Proxelan
Proxelan
Tetszett a cikk?

Habár a prosztatagyulladás az egyik legelterjedtebb betegségek egyike a férfi lakosság körében, még manapság is sokan elodázzák a szűrővizsgálatot, holott a betegség sok esetben némi odafigyeléssel és rendszeres orvosi kontrollal megelőzhető és kezelhető. De tulajdonképpen miről is beszélünk, amikor prosztatagyulladásról van szó?

A férfiak mintegy 90 százalékánál felléphetnek prosztatapanaszok, ezek közül a leggyakoribb a szerv gyulladása. A prosztatagyulladás jele lehet többek között a fájdalmas vizeletürítés, a vizeletsugár gyengesége, melyet égő vagy csípő érzés kísér.

Ide sorolható a medencetájéki fájdalom – amely akár a hát vagy a gát területére, de olykor a combokba is kisugározhat –, de a merevedési zavar és a fájdalmas ejakuláció is. Súlyosabb esetben influenzaszerű tünetek, így láz, gyengeség, fejfájás is megjelenhetnek. Fontos azonban megjegyezni, hogy a tünetek intenzitása esetenként eltérő lehet, sőt, akár teljesen el is maradhat. Utóbbi függ attól, hogy a gyulladás melyik típusával állunk szemben.

A betegséget négy különböző csoportra oszthatjuk: az első csoport az akut vagy heveny gyulladás, a második a krónikus, bakteriális fertőzés okozta megbetegedés, a harmadik a krónikus kismedencei szindróma, míg a negyedik a tünetmentes, véletlenül észlelt gyulladást jelenti.

A harmadik csoport további két alcsoportra osztható, az egyik esetben a magas fehérvérsejt-szám utalhat a gyulladásra, míg a másiknál nem tapasztalható a fehérvérsejtek számának növekedése. Utóbbit ezért nevezik gyulladásos krónikus kismedencei fájdalom szindrómának, illetve nem gyulladásos krónikus kismedencei fájdalom szindrómának.

A szerv gyulladásos megbetegedését legtöbb esetben bakteriális fertőzés okozza, de számolnunk kell azzal is, hogy a kiváltó okot nem lehet pontosan meghatározni, mert az orvostudomány mai állása szerinti elemző módszerek ezt nem teszik lehetővé.

Sajnos közhelyszerű tévhit, hogy a prosztatamegbetegedések csak az 50 év feletti férfiakat érintik. Holott sok, 40 év alatti – akár még csak a 20-as éveiben járó – férfi fordul prosztatagyulladásra utaló panaszokkal urológushoz. A prosztata jóindulatú megnagyobbodását az 50 év feletti férfiak közül minden második megtapasztalja, a 60 év felettieknek pedig akár háromnegyedét is érintheti. A prosztatával kapcsolatos megbetegedések sokféle tünettel járnak, ezek pedig sokféle problémát okozhatnak. A prosztata a férfi nemzőképességi rendszer része, de gyulladása a reproduktív rendszerre és a húgyutak működésére is hatással van.

A változatos és makacs tünetekkel járó nem bakteriális prosztatagyulladás hátterében baktérium nem igazolható, és kiváltó oka többnyire ismeretlen. A hatásos terápiához általában több gyógyszer kombinációja és egyéb, egyénre szabott módszerek alkalmazása szükséges.

A nem bakteriális prosztatagyulladás általában különböző tényezők összjátékának következménye, hátterében sokszor nem egyetlen kiváltó ok húzódik meg: nem diagnosztizált, vagy nehezen igazolható fertőzések, egyéb alapbetegségek, mint hólyagürítési zavarok, vizeletvisszafolyás a prosztatacsatornákba, vagy az immunműködés zavara, stresszhatás

A nem bakteriális prosztatagyulladás lehet akár egyedül a stressz következményes betegsége is. Ezért fontos, hogy az érintett férfiak szisztematikusan átgondolják aktuális élethelyzetüket, keressék meg annak okait, milyen stressztényezők játszhatnak szerepet panaszaik kialakulásában, majd amennyire lehetséges, csökkentsék a stresszterhelést.

A személyre szabott kezelés lépései a stresszterhelés csökkentése és a panaszok enyhítése különböző gyógyszerekkel és egyéb módszerekkel, de ugyanilyen fontosak az életmód- és étrendbeli változtatások, valamint a célzott mozgásgyakorlatok rendszeres elvégzése is. Kiegészítő terápiaként tünetenyhítő növényi szereket is érdemes használni.

A bakteriális prosztatagyulladás heveny formája súlyos panaszokkal, magas lázzal, elesettséggel jár. A kezelés mielőbbi megkezdése érdekében haladéktalanul orvoshoz kell fordulni. Az akut prosztatagyulladás hátterében minden esetben a prosztata szöveteinek baktériumok okozta fertőzése áll. A gyulladást kiváltó kórokozó a legtöbb esetben vizelettenyésztéssel kimutatható.

A betegséget hirtelen fellépő, heves tünetek jellemzik: magas láz, hidegrázás; fájdalom magömléskor; alhasi panaszok; vizelési panaszok (pl. gyakori vizelési inger, „nehéz vizelés”, nyomás és égő érzés vizeletürítéskor); általános betegség- és gyengeségérzés.

Ha a prosztatagyulladás tipikus tünetei legalább 3 hónapon át fennállnak, akkor valószínű, hogy a bakteriális fertőzés – az antibiotikum-terápia ellenére – krónikussá vált. A panaszok ilyenkor valamivel gyengébb formában jelentkeznek, mint az akut gyulladás esetében, ugyanakkor nem sokban különböznek azoktól.

