#Budai Várnegyed felújítása


„Ez tényleg Ceaușescu-fíling” – Magyar Péter abszolút filmszínháza a Karmelitában

Magyar Péter nem szokott spórolni a jelképekkel, és a választásokon megbukott rendszer most a nehezen igazolható és érthető minisztériumi „luxizással” is a kezére játszik. A márványba és aranyba öntött hatalom vádirattal ér fel, és a miniszterelnök a vádakkal sem spórol. Miért lehet a várbeli élőzés a Tisza-kormány megszületésének fontos epizódja?













Visszaépíti az egykori királyi külügyminisztériumot a kormány a Várban

„Folytatódik a budai Vár felújítása, a cél, hogy a világháborúban és a kommunizmusban lerombolt épületeket helyreállítsák, így a korábbi Külügyminisztériumot, valamint részben az egykori főparancsnokságot is. Újjáépítik továbbá a Teleki-kastélyt és istállóépületét” – jelentette be a legutóbbi Kormányinfón Gulyás Gergely.


Megnéztük, hogy áll a kormány Várba költözése, ránk szálltak a rendőrök

A demokrácia ünnepe lesz, ha felköltözik a budai Várba a kormány, mondta Kövér László, és erre Gulyás Gergely szerint hamarosan sor is kerül. Megnéztük, hol tartanak ma a fejlesztések: Orbán Miniszterelnöksége el tud készülni 2018-ban, de a többinél még egy kapavágás sem történt. Tanulság? Több is van. Például aki túlságosan kíváncsi Orbán új irodájára, rendőrök között találja magát.


A választásokig semmi nem lesz kész a Várban

A választásokra semmi sem készül el a Várban tervezett kormányzati beruházásokból, a minisztériumok a következő ciklus végén költöznek, a palota teljes rekonstrukciója valószínűleg soha nem készül el, viszont a költségek alaposan elszálltak – derül ki a legfrissebb HVG-ből.





Kormányzati bohózat a Vár tövében

Mintha egy Jancsó-film szatirikus jelenetei elevenedtek volna meg, letették a Vár-felújítás első lépésének, a Lovardának az alapkövét. A gyomnövények között, a tűző napon felsorakozott sajtó és politikai elitcsapat olyan beszédeket hallgathattott végig, amelyek a szocializmusban is megállták volna a helyüket. A beszédek alapján országos várépítési láz következik.