Laár: Létrehoztunk egy népességet, amelynek tagjai gyűlölik egymást
Meditál a békességért, Besenyő Pista bácsival démonokat pukkaszt ki, Edebede bácsitól pedig kirázza a hideg. A férfiak szerinte éppúgy rabszolgák, mint a nők, a politika pedig kárt okoz az embereknek. Idén töltötte a hatvanat, készül az életmű-előadására, de alapjában véve azt mondja: "szarok arra, hogy én ki vagyok". Interjú Laár Andrással.
hvg.hu: „Migránsok, agresszorok, harácsolók, áldozatok, mérgezés, háborúk töltik ki tudatunkat” – írta nemrég az egyik Facebook-bejegyzésében, majd összehívta az embereket egy közös flashmobra. Miért érezte úgy, hogy most már önnek is meg kell nyilvánulnia ebben az ügyben?
Laár András: Azt gondoltam, meg kell tennem, amit tudok. És én azt tudom, hogy embereket hozok össze egy közös célért gondolkodni, meditálni. Ez a közös cél pedig nem egy nagy dolog, mégis mindennek az alapja: a békesség.
Nem akarok olyan hangzatos kifejezést használni, mint a Béke, hiszen nem is igazán tudjuk, mit értünk ez alatt. Amikor már a békefenntartó erőkről beszélünk, meg hogy háborút indítunk a békéért, akkor az már nem az, amire én gondolok. Most minden arra irányul, hogy az emberek széthúzzanak, egymást gyűlöljék, és egymás torkának essenek, ezért úgy éreztem, azoknak is össze kell fognia, akik ennek az ellenkezőjét akarják.
hvg.hu: Nyilván azokat találta meg az üzenete, akik eleve önhöz hasonlóan gondolkodnak.
L. A.: Nem baj. Azok viszont eljöttek. Több mint ötszáz ember jött el, hogy együtt meditáljunk, együtt énekeljük az Om mani padme hum-ot, az egyetemes jóakarat mantráját. És valószínűleg ennek lesz folytatása.
hvg.hu: Nem gondolja, hogy ez a fajta „nem foglalok állást” is egyfajta állásfoglalás?
L. A.: Abban nem foglalok állást, hogy kinek van igaza. Itt van például ez a menekültkérdés, ami senkinek sem jó. Az, hogy ezek az emberek menekülnek, az is rossz. Hogy megállítják őket, az is rossz, de ha továbbengedik őket, az is rossz. Akikhez menekülnek, azoknak sem jó.
Tehát most a lehető legrosszabb a helyzet. Viszont ha nem a gyűlölet hangján beszélgetnénk egymással és egymásról, akkor biztos, hogy még ebből a helyzetből is a lehető legjobb alakulna ki. Nem látom a politikai megoldást. Nem is hiszek a politikában. A politika egy nulla. Ezt az egészet a politika hozta létre. Én egy egyszerű művész vagyok. Azt tudom, hogy ha összejövünk százan és ugyanarra gondolunk, az erősebb, mint ha mindenki csak otthon puffog. Ez nem politikai erő, hanem tudati erő. És a tudatban történik úgyis minden.
hvg.hu: Azt mondja, minden a tudatban történik, a tudat teremti a világot. Akkor ez nem azt jelenti, hogy épp olyan ez az ország, amilyet megérdemlünk?
L. A.: A magyarok évszázadok óta minden oldalról meg vannak gyepálva. Ha megnézzük a történelmet, itt fel-alá járkáltak a legkülönfélébb idegen hatalmak, akik nyomták bele a földbe a magyart, plusz a magyar önmagát is elcseszte. Sikerült létrehozni egy olyan népességet, amelynek a tagjai gyűlölik egymást. De sokkal mélyebben fekszik a néplélekben a békesség, a szeretet és az összetartás, mint a felszínen lévő széthúzás. Ez olyankor derül ki, amikor az ember már épp majdnem meghal, és visszanéz az életére. Aki közel került a halálhoz, az tudja, hogy az igazán értékes pillanatok nem a vagyonból, meg a pozícióból származtak, hanem a szeretetből.
hvg.hu: Kicsit talán késő a halálos ágyon rájönni erre…
L. A.: Tudom. Én megláttam már most. Pedig még nem haltam meg. És van egy csomó ember, aki még szintén él, mégis látja. Úgy döntöttem, nem fogom politikai szempontból vizsgálgatni, hogy ez mitől lett így elcseszve. Nem foglalkozom a politikával, mert az egy kártékony dolog. Kárt okoz az embereknek.
hvg.hu: És akkor mi legyen? Ki lehet iktatni a politikát?