A krónikus bakteriális prosztatitisz gyógyszeres kezeléseként ismét antibiotikumot kell szedni, mégpedig hosszabb, 4-6 hetes időtartamon át. Az orvos a gyulladás kezelése mellett ún. alfa-blokkolót is javasolhat, mely ellazítja a prosztata simaizomzatát, ezzel megkönnyítve a vizeletürítést. Egyéb tünetekre érdemes további tünetenyhítő szereket is alkalmazni. A fájdalom csillapítására mindezeken túl a meleg ülőfürdők és lazító gyakorlatok is előnyös hatásúak.

A prosztatagyulladás tünetei jelentősen ronthatják a férfi életminőségét, megterhelők lehetnek a mindennapi életben és további stressz-tényezőt jelenthetnek számára. Bármilyen kellemetlennek is érzi a legtöbb férfi az urológushoz vezető utat, mégis fontos, hogy megtegye!

Ahogy minden betegségnél, a megelőzés a prosztatagyulladás esetében is nagyon fontos. A bakteriális fertőzés által okozott megbetegedés megelőzése érdekében a fokozott folyadékbevitel ajánlott: ennek hatására a húgyhólyag és a húgyvezeték is átmosódik, így a kórokozók nem, vagy nehezebben telepednek meg a problémás helyeken. Ha már kialakult húgyúti fertőzéssel állunk szemben, úgy a mielőbbi kezelés javasolt annak érdekében, hogy a baktériumok ne juthassanak el a prosztatáig. Emellett a személyes higiénia, valamint a rendszeres szexuális élet is kiemelten fontos. Azoknál, akiknél rendszeresen jelentkeznek a prosztatával kapcsolatos panaszok, lehetőleg kerüljék a sok ülést és a hosszan tartó kerékpározást.

Hirdetés

OTT ENYHÍTI A TÜNETEKET, AHOL A PROBLÉMA VAN

A Proxelan végbélkúp hialuronsav és gyógynövények kombinációja a prosztatagyulladás okozta panaszok enyhítésére.

www.proxelan.hu/

Proxelan Vény nélkül kapható gyógyászati segédeszköz


Az oldalon elhelyezett tartalom a Proxelan forgalmazója a Phytotec Hungária közreműködésével jött létre, amelynek előállításában és szerkesztésében a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.

Proxelan BrandChannel

Pisilni vagy nem pisilni, ez itt a kérdés

Kevés rosszabb élmény van annál, mint amikor pisilne az ember, de nem, vagy alig tud. Hiába van meg az érzés, csak kisebb-nagyobb fájdalommal kísérve tud távozni pár csepp. Ez a férfiaknál tipikus jele lehet annak, hogy egy láthatatlan kis szerv, a prosztata begyulladt.

Proxelan BrandChannel

"A prosztatavizsgálat egy abszolút elviselhető dolog" - Interjú Benyó Mátyás urológussal

Ha a sokféle tünetet produkáló, nem kevés fájdalommal és kellemetlenséggel járó prosztatagyulladás kezeletlen marad, hosszú távon – amellett, hogy tartós vizelési panaszokhoz vezet –, akár a nemzőképességre is hátrányos hatással lehet. Ám a férfiak, amíg tehetik, mégsem járnak szűrővizsgálatra – állítja Dr. Benyó Mátyás, urológus, andrológus szakorvos. Interjú.

Proxelan BrandChannel

Hétköznapi trükkök, melyek segítségével megelőzhető a prosztatagyulladás

A prosztatagyulladás igencsak kellemetlen, nehezen múló betegség, mely a komoly „alsó fertályi” fájdalmaktól a vizelési nehézségekig változatos tünetekkel járhat. Ugyanakkor a prosztatagyulladás kellő odafigyeléssel, és már néhány egyszerű, ám kevésbé ismert hétköznapi trükkel megelőzhető. Mutatjuk, melyek ezek.

Proxelan BrandChannel

Prosztatagondok: tévedés, hogy csak az idős férfiakat érintik! - Interjú

Általános az a felfogás, hogy a prosztatával kapcsolatos problémák csak az idős férfiakat érintik, ráadásul sokan azt gondolják, hogy ha már jelentkeznek a panaszok, azokon úgysem lehet segíteni, pedig ez egyáltalán nem így van. Dr. Beöthe Tamás urológussal olyan prosztatabetegségekről beszélgettünk, amelyek a fiatalabb férfiakat is érinti.

Proxelan BrandChannel

Te irányíts, ne a prosztatagyulladásod!

„Hosszas kálvária után ma már pontosan tudom, hogy a prosztatagyulladás nagyon makacs és kellemetlen dolog, ami nem múlik el magától. Ahogy azt is, hogy mi, férfiak nem szemérmesek, hanem inkább felelőtlenek vagyunk, amikor nem figyelünk magunkra, és nem kérünk időben segítséget”. Egy prosztatagyulladás és egy gyógyulás története.

Proxelan BrandChannel

Fáj a szex a férfinak? Ne halogassa, menjen orvoshoz!

Ugye, hogy a szex és a fájdalom nem passzolnak egymáshoz? Egyes férfiak mégis ezzel a riasztó tünettel élik meg az együttléteket párjukkal. És ez csak az egyik területe annak a misztikus problémahalmaznak, amelyet krónikus kismedencei szindrómának hívnak. Hihetetlenül makacs, de ma már fel lehet venni a harcot ellene.

Proxelan BrandChannel

Hedonista útmutató prosztataproblémák ellen

Frissítő smoothie az edzés után, forró csalántea egy jóleső fürdővel a nap végén. Ilyen és ehhez hasonló tippeket és trükköket gyűjtöttünk össze azoknak a férfiaknak, akik szeretik élvezni az élet minden percét, méghozzá úgy, hogy közben az egészségükről – egészen pontosan a prosztatájuk jólétéről – sem feledkeznek meg.