképp sikerült elítélni, míg az eljárással összefüggésben Amszterdamban lelőttek három embert, köztük fényes nappal, az utcán lőtték fejbe Hollandia legismertebb bűnügyi újságíróját.
Tiszóczi Roland
A brazil telekommunikációs szövetsége elnöke, Basilio Perez szerint nehéz lesz ismét tiltani Brazíliában az X-et, mert a Cloudflare blokkolása olyan, mintha a fél internetet letiltanák a brazil felhasználóknak.
HVG
Hét szerződési feltételt is tisztességtelennek talált egy közismert hazai autókereskedőnél másodfokú ítéletében a bíróság. A cég egyoldalúan emelhetett árat, túlzó késedelmi kamatot állapított meg, kizárta a vevővel szembeni felelősségét, megtiltotta, hogy eladja az új kocsit, hogy csak párat említsünk. A bíróság több szerződési feltételről is kimondta, hogy érvénytelen.
hvg.hu
Az esetek többségében a kényszersterilizálási műtétekbe nem is egyeztek bele az áldozatok, mert nem tudták, milyen beavatkozást hajtanak végre rajtuk.
MTI
MTI
hvg.hu
A precedensértékű ítélet alig egy évvel azután született, hogy 2023-ban a szigetország legfelsőbb bírósága alkotmányellenesnek minősítette azt a gyakorlatot, amely „sterilizáláshoz” kötötte a megváltoztatott nem hivatalos elismerését.
hvg.hu
Donald Trump szerint a per “manipulált” kísérlet volt arra, hogy meghiúsítsák visszatérését a Fehér Házba, és szerinte egyetlen amerikai sincs biztonságban a politikai indíttatású koncepciós perektől.
hvg.hu