Túlóratörvény: Dombóvár önkormányzata is csatlakozik Botka bojkottjához

Az önkormányzati cégek nem alkalmazhatják a „rabszolgatörvényt”.

  • hvg.hu hvg.hu
Túlóratörvény: Dombóvár önkormányzata is csatlakozik Botka bojkottjához

Tüntetéssorozat a túlóratörvény ellen

Évek óta nem látott tüntetési hullámot váltott ki a túlórák növelését célzó, rabszolgatörvényként is emlegetett jogszabály parlamenti elfogadása. Az ellenzék a parlamentben, a diákok az utcákon folytatták a tiltakozást, már-már a 2006-os zavargásokat idéző körülmények között.

Dombóvár önkormányzata is nemet mond a nemrég elfogadott túlóratörvényre: a Pécsi Stop azt írja, már a döntés is megszületett, a képviselők – két fideszes és egy jobbikos kivételével – megszavazták a polgármester erről szóló előterjesztését, amely arra utasítja a városi cégek vezetőit, hogy ne alkalmazzák a „rabszolgatörvényben” foglaltakat.

Ennek értelmében a cégvezetők a naptári évenként 250 óra rendkívüli munkaidőt nem léphetik túl, még „önként vállalt túlmunka” megnevezéssel sem. Emellett nem alkalmazhatnak 12 hónapnál hosszabb munkaidőkeretet.

A határozat a Dombóvár közigazgatási területén bejegyzett és működő gazdasági szereplőknek is azt javasolja, ne alkalmazzák az új törvényt.

Botka László, Szeged szocialista polgármestere nem sokkal a törvénymódosítás elfogadása után határozatot terjesztett be a helyi közgyűlés elé, amely megtiltja a túlóratörvény alkalmazását az önkormányzati cégeknél. Botka akkor bojkottra hívta a többi önkormányzatot is. A szegedi közgyűlés néhány nappal karácsony előtt szavazta meg a polgármester előterjesztését, a fideszes képviselők persze itt is nemmel voksoltak illetve tartózkodtak.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.