Kiüti-e Stallone Robert De Nirót?
Tisztességes sportfilmet nem nagy bravúr összehozni, de igazán kiemelkedőek azok lettek ebben a műfajban, ahol változtattak a szokásos recepten. Például amikor jamaicaiakat ültettek bobba, vagy ha a kungfuharcosokból csináltak focistákat. Az igazán jó sportfilmnek – egy jó meccshez hasonlóan – elsősorban az érzelmekre kell hatnia. Hiszen ki ne tudna szurkolni Rocky Balboának vagy a sérülten is kiálló karate kölyöknek? Rangsoroltuk a műfaj legjobbjait.
Sylvester Stallone hosszú évtizedek után újra filmes díjkiosztókra jár, hiszen a héten a magyar mozikba is befutó Creed - Apollo fiában nyújtott alakítása miatt visszatért oda, ahonnan indult: a minőségi sportfilmekhez. Sly nagy visszatérésének apropójából összeszedtük az egyik legnépszerűbb filmes zsáner, a sportmozi legjobbjait a shaolin focistáktól az amerikai kisvárosok hétvégi hőseiig.
20. Péntek esti fények (Friday Night Lights, 2004)
A filmben ábrázolt öltözői beszédek etalonjának Al Pacino a Minden héten háborúban előadott monológját szokás tartani, pedig Billy Bob Thornton motivációs beszéde sem marad el tőle a Péntek esti fényekben. A két beszéd közötti különbség valójában a két film közötti legnagyobb eltérést is jól illusztrálja. Míg a Minden héten háború inkább a látványra, addig a Péntek esti fények inkább az érzelmekre akar hatni. Mert a film középpontjában álló egyetemi csapatnak egy pénteki meccs sokkal több egyszerű játéknál.
19. Bunyósok (Fat City, 1972)
A Máltai sólyommal debütáló, évtizedeken át film noirokat és kalandfilmeket rendező John Huston Hollywood hetvenes évekbeli megújulásának hatására csinálta meg élete legnyomasztóbb filmjét. A vért vizelő és az ágyból is nehezen kikászálódó idősödő bokszolót, Tullyt (Stacey Keach) újra edzésre ösztönzi, hogy a keze alá kerül egy fiatal tehetség (Jeff Bridges), de az egykori klasszis nem sokáig tudja elhitetni magával, hogy lenne bármi keresnivalója a ringben. Az edzőterem helyett inkább lerobbant bárokban lógó Tully hanyatlástörténetében a rövid ideig szintén öklöző Huston olyan személyes hangot ütött meg, amilyet sem korábban, sem később nem engedett meg magának.
18. Karate kölyök (The Karate Kid, 1984)
A kilencvenes években nem létezett olyan magyar gyerek, aki ne próbálta volna el legalább egyszer a Karate kölyök főszereplőjének híres beállását és abból indított győztes rúgását. A 1984-es filmben nem spilázták túl a sztorit, hiszen klasszikus mester-tanítvány történet mutat be a korábban a Rockyt is dirigáló rendező, a sportfilmeket kisujjból kirázó John G. Avildsen. Kár, hogy folytatásokkal, és remake-ekkel sikerült utólag kissé nevetségessé tenni az amúgy szerethető filmet.
17. A svindler (The Hustler, 1961)
Mennyire lehet jó az a film, amelyhez Martin Scorsese is folytatást akar készíteni? A pénz színe című 1986-os film előzményében megismerhettük Eddie Felsont (Paul Newman), aki kétségkívül remek biliárdjátékos, viszont nem olyan jó szélhámos, mint amilyennek hiszi magát. A könnyű prédákra előszeretettel vigyorog egy-egy győzelem után, de amikor a Minnesotai Kövérrel (Jackie Gleason) találja magát szemben, ráfagy a mosoly az arcára. A füstös biliárdtermek film noir hangulatát olyan pedig színészlegendák emelik Newman és Gleason mellett, mint Piper Laurie vagy George C. Scott.
