#cm

Nikon One: A graffiti úgy jó, ahogy van, de én többre vágytam

Brunszkó Lászlót mindenki Nikon One-ként vagy Nikon Laciként ismeri. A kilencvenes évek közepétől fújta a falakat, akkor kezdte, amikor Magyarországot épphogy csak elérte a graffiti. Ma már azonban nem a nevét tageli: hollywoodi produkciókban dolgozik, illetve az illusztrációin keresztül éli meg a kreativitását. Nikon One-nal a kezdetekről, a graffiti határairól, a digitális újításokról és egy izgalmas projektről is beszélgettünk.


Már javában tart a zöldítés a kereskedelmi ingatlanok piacán is

Tomasz Jędruszakkal, a TriGranit szenior akvizíciós menedzserével egyebek mellett arról beszélgettünk, miért fontos, hogy a kereskedelmi ingatlanok megfeleljenek a nagyon szigorú környezetvédelmi kritériumoknak, mit lehet tenni az évtizedekkel ezelőtt felhúzott épületekkel, és hogyan lehet a ma még jelentős szén-dioxid-kibocsátó építőipari szektor emisszióját 2030-ra a mostani felére, 2050-re pedig nullára csökkenteni. És természetesen arról is szó esett, mit tesz a nagy célok teljesüléséért a maga részéről a TriGranit.


A fulfillment logisztikai szolgáltatás hatékony, gyors és olcsó: ma már bárkinek elérhető

A pandémia sok vállalkozás számára a véget jelentette, míg mások szinte kilőttek a mezőnyből. A magyarázat minden bizonnyal a rugalmasságban és a bátorságban rejlik, hiszen a gombamód szaporodó webshopok alig egy év alatt 45 százalékos növekedést értek el. A piaci változásokról Táncsics Andrással, az innovatív logisztikai szolgáltatásokat nyújtó Boxy Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.


Klímaszorongás helyett megoldások – a legfiatalabb generáció zöld elvárásai

Ma már nem elég a szelektív hulladékgyűjtés, a többször használt bevásárlószatyor ahhoz, hogy a jövő nemzedéke is úgy érezze: teszünk valamit azért, hogy a klímaszempontból apokaliptikus jövőképüket megváltoztassuk. A Z generáció azt várja, hogy ne csak az egyén, de a vállalatok is vállaljanak felelősséget a fenntartható jövőért. Elvárásaik nemcsak külföldön, de a hazai piacon is egyre erősebbek: míg a pszichológusok egyre több klímaszorongással, a generációról készült tanulmányok egyre aktívabb „zöld” fogyasztókkal találják szembe magukat.


Az álló kamion nem jó kamion

Többéves csökkenés után tavaly ismét bővülésnek indult az európai közúti áruforgalom. Bár a vasúti vagy vízi szállítással kombinált megoldások súlya is jelentősen növekszik, a kamionos fuvarozás egyelőre a teljes szektor átlagán felül teljesít. A kapacitások azonban szűkösek, a fuvarpiaci szereplőket sok tényező sújtja – ebben a helyzetben nagy szerep jut a logisztikai szolgáltatóknak, amelyektől az ügyfél „mindössze” annyit vár, hogy az áruját gyorsan és hatékonyan célba juttassa. Bevált gyakorlatok az ágazat egyik meghatározó szereplőjétől.


A sikerhez ma két tényező kell: egy jó tanácsadó és egy jó applikáció

Márpedig ma a CIB Bank mindkettővel rendelkezik. A jelzáloghitelek kivételével ma már szinte egyáltalán nem kell befáradni bankfiókba – legfeljebb, ha valaki a személyes tanácsadást igényli –, mindent el lehet intézni elektronikusan. Dr. Ákos Tamás lakossági és Szabó Balázs vállalati üzletágért felelős vezérigazgató-helyettessel beszélgettünk.


Változókor: törvényszerű-e az úszógumik megjelenése?

A változókor a hormonális változások miatt sajnos óhatatlanul tartogat néhány testi-lelki meglepetést, és nehéz lenne tagadni, hogy ezek többségéről azért szívesen lemondanának a nők. Az egyik ilyen változás (lehet) a pluszkilók megjelenése, de jó hír, hogy nem mindenkinél törvényszerű a „formátlanodás”.


Laptoppal a karbonlábnyom ellen: így kompenzálhatja mindennapi energiafogyasztását

Az ENSZ 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlődési menetrendjében 17 célt foglalt össze: a világszervezet előírásait idővel minden országnak, ezen belül pedig az ipar szereplőinek is be kell tartani. Lássunk egy olyan IT-céget, ami nemcsak betartja, de túl is teljesíti saját vállalásait, sőt, a fenntarthatóbb jövő élérése érdekében felhasználóit is együttműködésre hívja.