L. A.: Nem lehet kiiktatni, vagy nem tudom, hogyan lehetne. Az biztos, hogy bennünk van a megoldás. Személyesen igenis mindenki felelős, hiszen amikor az ember gyűlölködik, akkor ő maga gyűlölködik. Nem kötelező. Hogy itt fejetlenség uralkodik, hogy itt mindenki irigy a másikra, ezek belső ügyek. Igenis ismerek olyan embereket, akik a szennyáradat ellenére normálisak.
A negatív hozzáállás gerjesztve van. Elég, ha megnézzük, hogy mit sugároz értékként a média. A jó dolgokról nem szólnak a hírek, arról hogy miként lehetne a hulladékot visszaforgatni, és milyen marha jó dolog megújuló energiaforrásokkal dolgozni. És akkor az mondja az egyik nagyokos politikus, hogy azért nem kell szélerőmű, mert nekünk akkor is kell áram, ha nem fúj a szél. Hát nem normálisak! És ilyen emberek vannak kiválasztva, hogy döntéseket hozzanak.
hvg.hu: De azt is írta, ez az ország nem arra van kitalálva, hogy itt boldogok legyenek az emberek, viszont éppen ezért ez egy remek terep például a megvilágosodáshoz. Tehát akkor még jó is nekünk ez a káosz?
L. A.: Szerintem a káosz nem azért van, hogy valaki megvilágosodjon benne, hanem hogy minél nagyobb üzleti hasznot lehessen besöpörni az egészből. Na, most ehhez képest, úgy gerillamódon meg lehet világosodni. Ebből a szempontból tényleg jó ez az ország. Hiszen itt az élet a marhaságba és az egymással való folyamatos kicseszésbe van ágyazva.
hvg.hu: Ön szerint Besenyő Pista bácsi a magyar ember mintapéldánya. Tényleg ilyenek vagyunk?
L. A.: Mondjuk, hogy a magyar ember egyik típusa. Nagypofájú, mindig mindent mindenkinél jobban tudó, és közben buta. Olyan buta, hogy nem is érti, amit beszél. Ott van például az a szerencsétlen politikus, akiről az előbb beszéltünk a szélerőművel kapcsolatban. Azt sem tudja, mit beszél, de azzal a rohadt nagy hatalmával mondja a baromságait. Hát, tisztára Besenyő! Vagy ott a szomszéd és a főnök. Mindenki ráismer valakire a Besenyőben.
A másik ugyanilyen, az a Robinak (Dolák-Saly Róbert – a szerk.) a karaktere, az öregember.
hvg.hu: Anti bácsi?
L. A.: Anti bácsi! Hát az védhetetlen!
hvg.hu: Akkor ezeken inkább sírni kellene, nem röhögni?
L. A.: De ez humorba van fordítva, úgy van tálalva, hogy nevessünk rajta. Ezt többször mondtam már a társulat tagjainak is: a L'art pour l'art egy démonszínház. Kiállnak a különböző démonok ilyen elmebetegségekkel, produkálják magukat, a közönség pedig röhög. És ezáltal a démonoknak a mérgező ereje kipukkan. Amikor a Besenyőn röhögnek, akkor tulajdonképpen kiröhögik a főnöküket.
hvg.hu: Na és mi a helyzet Edebede bácsival és a beteg meséivel?
L. A.: Hát nem ciki? Jön Edebede bácsi ezzel a mézédes, behízelgő stílusával, hogy „szeeervusztok gyerekeeek”. Kiráz tőle a hideg! Nem ugyanilyen, amikor valaki elmegy egy mondvacsinált gyerekünnepségre, és azt mondja, hogy ő a mesemondó? Ugyanezt játssza el, csak önmagát komolyan véve.
Vagy például, amikor még kottagrafikusként dolgoztam, és az egyik kolléganőm elment szülni, majd néhány hónap múlva hozta be a gyereke fotóit, az idősebb családanyák pedig olvadoztak, hogy „nézd a kicsi kezét!”.
hvg.hu: Azt talán mégsem mondhatták, hogy nem érdekel a gyereked fotója.
