#boldogság



Ne nézz tükörbe, és dobd el az agyad – hogyan lehetünk tudományosan boldogak?

„A természetet, az evolúciót nem igazán érdekli a mi boldogságunk, a célja a túlélésünk, a fajunk fenntartása. Pedig a boldogságot keresni nagyon is emberi dolog” – mondta a HVG-nek adott interjúban Arthur C. Brooks, aki egy egész könyvet szentelt azoknak a módszereknek és tudományos felismeréseknek, amelyek elvezethetnek a boldogabb mindennapokhoz. Az biztos, hogy hiába várunk a boldogságra, ha nem teszünk érte semmit.


Mire tanít egy olyan ország, ami nem is annyira boldog, mint amilyennek mondja magát? 

A távoli és misztikus Bhután alkotmányos monarchia, és egyben a Bruttó Nemzeti Boldogság országa. Zurbó Dorottya és a bhutáni származású rendező, Arun Bhattarai A boldogság ügynöke című dokumentumfilmjükben fantasztikusan nagy munkával ennek a jól csengő állami koncepciónak a mélyére ásnak, hogy a végén kiderüljön, honnan is ered a bhutániak derűje, borúja. 


Így tegyünk meg kis lépéseket egy jobb élet felé

A boldogsággal kapcsolatban mindenkinek a tarsolyában van egy jó tanács, mint a „majd úgyis minden jóra fordul” vagy „csak a jó dolgokra gondolj, és akkor bevonzod azokat”. A legtöbb ilyen kéretlen tanácsban az a közös, hogy görcsös követésük jó eséllyel boldogtalanabbá tesz minket, mint ahonnan elindultunk. Valójában nem nagyon nehéz elérni a vágyott boldogság állapotát, bár univerzális megoldások nem léteznek.






L. Stipkovits Erika: "A boldogság nem egy állapot, nem végcél"

Felnőttként a legtöbb ember boldog akar lenni, lehetőleg azonnal és örökké. Mégis egyre többen boldogtalanok, miközben hatalmas erőfeszítéseket tesznek vélt boldogságukért: pénzt és célokat kergetve beáldozzák minden idejüket, családi és baráti kapcsolataikat. Részlet L. Stipkovits Erika Még közelebb önmagunkhoz című könyvéből.











Van valaki, akit akár hajnali négykor is felhívhat a problémáival?

Kamaszlányként, a nyolcvanas évek közepén azonnal átsiettem a lakás másik végébe, ha meghallottam, hogy édesanyám Máté Péter sorait dúdolja: „Most örülj, hogy van, ki vár, és a két karjába zár…” Aztán teltek-múltak az évek (azok, amikor az ember még adottnak látja a kapcsolatait), és ha Máté Pétert teljes mélységében nem is, de anyámat lassan elkezdtem megérteni.