16. Jégtörők (Slap Shot, 1977)
Bár a lista jéghoki-képviseletéért olyan alkotások versenyeztek, mint a Disney-féle Csoda a jégen, az Emilio Estevez nevével fémjelzett Kerge kacsák vagy a bizonyára zseniális Csapd le, csimpánz!, végül maradtunk George Roy Hill klasszikusánál. Tarantino kedvenc rendezője a Butch Cassidy és a Sundance kölyök, valamint A nagy balhé után dobta Robert Redfordot (akinek Őstehetség című baseballmozija épphogy lemaradt a listáról), megtartotta viszont Paul Newmant, aki egy haldokló hokicsapat leleményes edzőjét alakítja a Jégtörőkben. Amikor ugyanis az edző megtudja, hogy valószínűleg az utolsó szezonját futja a csapata, saját karrierje életben tartásának érdekében egyrészt elindít egy pletykát, miszerint Floridában érdeklődnek a klub megvétele iránt, másrészt kieszel egy közönségvonzó taktikát: beveti az olcsón szerződtetett, brutális stílusban játszó testvérhármast – a tisztességes játékosok nagy bánatára.
15. Üsd, vágd, focizzál! (Shaolin Soccer, 2001)
Akit a lényegre törő Shaolin foci címmel nem lehet megvenni, az lépjen is tovább – de aki szívesen megnézné a Tsubasa kapitány élőszereplős, kungfuval vegyített, még betegebb változatát majd' két órán keresztül, az őrült szórakozásnak néz elébe. A hongkongi mozisztár, Stephen Chow filmjében egy Fung nevű egykori csatárlegenda látja meg a tehetséget egy shaolin kungfu-mesterben, aki öt harcművész haverjával együtt nagy kiképzésnek veti alá magát, hogy Fung nemezisét, az amerikai drogok által emberfeletti képességekhez jutó játékosokból csapatot verbuváló Hungot legyőzzék.
14. Jerry Maguire – A nagy hátraarc (1996)
Cameron Crowe univerzális filmje ugyanúgy elférne a legjobb romantikus filmek vagy a legjobb feelgood alkotások listáján is, de ez is csak az egykori Rolling Stone-újságíró forgatókönyvének erejét dicséri. A címszereplő Jerry (Tom Cruise) a szimpatikus figurákra vágyó nézők számára jolly joker: a sikeres sportmenedzser rádöbben, hogy a karrier- és pénzorientált életéből eltűnt az É.L.E.T., ezért úgy dönt, hogy becsületesebben folytatja a pályáját. Ehhez azonban van egy-két szava a főnököknek is: egyik napról a másikra kirúgják, az újrakezdésben pedig csak egy másodosztályú focista ügyfelére (Cuba Gooding Jr.) és az őt szakmailag egyedül támogató szingli anyukára (Renée Zellweger) számíthat.
13. Gáz van, jövünk! (The Bad News Bears, 1976)
Bár ezt a negyvenéves filmet néhány évvel ezelőtt feldolgozta az eredetit rendező Michael Ritchie-nél sokkal impozánsabb filmográfiával rendelkező Richard Linklater is (nála Billy Bob Thornton volt a telitalálat főszereplő), mégiscsak jobban áll ennek a kedves sztorinak az őszinte nosztalgia, mint a nosztalgiára való kacsingatás. Morris Buttermakert (Walter Matthau), a medencéket tisztító egykori középszerű baseballjátékost kinevezik egy tehetségtelen gyerekekből álló kaliforniai baseballcsapat élére, aki az exbarátnője 11 éves lányával és egy cigiző, motorozó 14 éves sráccal próbálja felturbózni a gárdát, hogy végre sikerüljön megverni a nagy riválist. Az örök amerikai versenyszellem legkönnyedebb bemutatása, a mindig nagyszerű Walter Matthauval és a sportfilmtörténet legviccesebb gyerekcsapatával.
12. Az elátkozott Leeds United (The Damned United, 2009)
A BBC-iskolát kijárt, majd A király beszédével egészen az Oscar-díjig menetelő Tom Hooper ugyan mostanság a nagyobb ívű mozik felé vette az irányt (pár éve megrendezte A nyomorultakat, A dán lány című transzdrámája pedig napokon belül eljut a magyar mozikba is), hét éve viszont még egy igazi eldugott, a fanatikus angol focirajongókon kívül szinte senki által nem ismert igaz sztorit vitt vászonra. A sportfilmes kliséket messziről kerülő, részben tévéstúdióban, öltözőben és tárgyalóban játszódó filmben nem sok focit láthatunk, viszont elképesztően sikeresen teszi izgalmassá a laikus számára is Brian Clough közepesen jelentős menedzseri karrierjét – ami nem kis mértékben köszönhető Michael Sheen tökéletes alakításának.
