Nem állt ki az izraeli ellen a jordán versenyző a budapesti cselgáncstornán
Mert nem ismeri el az ország létét.
Mert nem ismeri el az ország létét.
Mit szólna a főnöke, ha hetekig (hónapokig) nem válaszolna a leveleire? Mivel járna, ha nem reagálna egy hivataltól/hatóságtól érkező megkeresésre? Na, és milyen következménye van, ha egy minisztérium nem válaszol egy újságíró kérdéseire? A tőlünk nyugatra elképzelhetetlen helyzet még az adatvédelmi biztos szerint sincs rendben.
A svéd politikusok ott lesznek a svéd válogatott Svájc elleni mérkőzésén. Annak ellenére utaznak el Szentpétervárra, hogy korábban – a Stockholm és Moszkva közötti politikai feszültségre hivatkozva – azt mondták, bojkottálni fogják az oroszországi labdarúgó vébé mérkőzéseit.
Már most ráégtetek a Fideszre - üzente a Parlamentben ülő ellenzéki pártoknak.
A magyar belpolitika langyos állóvíz ahhoz képest, amit az exjugoszláv államok és szomszédaik produkáltak a kilencvenes évek óta. A Balkán történetében mindenre volt már példa, amit Magyarországon politikai újdonságnak élünk meg.
A palesztinokkal szembeni emberi jogi visszaélések miatt Izland a távolétével büntetheti a jövő évi döntőt. Legalábbis egy petícióban ezt követelik sokan.
A kisebbségek tiltakozását az váltotta ki, hogy egy usztasa köszönéssel ellátott emléktábla még mindig a volt koncentrációs tábor közelében van.
Bármilyen sok bizonyítékunk van, ahhoz, hogy a gyanú bizonyossággá váljon, kell még egy kísérlet. Vagy még négy. Vélemény.
Tényleg fel kell adnia a civileknek, hogy az egyetlen észszerűnek tűnő stratégia támogatására bírják az ettől vonakodó politikusokat? Vélemény.
A kölcsönös önkorlátozással járó választási együttműködésnek köszönhetően az ellenzék a kormánypártok ellen fordíthatná az aránytalan választási rendszer logikáját. Vélemény.
Az állam az orosz típusú adminisztratív ellehetetlenítés, fenyegetés és kirekesztés útjára lépett, vetélytársainak alapjogait fenyegeti, magyar állampolgárok kitoloncolását helyezi kilátásba. Vélemény.
Létezik koherens érvelés a választási bojkott mellett. Csak nem értek egyet vele.
A helyzet az, hogy az ellenzék józan számítás alapján nem lenne képes a szükséges nyomásgyakorlásra.
A diplomata szeretné rávenni arra az énekesnőt, változtassa meg álláspontját és lépjen fel Tel Avivban.
Lorde azt mondja, számos véleményt meghallgatott, és azután döntött.
Katar megállapodást kötött vasárnap a BAE Systems brit céggel, hogy 5 milliárd fontért megvásároljon 24 Typhoon típusú harci repülőgépet.
Visszatértek a közmédiába, a volt miniszterelnök-jelölt által meghirdetett bojkottnak vége.
Az ausztrál zenész azt mondja, éppen ezért lép fel Izraelben.
Áll a bál a feketék elleni erőszak ellen az amerikai himnusz alatt tiltakozó játékosok és az elnök között. A hétvégén bedurvult a szóváltás - természetesen főleg a Twitteren.