Első fokon 5-5 év börtönt kaptak a pécsi buszper vádlottjai
A bíróság emellett a két vádlottat a 606 milliós kár megtérítésére is kötelezte.
A bíróság emellett a két vádlottat a 606 milliós kár megtérítésére is kötelezte.
A fideszes képviselő azt mondta, csupán magánúton volt 2015 áprilisában Hollandiában.
Csak a szükséges javításokat kellett elvégezni rajtuk, különben is, csak 46 járművet vizsgáltak meg. Erről a BKK vezérigazgatója beszélt a Népszavának, de az interjúban szó esett egyebek mellett a jegyárbevételekről, a buszbeszerzésről, az e-jegyről és a dugódíjról is
6 milliárd forintért vásárolt új buszokat a kormány a fővárosnak.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás miatt emelt vádat a Baranya Megyei Főügyészség egy 2015-ös pécsi buszbeszerzési ügyben, amelyben több mint 600 millió forintos kára keletkezett az önkormányzati tulajdonú közösségi közlekedési vállalatnak.
Az új buszokon lesz wifi, légkondi, USB-töltő és konnektor is. A 29 darab Neoplan összesen 2,3 milliárd forintba kerül.
Az államtitkár szerint a BKV megkapja a pénzt az új buszokra és a 3-as metró felújítására is megvan a forrás.
Tíz tisztán elektromos jármű beszerzéséről állapodott meg a polgármester és a lengyel Solaris Bus & Coach S.A.
Jövő év végéig a buszparkja 10 százalékát lecseréli a Volánbusz.
Pécs városa 2015-ben 115 használt Volvo buszt vásárolt, mintegy 3,5 milliárd forintért.
A nemzetgazdasági miniszter szerint összesen 1849 buszt vehetnek a következő években a Volán-társaságok, és szinte majdnem mindegyiket magyar gyártótól.
Az Index szerint a semmiből bukkant elő hirtelen az a közvetítőcég, amellyel használt buszok vásárlásáról írt alá szerződést a napokban a BKV. Kétmilliárdos üzletről van szó, és üzleti körökben meglepetést keltett a győztes pályázó kiválasztása.
Az eddigi legkedvezőbb ajánlatot a török Karsan cég tette a BKV pályázatára, a buszokkal a felújításra kerülő M3 metró járatait kívánják pótolni.
Kivételesen nem használt, hanem új buszokat vesz a BKV. A 20+20 darabos beszerzés a közlekedési vállalat vásárlásainak sorában nagynak számít, a buszflotta méretéhez és állapotához képest édeskevés.
Amerikai mintára, két éven belül – jelentette be Palkovics László.
Megjelent a határozat a Magyar Közlönyben, amelyben a kormány elvállalta a szolgáltatásvásárlás többletköltségeinek kifizetését. Ez azt jelenti, hogy a főváros nem fog új buszokat venni.
Tarlós István üzent a kormánynak, amelynek még egy hete van dönteni a 3-as metró buszos pótlásával kapcsolatos pluszköltségek átvállalásáról. Ha ez nem történik meg, akkor a főváros a lengyel buszokat fogja megvenni.
A 75 magyar + 75 lengyel helyett 35 magyar + 115 lengyel busz beszerzéséről dönthet jövő szerdán a Fővárosi Közgyűlés.