11. Két félidő a pokolban (1961)
Készült ugyan ebből a magyar filmből amerikai remake (Menekülés a győzelembe) is Pelével és Sylvester Stallonéval, amit az MTK focipályáján forgattak, de a mi szívünkhöz nyilván közelebb áll az eredeti verzió Sinkovits Imrével és Garas Dezsővel a főszerepben. A munkatáborban verbuválódó és a megmenekülésben reménykedő amatőr focicsapat története a Fábri Zoltán-filmekre jellemző színvonalat hozza, és a végső, német katonák elleni meccs drámája nem csak bajtársiasságról, hanem a hatalommal szembeni egyetlen lehetséges hozzáállásról is úgy közvetít valamit, hogy egy pillanatra sem válik erőltetetté, demagóggá.
10. The Fighter - A harcos (2010)
2010-re Mark Wahlberg a rengeteg B-kategóriás moziszerep miatt már maradék hitelét is elvesztette, úgyhogy elég nagy kockázat volt őt választani a Nicky Ward igaz történetén alapuló film főszereplőjének. De Wahlberg megérezve a nagy lehetőséget, méltó társa lett a filmben Nicky zűrös testvérét alakító Christian Bale-nek. Nem hagyományos bokszfilm ez, hiszen inkább a sportot körülvevő világ áll a középpontjában, de a két főszereplő játéka miatt ez a film akár a sakkról is szólhatna, az sem rontana rajta semmit.
9. Start két keréken (Breaking Away, 1979)
A profi kerékpársport nem az erőről, nem a lábról, nem a tüdőről, modern korában sem a doppingról, hanem a szívről szól. Ezt a sportág szerelmeseinek aligha, ellenzőinek már annál inkább érdemes elmondani. A sportág csúcseseményéről, a Tour De France-ról több kiváló dokumentumfilm is készült, játékfilmben azonban csak kevésszer tudták visszaadni azt a szenvedélyt, ami újra és újra egy hegy megtámadására ösztönzi a kerékpározókat. A Breaking Away bárgyúsága ellenére is az egyik legjobb biciklis-játékfilm, ami persze nem csak erről a titokzatos szenvedélyről, hanem a felnövésről is szól. Nyár, fiatalság, szerelmek, bunyók, és persze sok biciklizés: kell ennél több?
8. Millió dolláros bébi (Million Dollar Baby, 2004)
Clint Eastwoodnak 2004-ben már nem nagyon kellett bizonyítania, hogy rendezőként legalább akkora jelentőségű életművet hagy majd maga után, mint színészként – ekkorra túl volt már a Nincs bocsánaton és a Titokzatos folyón is. Mégis ez volt az az év, amikor megismételte 1992-es westernjének sikerét, és filmje elnyert 4 Oscart: a legjobb filmért és a legjobb rendezésért neki járó két díj mellett Hillary Swank és Morgan Freeman is szobrocskával térhetett haza. A neme miatt hátrányból induló, de nagyra törő ökölvívó (Swank), a magányos, mindenféle emberi kapcsolattól elzárkózó veterán edző (Eastwood) és az egyetlen barátjaként az edzőtermet rendben tartó exbokszoló (Freeman) története könnyen fordulhatott volna csöpögő szentimentalizmusba, ehelyett csak egy örök érvényű mestermű született.
7. A legjobb dobás (Hoosiers, 1986)
A David Anspaugh–Angelo Pizzo rendező-író páros minden évtizedre hagyott egy nagy sportfilmet: az 1993-as amerikaifoci-mozi, a Mindent a győzelemért! és A foci hőskora című 2005-ös film azonban már csak levezetésnek tekinthető a nyolcvanas években már a rég a csúcson lévő Gene Hackman főszereplésével készült kosaras filmje után. A legjobb dobás a kisvárosi sikertörténetek egyik legszerethetőbb darabja, a fénykorán rég túllévő kosárlabdaedző és a tehetségtelennek gondolt, de sikerre ítélt középiskolások története sem képeiben, sem zenéjében, sem fordulataiban nem idegenkedik az érzelmi manipulációtól. A film Hackman mellett a helyi alkoholistát alakító Dennis Hooper játéka és a nyolcvanas évek naiv feelgood-hangulata miatt maradt máig emlékezetes.
6. Jég veled! (Cool Runnings, 1993)
Az első jamaicai bobcsapat történetét lazán feldolgozó családi vígjáték elég egyszerű, de nem túl pc eszközzel él, hogy a képernyő elé bilincseljen bárkit: feketéket küld a jégre. A hóval inkább ellenséges viszonyt ápoló négy fiatal mindent megtesz, hogy kijusson az olimpiára: idióta módszerekkel edzenek (John Candy vezényletével), még egymást is igyekeznek megkedvelni, de a lelkesedés önmagában kevésnek látszik a verhetetlennek tűnő svájciak ellen. Bombasztikus szövegek és ördögi intrikák = garantált szórakozás.
