Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Lázár János ugyanis megígérte – írta a vasúttársaság.
Lázár János építési és közlekedési miniszter az év elején tíz vállalást fogalmazott meg, ezek közé tartozott ezer vadonatúj autóbusz beszerzése is. Az korábban kiderült, hogy 131 busz már jön, most pedig a MÁV bejelentette, hogy értelmében 2027. év végéig 869 darab új jármű érkezhet a közlekedési vállalathoz.
A hétfőn közzétett új közbeszerzés szerint 76,5 milliárd forintot költenének új, forgalomba korábban még nem helyezett, kéttengelyes, alacsony belépésű, helyközi kialakítású, szóló autóbuszok beszerzése. A MÁV közleménye szerint a járműveknek legalább az Euro 6-os környezetvédelmi előírásoknak megfelelő dízelmotorral, két utasajtóval, fűtő- és légkondicionáló berendezéssel, utastájékoztató, kamera- és utasszámláló rendszerrel kell rendelkezniük, illetve a gépkocsivezetővel együtt legalább 82 fő, valamint kerekesszékes utas szállítására is alkalmasnak kell lenniük. Az első 269 darab jármű akár már ez év végéig forgalomba állhat, 2026-ban és 2027-ben pedig további 300-300 darab új jármű érkezhet a helyközi vonalakra országszerte.
A keretmegállapodás időtartama alatt legfeljebb 869 dízelüzemű autóbusz és 87 diagnosztikai eszköz rendelhető meg közvetlenül, ezen belül 269 autóbuszra vonatkozóan lehívási kötelezettséget vállalt a MÁV. Amennyiben a közbeszerzés sikerrel zárul, úgy a MÁV buszflottájának 20 százaléka újulhat meg az ügylettel.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Amióta a légitársaságok súlyos tízezreket számolnak fel a poggyászért, az nyer, aki megtanul praktikusan pakolni. Jobb előre felkészülni, hogy amikor tényleg odajutunk, pár perc alatt végezzünk vele, és a helyszűke se okozzon gondot. Íme tíz tipp egy veterán utazótól, hogy indulás előtt és után is flottul menjen minden.
Lehetséges forgatókönyvek.
Erről ír a világsajtó.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?