L. A.: Persze, az emberek egymásnak játsszák a szerepeket. Van ennek szép része is, de én meg ilyen abszurd figura vagyok, aki jobban látja ezeknek az árnyoldalát. A gyerekek körüli ilyen tutujgatásos tötyörgés sokszor teljesen hideg, és nincs is mögötte semmi. Na, hát erről szól Edebede bácsi.
hvg.hu: A feminizmusról is megvan a véleménye. Egyszer azt mondja, nem jó, mert nem engedi, hogy a nő nő legyen, a férfi pedig férfi. Máskor meg azt mondja, a nő az igazi teremtő.
L. A.: Persze, hogy a nő a teremtő. Hiszen nincs olyan ember, akit nem az anyja szült. Márpedig akkor hogy gondolhatja bárki is, hogy a nő az alacsonyabb rendű? Hogy lehet egy olyan kultúrát kialakítani – és ez van most már egy jó ideje –, ahol a nők egy kicsit olyan megtűrt, lenézett, rabszolgaszerepben vannak. Hát ez egy abszurd marhaság!
hvg.hu: De hát a feminizmus éppen azért harcol…
L. A.: De nincs harcolnivaló! A harc az nem jó semmire! A nők azt gondolják, hogy ők akarják azt csinálni, amit a férfiak csinálnak. De ez egy marhaság! A nőnek nem politizálnia kell, meg nem a vállalat élén állnia, meg ilyen marhaságok.
hvg.hu: Na és ha mégis erre a szerepre vágyik?
L. A.: A szerep az egy dolog. Ez a civilizáció eleve nagyon siralmas szerepet ró ránk. Van egy nagyon szűk réteg, aki luxusban él és pazarol, a többi ember pedig bele van döngölve egy rabszolgaszerepbe. Itt nem az igazi férfiideál vagy az igazi női ideál megvalósításáról van szó. A férfiak is rabszolgák. Rabszolgái annak a hülye elképzelésnek, hogy minden a pénz és a hatalom. De ez nem igaz! Az az ember, aki egy nagyvállalatot irányít és viszi haza a k*rva nagy pénzeket, az is rá fog jönni, hogy basszus, kár volt ezzel foglalkoznia, mert közben nem volt a gyerekeivel és nem beszélgetett a feleségével az elmúlt tíz évben.
A férfi a megtermékenyítő, de alapjában véve kopár, hiszen soha nem fog tudni szülni. A nő a megtermékenyülő, belőle születnek a dolgok, és ő a fenntartó is, hiszen ő táplálja a gyereket. És hogy ebben mi az érték? Hát az, hogy ez a kettő egymás nélkül nincs meg. De mesterségesen szembe lettek állítva, a férfi ki lett szedve a családból mint családfenntartó. Aztán a nő is ki lett kapva a családból, hogy most már ő is rabszolga legyen. A gyerek meg el lett rakva az óvodába és az iskolába. Gyakorlatilag ez el van cseszve. De nem lehetetlen, hogy lehet rajta változtatni.
hvg.hu: És saját magának mekkora szerepet szán abban, hogy úgy általában a dolgok megváltozzanak? Hiszen nagyon sokan ismerik…
L. A.: Na ezért!
hvg.hu: Mit ezért?
L. A.: Ezért csinálom! Mert ismernek! Ezért csinálok meditációs flashmobot, mert ismernek.
hvg.hu: És a versei, az előadásai? Az tényleg csak a nevettetésről szól, vagy ott is van valami üzenet?
L. A.: Úgy fogalmaznék, hogy én a tudat szabadságát képviselem. Az egész eddigi tevékenységem mind-mind erről a szabadságról szólt. Amikor a KFT zenekart megcsináltuk, akkor az egy szabad mozdulat volt. Teljesen különbözött az épp akkori magyar popzenei dolgoktól. Az volt a cél, hogy a tudati szabadságot ágyazzuk zenei köntösbe. A L'art pour l'art Társulat ugyanez volt kicsit később. És maga a buddhizmus mint tan, mint szellemi alapállás, az is a tudat szabadságságról szól.
