Pénzbüntetéssel sújtaná a repülőkön rendetlenkedő utasokat a Ryanair
Kártérítési pert is indítanak ellenük, és abban bíznak, hogy mindez visszatartó erőként hat majd.
Kártérítési pert is indítanak ellenük, és abban bíznak, hogy mindez visszatartó erőként hat majd.
Hajléktalan, munkanélküli férfiakat dolgoztattak, akiknek csak naponta kétszer adtak enni, akkor is keveset.
A Paks elleni kupadöntő miatt büntette meg a Fradit a labdarúgó-szövetség, de a klub nem akar fizetni.
A móri bankrablásért annak idején tévesen elítélt férfit még tavaly májusban tartóztatták le, miután fegyvert találtak nála.
A törökök elleni Nemzetek Ligája-osztályozón a magyar szurkolók rasszista rigmusokat skandáltak, pirotechnikai eszközöket használtak és tárgyakat dobáltak a pályára. Az MLSZ-nek 30 millió forintot kell fizetnie.
A Momentum összesítette, hogy mennyi bírságot kaptak a kormány ellen tüntetők az elmúlt hetekben.
Az amerikai elnök legidősebb fia viccesnek találta, hogy Magyarországot 1 millió euróra bünteti az Európai Unió naponta, amiért nem fogadja be a menekülteket, de szerinte ez a világ legnagyobb üzlete.
Ezek az első büntetések, amelyeket a digitális piacokról szóló jogszabály alapján szabtak ki.
Az Európai Bizottság közlése szerint a két amerikai technológiai óriás, az Apple és a Meta is komoly pénzbüntetést kapott az Európai Unióban.
A momentumos politikus azt mondta, nem fogja kifizetni a bírságokat, inkább leüli vagy ledolgozza.
Harijána államban egyes családok a hagyományok alapján a fiúgyermekeket részesítik előnyben, ezért sokszor a nők az abortusz mellett döntenek, ha kiderül, hogy kislánnyal várandósak.
Egy kiadós szentségelés 10 ezer rubelbe kerülhet Oroszországban.
Az ír adatvédelmi hatóság szerint a TikTok Kínába továbbította az európai felhasználók adatait, amit az adatvédelmi törvények szerint nem tehetett volna meg.
„A meglévő védelmi eszközöket – a jogsértési eljárásoktól kezdve az uniós források visszatartásán át a tagsági jogok, például az Európai Tanácsban való szavazati jog felfüggesztéséig – a korábbinál sokkal következetesebben kell alkalmazni” – áll a tervezetben.
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki február 26-i határozatával a K&H Bankra a pénzátutalások kapcsán feltárt belső szabályozási és IT-hiányosságok, illetve a kontrollok nem megfelelő alkalmazása miatt.
Stummer Jánost megbírságolták, mert az MTVA-székházba nem akarták beengedni a miniszterelnököt.
A bírságot végül elengedte a Helsinki önkormányzat.
Összesen több mint 70 millió forintra büntette a házelnök a Pride betiltását lehetővé tevő és a gyülekezési jogot szűkítő fideszes törvényjavaslat megszavazása ellen tiltakozó momentumos politikusokat.
A műsorban szexuális utalásokat tettek, ami a médiatanács szerint káros lehetett a 12–16 év közöttiek személyiségfejlődésére.
Mindenki vigyen magával még egy embert a Pride-ra is – javasolja az Oroszország-szakértő.