5. Hajsza a győzelemért (Rush, 2013)
A filmtörténet már régóta adós volt egy épkézláb Forma 1-es játékfilmmel, Ron Howard pedig végre törlesztette ezt az adósságot két évvel ezelőtt. Mindkét főszereplő telitalálat, Daniel Brühl és Chris Hemsworth kiköpött Niki Lauda, illetve James Hunt, de a hangulatra sem lehet panasz: a hangok és a kocsik is hihetetlenül jók, az archív felvételek pedig minden F1-rajongónál azonnali pulzusszám-emelkedést okoznak. Lauda híres nürnbergi balesetét még nézni is fájdalmas, olyan hitelesre sikerült az osztrák bajnok felépülése. Ha tehát Forma-1, akkor a gyönyörű Senna-doku mellett ez a legendás 1976-os szezont feldolgozó film számít kötelezőnek.
4. Rocky (1976)
Mit lehet még elmondani a bokszfilmek bokszfilmjéről, Rocky Balboa első és legjobb feltűnéséről? A Rocky minden egyes perce ikonikus, és az is sokat elárul a hatásáról, hogy utána szinte mindenki megpróbálta utánozni. Aki a Rockyt nézi, nem filmet néz, hanem egy komplett évtized teljes popkultúrájában merülhet el. Olyan tisztán látja a néző a filmben a hetvenes évek végének hangulatát, mint ahogy Rocky nézi városát, Philadelphiát, a lépcsők tetejéről.
3. A pankrátor (The Wrestler, 2008)
Mickey Rourke elképesztő visszatéréséről már a film bemutatójakor is csak özönlöttek az elérzékenyült kritikák, nehéz is nem elhasznált jelzőt találni Arranofsky mozijára. A pankrátor klasszikus sportsztori egy a ringben otthonosan mozgó, azon kívül már elveszett férfiról, de az ezerszer elmesélt történet Rourke alakítása miatt egészen új ízt kapott, ráadásul a mellékszerepben sztriptíztáncosnőt alakító Marisa Tomei is méltó párja a főszereplőnek. Így aztán az egyik legmacsóbb sportágról szóló A pankrátor lett a filmtörténet egyik legérzékenyebb sportmozija.
2. Pénzcsináló (Moneyball, 2011)
Bennett Miller (Capote, Foxcatcher) filmje annak ellenére volt az utóbbi évek egyik legélvezhetőbb amerikai sportfilmje, hogy a történet lényegi része nem is a baseballpályán, hanem a csapat öltözőjében és a Brad Pitt által megformált csapatmenedzser irodájában zajlik. Tehát aki körömrágós meccspillanatokra vágyik, annak csalódnia kell, mégis iszonyat izgalmas végigkövetni, hogy mi történik a kulisszák mögött: hogyan adják-veszik a játékosokat a klubok és miként próbál a statisztika segítségével az örök vesztes Oakland Athleticsből egy low budget világverő gárdát faragni Pitt karaktere. És végre Jonah Hill is megmutatta, hogy nem csak a dagi lúzert tudja eljátszani valamelyik komédiában Seth Rogen sidekickjeként.
1. Dühöngő bika (Raging Bull, 1980)
Már a költői nyitójelenetből sejthető, hogy Scorsese nem szokványos hőstörténetet csinált a profi világbajnok Jake La Motta életútjából. A Dühöngő bika felemelkedés helyett a totális lecsúszás története, Bronx sikátoraiból a ringbe, majd onnan a börtönbe. De Niro szó szerint félelmeteset alakít, és minden egyes bokszmeccs különlegesen megkomponált, egy kockából is azonnal felismerhető vízió. Bemutatásakor nyilván sokaknál kiverte a biztosítékot a kőkemény (sokszor improvizált) párbeszédek és a vérrel nem spóroló meccsek miatt, a Filmvilág kritikusának pedig az nem tetszett, hogy a vége főcím előtti bibliai idézettel vontak párhuzamot az alkotók La Motta és Jézus között. Pedig a Dühöngő bika tényleg megváltástörténet, egy emberről, aki egyedül a boksz nyelvét beszélte.
| Filmes rangsorok a hvg.hu-n |
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
