szerző:
hvg.hu

„Folytatódik a budai Vár felújítása, a cél, hogy a világháborúban és a kommunizmusban lerombolt épületeket helyreállítsák, így a korábbi Külügyminisztériumot, valamint részben az egykori főparancsnokságot is. Újjáépítik továbbá a Teleki-kastélyt és istállóépületét” – jelentette be a legutóbbi Kormányinfón Gulyás Gergely.

De hiába építik fel, vagyis vissza ez egykori királyi külügyminisztériumot, a tárca nem költözik oda, maradnak a Bem téren – tette hozzá Gulyás. A Magyar Idők most azt írja, a Dísz tér palota felé eső részének teljes újjászületését és a Szent György téri rommező megszüntetését ígéri a kormány.

A napilap információja szerint az egykori királyi külügyminisztérium épülete korhű külsővel, de modern belsővel, irodaházként épül majd fel.

A saroktelken Hauszmann Alajos tervei alapján 1901–1903 között épült fel a Vöröskereszt Egyletnek és a horvát–dalmát–szlavón tárca nélküli miniszter irodájának tervezett háromemeletes, tetődíszes háza. Az épület a két világháború között a Külügyminisztérium otthona lett, az 1944-45-ös ostrom idején több találat is érte.

(A kiemelt képen: a Dísz tér, balról a pápai nunciatúra, a Batthyány palota és a Külügyminisztérium épülete, szemben a Honvéd Főparancsnokság /fotó: Fortepan)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
London fenyegeti Iránt a lefoglalt tankerhajó miatt

London fenyegeti Iránt a lefoglalt tankerhajó miatt

Elkészült az Orion űrhajó, 2020-ban indulhat a Holdhoz

Elkészült az Orion űrhajó, 2020-ban indulhat a Holdhoz

Végleg elhagyja az országot az MTA-törvény miatt egy sikeres kutató

Végleg elhagyja az országot az MTA-törvény miatt egy sikeres kutató

Kis lépés az embernek, nagy ugrás Hollywoodnak: az Apollo-11 missziója öt filmben

Kis lépés az embernek, nagy ugrás Hollywoodnak: az Apollo-11 missziója öt filmben

Jön az új Penge, és nem akárki kapta a főszerepet

Jön az új Penge, és nem akárki kapta a főszerepet

Még nem is lett kormányfő Boris Johnson, már beígérte a lemondást legtekintélyesebb minisztere

Még nem is lett kormányfő Boris Johnson, már beígérte a lemondást legtekintélyesebb minisztere