És amikor már elszabadulni látszik a káosz, akkor előállok, és azt mondom: mindent, amit eddig csináltam, azt szeretném felhasználni arra, hogy létrejöhessen a békesség. Úgy éreztem, hogy ezt nekem kell megcsinálnom, mert sokan ismernek, és nem tartozom sehová. Olyan ember vagyok, akinek van jobb keze és bal keze, de nem vagyok sem jobboldali, sem baloldali. Ez a kettő nincs is ellentétben egymással. Mostanában meg mindig elnevezgetjük ezeket valahogy, és már nem is eszméket jelentenek, hanem érdekcsoportokat. Na, erre én teszek! Nem érdekel, hogy ki mit akar még magának lehalászni!
hvg.hu: Idén hatvanéves lett, és jön is november 6-án az életmű-előadás. Különleges ez az évszám, más mint eddig?
L. A.: Minden év más, mint az előző volt. Én mindig több dologgal foglalkoztam, de eddig mindig külön-külön nyilvánultam meg ezekben. Többször kérdezték is tőlem, hogy akkor van a KFT, meg közben ott van a Besenyő Pista bácsi, de akkor hogy jön ehhez a buddhizmus? Most érett meg a helyzet arra, hogy ezeket együtt is bemutassam, és ezt az egész kérdéskört elintézzem.
Tehát lesz abszurd humor, KFT, meg spirituális zene, ezzel párhuzamosan pedig ott lesz Galla Miki is… Na ez is milyen érdekes, hogy vele pont tavaly békültünk ki 19 év után. Igaz, a L'art pour l'art többi tagjával mi már kezdeményeztük ezt tíz évvel ezelőtt is, de akkor ő erre nem reagált. Mindegy, a lényeg, hogy most ő kezdeményezett, és nagy örömmel békültem ki vele. Így ő is fel tud lépni, és elővehettük azt a fajta ős-Laár pour Laárt, amit annak idején mi ketten kezdtünk el.
De ez több lesz, mint egy művészi akció, mert a háttérben az egyik barátom az első perctől az utolsóig egy gyógyító szertartást fog végezni. Nem csodálkoznék, hogyha ennek mágikus ereje lenne.
hvg.hu: A végén kilebegnek majd a nézők a nézőtérről?
L. A.: Vagy lehet, hogy valaki odajön betegen és meggyógyul. Nem tartom lehetetlennek. Tizenkét éve vezetek egy tündértantra csoportot, és sok ilyen tapasztalatom volt már a spirituális zenélés során.
hvg.hu: És művészként önnek nem okoz gondot például az ego legyőzése?
L. A.: Nekem soha nem volt problémám ezzel az ego-témával. A környezetem mindig figyelmeztetett, amikor egoista voltam. Meg igazából már szarok arra, hogy én ki vagyok.
hvg.hu: Nincs az, hogy, hű de jó műsort csináltam, vagy hogy milyen sokan szeretnek?
L. A.: Nem vagyok álszent. Örülök annak, ha szeretnek, örülök annak, ha jó a műsor. De nem gondolom azt, hogy a másik ember nem egy ugyanolyan értékes valaki. Például én nem tudnék az ön helyére beállni. Már eleve, ahogy kinéz, azt nem tudom létrehozni. Ha mégis megpróbálnám, azonnal felsülnék, hiszen azt sem tudom, hogy kiket ismer. Mindenki pont az, aki, és pont abban a legjobb, amit ő csinál. Emiatt a legnagyobb tisztelettel gondoljunk egymásra! Én még ezt a szerencsétlen darazsat is tisztelem, amelyik itt mászkál az asztalon. Nem mondom, hogy fogdosni akarom, de úgy érzem, hogy még az ő élete is fontos. Olyan baromi jó ez az élet az első másodperctől az utolsóig! Beleértve mindent, ami ezzel jár. Na, most ezt miért kell elcseszni? Nem tök jó, hogy mindenki az, aki?
hvg.hu: Akkor igazából a politikusok is a helyükön vannak?
L. A.: Így van. Őnekik az a dolguk. De nekem meg ez.
hvg.hu: És ha azt kérném, hogy küldjön egy saját szerzeményt az olvasóknak, akkor melyik lenne az?
L. A.: A Nyúl-nyál verset tartom az egyik legszebb versemnek. Egyrészt nagyon fejlett az esztétikuma, másrészt nagyon hitelesen és tudományosan körbejárja azt, amikor a nyúl köp.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
