#cafeteria


Kinyiffantja a kormány az Erzsébet-utalványt?
 

Kinyiffantja a kormány az Erzsébet-utalványt?

Jelentősen csökkenhet jövőre a cafeteriában az Erzsébet-utalványok súlya, elsősorban a kedvezőtlenebb adózás miatt. A készpénz, a SZÉP-kártya és az ingyenesen adható juttatások nyomják le az utalványt. Sőt, a forgalmazó cég mögött álló állami alapítvány ki is farolna a társaság mögül.

hvg.hu hvg.hu






Csúcson pörög a SZÉP-kártya
 

Csúcson pörög a SZÉP-kártya

Viszik a SZÉP-kártyát, mint a cukrot. Az év első négy hónapjának eredményei alapján újabb rekord év elé néz az OTP SZÉP-kártya. A feltöltések összege 12, a költések összege 20 százalékkal haladta meg a tavalyi év azonos időszakának eredményeit, és immár közel 18 ezer munkáltató partnerünk nyújtja dolgozói számára ezt a cafeteria szolgáltatást. Az OTP bankcsoport szerint ezek az eredmények is azt mutatják, hogy mind a munkáltatók mind a munkavállalók körében tovább növekedett a SZÉP kártya népszerűsége.

hvg.hu hvg.hu

Alig lesz olyan cég, amelyik nem nyírja ki a cafeteriát
 

Alig lesz olyan cég, amelyik nem nyírja ki a cafeteriát

Továbbra sem számíthatnak sok jóra a munkavállalók. Tízből mindössze négy kkv tervezi béren kívüli juttatással támogatni dolgozóit, elsősorban étkezési hozzájárulással, közlekedési költségtérítéssel és pénzbeli jutalommal. Cégméret szerint jelentős különbségek vannak, leginkább a középvállalkozásoknál dolgozók számíthatnak béren kívüli juttatásra.

hvg.hu hvg.hu



Több részletben is támogathatja a lakásvásárlást a munkáltató
 

Több részletben is támogathatja a lakásvásárlást a munkáltató

Felvetődött egy kisvállalkozásnál, hogy szívesen adna a cég a munkavállalójának 2 millió forintot a lakásvásárlásához, de most nincs ennyi pénze. Most talán egymillió fordítható erre, aztán pár hónap múlva lenne újra egymillió. Egyáltalán megteheti ezt a cég, hogy egy lakás vásárlásához többször is ad támogatást?

hvg.hu hvg.hu

És akkor Orbán Ráhel Michelin-csillagot kap
 

És akkor Orbán Ráhel Michelin-csillagot kap

Megvan az ötödik magyar Michelin-csillag, közben a magyar klímások Szlovákiába dezertálnak, aki itthon marad, az meg nem lát ki az adókból. Európa-bajnokságot nyertünk, na nem fociban, hanem luxuscipő-készítésben, Európa viszont velünk szemben nyert a cafeteriaperben. Matolcsy pénztitkosítási kísérlete egyelőre elakadt, rögtön kellett is munkabédelnie egyet a legfőbb ügyésszel, hátha. Állítólag nagyon jó a magyar nők munkaerőpiaci helyzete, legalábbis külföldről így látszik. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

hvg.hu hvg.hu

Idén nyáron még biztosan üdülhet a SZÉP kártyájával
 

Idén nyáron még biztosan üdülhet a SZÉP kártyájával

Minden kormányülésen gyúrják a cefeteriarendszer témáját, mert jövő januártól el kell indítani a változásokat - mondta Rogán Antal a Kossuth Rádióban. Az eddig ismert cafeteriarendszer egy része valószínűleg a gyermeküdültetés, illetve a turizmus fejlesztésére fordítható támogatási rendszerként fog működni a jövőben. A kormány szándéka, hogy a béremeléseknek legyen járulékmentes része, ami így a nyugdíjalapba sem fog beszámítani.

MTI MTI


A nap, amikor Orbán Viktor adott egy gyomrost a hazai szállodásoknak
 

A nap, amikor Orbán Viktor adott egy gyomrost a hazai szállodásoknak

Egy nap, öt hír - amiről ma este beszélnek: hogy lesz béremelés a magyar cafeteriarendszer uniós elmeszeléséből; miért Szlovákiába járnak vizsgázni a magyar klímaszerelők; ha egyszer válsághelyzet van a tömeges bevándorlás miatt, miért nem jönnek a menekültek; egy egyszerű találmány miatt lángolt fel a vita a mobiltelefonok iskolai használatáról.

hvg.hu hvg.hu

Orbán Viktor megszüntette, Orbán Viktor visszahozza?
 

Orbán Viktor megszüntette, Orbán Viktor visszahozza?

Valami nagyot kell húznia a kormánynak, ha meg akarja úszni a méretes kártérítést, amelyet a korábban kiebrudalt külföldi hátterű utalványforgalmazó cégek kérhetnek tőle. A megoldás: a cafeteria-rendszer teljes megszüntetése. Ez pedig azzal járhat, hogy járulék-jóváírást vezetnek be – négy éve pedig épp ez a kabinet dobta ki az ablakon az adójóváírást.

hvg.hu hvg.hu


Lapokat cserélnek: jön a Szép Erzsébet-kártya?
 

Lapokat cserélnek: jön a Szép Erzsébet-kártya?

Kombinálni készül a kormány az Erzsébet-utalvány és a Szép-kártya rendszerét, miután azok elbuktak. A magyar piacról kiebrudalt régi szereplők busás kártérítésre számítanak. Ugyanakkor bár a cafeteria-üzlet többszereplőssé válhat, az állami kibocsátó jelentős helyzeti előnyből indul a versenyben.

G. Tóth Ilda G. Tóth Ilda