Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
Ebben a torz választási rendszerben az Orbán-rendszer megbuktatásához csak valamiféle széles körű, pártokon átívelő összefogással lehetne eljutni. Akkor is csak úgy, ha a választók nem kényszerülnek az övéktől alapvetően eltérő értékrendű-ideológiájú jelöltek támogatására.
A 2010 előtt hatalmon volt baloldal utódpártjainak (az MSZP-nek , a DK-nak, és a Fodor-pártnak) a politikusai viszont a 2014-ben egyszer már csúfosan megbukott, koordinált jelöltállításon alapuló összefogást erőltetnék. Gyakran hangoztatják, hogy az ilyen típusú összefogás sikerének 2014-hez hasonlóan az az akadálya, hogy az LMP következetesen elzárkózik az együttműködéstől.
A fentiek fényében figyelemre méltó az a kijelentés, amit a Közös Ország Mozgalom január 29-i pécsi fórumán az LMP képviselőjelöltje, Keresztes László Lóránd, a párt korábban többször megválasztott elnökségi tagja, pécsi önkormányzati képviselője és kétszeres pécsi polgármesterjelöltje tett.
Keresztes azt a megoldást hozta szóba, amellyel sok civil mozgalmár szerint lehetséges lenne az egymástól eltérő értékrendű ellenzéki pártok szavazóit egyetlen célra - az Orbán rezsim megdöntésére és a demokratikus jogállam helyreállítására, azaz arra, hogy véget vessünk a rémálomnak – a választáson egységbe tömöríteni.
Mellár Tamás közgazdász professzorral vitatkozva a pécsi LMP-s politikus így érvelt: „Tamás, Te azt mondtad, hogy egy alkotmányozó nemzetgyűlést kell összehívni. Volt erre törekvés – talán éppen ez a mozgalom kezdte el – hogy független jelöltek induljanak valamennyi körzetben, legyen egy 50-100 napos technikai kormányzás, ezt követően változzon meg a választási törvény, és utána - ahogy Te is elmondtad – mindenki az elvei szerint induljon el. Csakhogy ez a koncepció nem valósult meg. Most az történik, hogy összeállt az MSZP, a DK, most már a Munkáspárt, különböző szervezetek, és ők kormányprogramot hirdetnek.” (Lásd a Szabad Pécs portálon megjelent tudósításhoz csatolt videón kb. 41.58-tól).
Tény, hogy ez a koncepció a Közös Ország Mozgalmon belül sem tudott teret nyerni. Helyette a „koordinált jelöltállítás” támogatását vállalta fel a KOM. A fő érv a civil jelöltes megoldás ellen az volt, hogy az – „ismerve a pártok vezetőinek hozzáállását” – teljesen esélytelen.
Tényleg fel kell adnia a civileknek, hogy az egyetlen észszerűnek tűnő választási stratégia támogatására bírják az ettől vonakodó hivatásos politikusokat?
Vajon mivel tudnák most a rendszer- és kormányváltásra vágyó szavazók 106 civil jelölt közös támogatására rávenni az ellenzéki pártokat? Talán azzal, hogy ha a politikusaik ettől továbbra is vonakodnak, akkor az Orbán-rendszert következetesen elutasító civilek tesznek azért, hogy a kutya se menjen el rájuk szavazni?
