#buddhizmus

"Valóságellenes gondolat, hogy a halál után nincs semmi"

Nyugaton az a gond a gyásszal, hogy valójában nem is az elhunytat gyászoljuk, hanem magunkat siratjuk – véli Csöpel láma, akit a Tar falu mellett álló Kőrösi Csoma Emlékparkban látogattunk meg. Milyen a halállal való szembenézés, ha úgy gondoljuk, utána rövidesen újraszületünk?

Czeglédi Fanni


November közepétől ön is megláthatja Tibet kincseit

Különleges kiállításon mutatja be a Gyémánt Út Buddhista Központ a tibeti buddhista gyakorlathoz kapcsolódó szakrális tárgyakat. A bemutatott tárgyak némelyike nemcsak esztétikai értékkel bír, hanem meditációs eszköz is - írják a kiállítás szervezői.

hvg.hu

Népszabadság: Ezotéria lengi be az MNB folyosóit

A jegybankban sokan úgy tartják, a Matolcsy György-féle vezetés 2013-as munkába állása óta a keleti spiritualitás nagy teret kapott az intézményben. Végignézve az elmúlt évek buddhista tízmilliószoros napjait, úgy tűnik, az MNB komolyan veszi a karmikus törvényeket. Még a Magyar Nemzeti Bank címe is megváltozott, száműzték belőle a nyolcas számot.

hvg.hu





Laár: Létrehoztunk egy népességet, amelynek tagjai gyűlölik egymást

Meditál a békességért, Besenyő Pista bácsival démonokat pukkaszt ki, Edebede bácsitól pedig kirázza a hideg. A férfiak szerinte éppúgy rabszolgák, mint a nők, a politika pedig kárt okoz az embereknek. Idén töltötte a hatvanat, készül az életmű-előadására, de alapjában véve azt mondja: "szarok arra, hogy én ki vagyok". Interjú Laár Andrással.

Iliás-Nagy Katalin



"Együtt szívtuk a füvet Jimi Hendrixszel"

Együtt szívott füvet Jimi Hendrixszel, barátságot kötött Andy Warhollal, mindemellett pedig éveket töltött buddhista kolostorokban, a világ elől elvonulva. Szilágyi Szabolcs, művésznevén SI-LA-GI öt kontinenst bejárva vált nemzetközi hírű festővé és képzőművésszé, akinek legfőbb műve nem más, mint tulajdon élete. Interjú.

Veréb




Leszbikus esküvőt tartanak egy buddhista kolostorban

Buddhista szertartás szerint köt házasságot a jövő hónapban két tajvani nő: ez lesz az első, azonos neműek közötti "egyházi" esküvő, ami ugyan hivatalosan nem engedélyezett Tajvanon, annak ellenére, hogy az erkölcsök terén ez az egyik leghaladóbb kelet-ázsiai ország.

MTI

Volt-e Steve Jobsnak üzleti filozófiája?

Volt-e neki, és ha igen, akkor következetesen alkalmazta-e vállalatvezetési és életfilozófiáját Steve Jobs? A kérdést a CNN tette fel az Apple cég alapítójának szerdai halálhíre nyomán.

hvg.hu

Dalai láma: "Az én reinkarnációm csak rám tartozik"

A dalai láma, aki nemrégiben mondott le a száműzetésben élő tibeti kormány fejének tisztségéből, szombaton Toulouse-ban kijelentette, hogy a tibeti népnek kell döntenie a dalai láma intézményének folytatásáról, és csak saját maga dönthet a saját inkarnációjáról.

MTI

Ilyen egy házi fogságban tartott istennő élete – Nagyítás-fotógaléria

Nepál több városában is kiválasztanak a sákja nemzetségből egy serdülőkor előtt álló lányt, akire a hinduk és a buddhisták is Káli istennő földi inkarnációjaként tekintenek. A lány kumari-, azaz élő istennői státusza kiválasztásától az első menzeszéig tart, ez idő alatt külön kumariházban lakik, iskolába nem járhat, nem játszhat a szabadban és nem érintkezhet más, tisztátalan nőkkel.

unknown

Elkezdődött a Nyúl éve - Nagyítás-fotógaléria

A világ népességének negyede számára február eleje az év legnagyobb ünnepét tartogatja. Az első újholddal indul a kínai újév, melyet világszerte egyszerre ünnepelnek kínai közösségek. Idén február harmadikára esett a tavaszünnep napja, mely a Nyúl évét köszönti. Nagyítás-fotógalériánk a kínai holdújévről.

unknown