150 milliárdos büntetést szabhat ki Brüsszel a szabálytalan közbeszerzések miatt
Az ellenőrzést még a Lázár János vezette Miniszterelnökség engedte át egy konzorciumnak.
Az ellenőrzést még a Lázár János vezette Miniszterelnökség engedte át egy konzorciumnak.
A II. kerületi önkormányzat kitalálta, hogy kísérleti jelleggel korlátozott várakozási övezetet alakít ki néhány helyszínen. Ezeken az első két óra ingyenes, aztán fizetni kell. Tárcsával kell igazolni, hogy mióta parkol az adott helyszínen az autó. A türelmi időszak lejárt, most már büntetik a szabálysértőket.
Ha piros, akkor tilos, ennek ellenére mind a mai napig sok autós figyelmen kívül hagyja a közlekedési lámpák jelzéseit. És ez ellen tenni kellene valamit.
Több százezres büntetést szabott ki a már bezárt Lánchíd Rádióra a Médiatanács, mert már csak zenét sugároz, a Figyelő által közölt Soros-ügynökös listát viszont nem kifogásolták.
A parlamenti frakcióból azonban nem lép ki Hohn Krisztina, a párt képviselője.
Trump a Twitteren üzent az Európai Bizottság által a Google-ra kiszabott büntetés miatt.
Az amerikai rendőrök meglehetősen furcsa módját választották annak, hogy döntsenek a gyorshajtó letartóztatásáról.
Az államkincstár szerint a Jobbik nem juthat közpénzhez addig, amíg a levonás nem fedezi a párt büntetését. Az ellenzéki párt irodákat zárhat be, és át kell gondolniuk, mely időközi választásokon tudnak majd elindulni.
Az autót már régen kivonták a forgalomból, de a sofőrje nem tudott továbblépni. A büntetőcédulát megőrizte, és most kifizette a rajta szereplő összeget, amihez kamatként hozzácsapott még három egész dollárt.
Romániában ezentúl antiszemitizmusnak minősül minden olyan fizikai vagy szóbeli megnyilvánulás, amely a zsidók vagy a zsidó közösségi és egyházi intézmények ellen irányul. A törvény büntetlenséget biztosít azoknak, akik elkövették ugyan ezeket a bűncselekményeket, de még a hatósági leleplezés előtt feljelentik az antiszemita szervezkedés többi résztvevőjét.
Aki a jövőben zárjegy nélküli alkoholt vagy kifejezetten a nemzeti trafikok esetében dohányterméket próbál értékesíteni, annak a bírság mellett a a bolt bezárásával is számolnia kell.
Európa egyik megosztott, két eltérő nyelvi és kulturális hátterű közösség által alkotott országa Belgium, amely francia nyelvű vallonokból és hollandul beszélő flamandokból áll, nagyjából fele-fele arányban. De vannak nagy pillanatok, amikor a flamandból és a vallonból belga lesz. Ezek közé tartoznak a nagy foci események.
Javítóintézeteket vizsgált a közelmúltban Székely László ombudsman és csapata. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Debreceni Javítóintézetét, valamint annak nagykanizsai telephelyét ellenőrizték. Nagyon rosszak a tapasztalatok.
Az amerikai rendőr kiparancsolta az autóst a forgalomból, aki mögött már egy komoly torlódás kezdett kialakulni.
A párt asztalhoz hívja az Állami Számvevőszéket.
És további pártoktól, amelyek tiltott pártfinanszírozást követtek el. Közleményt adott ki az Államkincstár, júliustól vonja a NAV a tiltott pártfinanszírozási pénzeket.. A Fidesz nincs köztük.
Adatszolgáltatási, informatikai, hitelkockázat-kezelési, tőkekövetelmény-számítási hiányosságok, valamint az informatikai és vállalatirányítási területet érintő ismételt jogsértések miatt összesen 59,6 millió forint büntetést kapott a pénzintézet.
Idén volt hat esztendeje, hogy elsüllyedt ez a hatalmas hajó, melynek felelőtlen és gyáva kapitánya a baleset miatt még jó sokáig börtönben marad.
750 ezer dízelüzemű autót hívott vissza a világhírű stuttgarti cég. Mindegyikért 5 ezer eurós büntetést kell fizetnie – közölte a német közlekedési miniszter a Mercedes főnökével. Andreas Scheuer közlekedési miniszter és Dieter Zetsche Mercedes-főnök eszmecseréje még május végén zajlott, mélyebbre a Der Spiegel ásott. A hetilap cikkéből az is kiderül, hogy a Mercedes nem akar fizetni. Bírósághoz fordul.
Szatmáry Kristóf cégének adóbevallásában nem szerepel semmi a bírságoknak meghagyott sorban. Több szabálytalanságot is feltártak a fideszes zöldségesével kapcsolatban, volt, amiért meg sem büntették.