Zöld tippekkel segítünk, hogy már ma fenntarthatóbban élhessen

Egy ideális világban a boltok polcairól csak olyan termékeket emelhetnénk le, amivel a lehető legkevesebbet ártunk a Földnek. De addig, amíg ez csak egy álom marad, fogyasztóként kell minél többet megtennünk a környezetvédelemért, illetve az ártalomcsökkentésért. Néhány apróság is rengeteget számít, és hamar rájöhetünk, hogy az új szokások csak elsőre tűnnek körülményesnek.


Még tovább fogják bírni az akkumulátoraink?

A társadalmi felelősségvállalás szerencsére egyre több vállalat számára már nem csupán hangzatos, de nem mindig őszinte hívószó, hanem értékrendjük szerves része. A fenntarthatóság átfogó alkalmazása egyre inkább a jövőbeli növekedés előfeltételévé válik, a felelős vállalatok jó példát mutatnak. A fenntarthatóság és a megtérülés együttes megvalósulása sokáig nehezen volt elképzelhető, a gazdasági fejlődés és az ökológiai szempontok közötti feltételezett ellentmondás azonban már nem feltétlenül áll fenn.


A változókori tunyulás helyett irány a természet!

Nagyon sokan épp a változókorban kapnak rá a rendszeres testmozgásra. Van, aki az átalakulóban lévő hormonrendszere, más a lassuló anyagcseréje, de olyan is van, aki a depressziós hangulata miatt fedezi fel a mozgás örömét. A szabadtéri aktivitás pedig még több energiát ad. Hogy mihez lehet kezdeni a természetben?


A magánéletben már mindenki használja, cégként félünk tőle

Milyen dilemmákkal szembesülnek a felhőbe költöző vállalkozások? Mennyire érett a magyar felhőpiac? Miért adjuk oda az adatainkat önként, ha a céges adatainkat továbbra is féltjük? Kinek éri meg egyáltalán a felhő? Technológiailag nem vagyunk lemaradva, de más dolgokban igen. Bódi Gáborral, a T-Systems stratégiai igazgatójával beszélgettünk.




Miért vannak veszélyben a legkisebbek is?

A hazai kisvállalkozásoknál sokszor meglehetősen hiányos az informatikai biztonság, amit egy friss kutatás is alátámaszt. IT-biztonsági szakembert kérdeztünk a leggyakoribb tévhitekről és azok veszélyeiről.


Az otthon, ami 3 kívánságnál sokkal többet teljesít

A pandémia alapjaiban változtatta meg az otthonról alkotott képet. A bezártság és a négy fal között töltött idő új szintre emelte szűk környezetünk iránti igényünket: olyan személyre szabott, kényelmes megoldásokra vágyunk, amelyek ismerik és felismerik elvárásainkat, alkalmazkodnak stílusunkhoz és megkönnyítik mindennapjainkat. Ez a jövő otthona, ahol a design, a funkció és a technológia olyan ökoszisztémát alkot, amelynek célja a személyre szabott, automatikus működés.



Ez vár a magyar vállalkozásokra is?

Habár manapság egyre elterjedtebb a felhőtechnológia alkalmazása a cégek és vállalkozások körében, még mindig sokan idegenkednek tőle. Összeszedtük, mire érdemes figyelni, miért érdemes mégis a felhőt választani, és milyen megoldások elérhetők manapság.


Egy problémából sikeres vállakozás: podcastunkban a Manna Szappan megálmodójával beszélgettünk

A natúrkozmetikumok piacán az elmúlt években hatalmas növekedés történt, azonban egy hazai vállalkozás már ezt megelőzően is természetes alapanyagokból, adalékmentesen készítette termékeit. A Manna Natúr Kozmetikum ma is manufaktúraként működik, de az egykor kétfős családi vállalkozás mára már az egyik legsikeresebb hazai céggé vált. Kreativitásról, az alapanyagok egyensúlyáról és a különleges termékekről is kérdeztük a vállalkozás alapítóját. Mérlegen a siker: podcastunk vendége Varga-Darabos Andrea.


“Én egy tudatos vezető vagyok” – Puskás-Dallos Petivel beszélgettünk

A X-Faktor mentora előtt egy új világ nyílt ki, mióta a Ford Kuga plug-in hibridjét vezeti. Puskás-Dallos Peti arról mesélt nekünk, hogy számára mit jelent a fenntarthatóság a mindennapokban és az utakon egyaránt. Kiderült, hogy a zenészt és tévést nemcsak a zöld rendszám vonzza az elektromos autóban, hanem valóban kihasználja a plug-in hibrid adta lehetőségeket. Nem száguldozik, eco módban közlekedik, és még a vezetési stílusa is megváltozott. Azt szintén elárulta, hogy mit hallgat a Puskás-Dallos család, ahogy beindul az elektromos motor.