Otthagyja egy tag a Richter igazgatóságát
Az egészségügyi miniszteri tanácsadója lesz Cserháti Péter.
Az egészségügyi miniszteri tanácsadója lesz Cserháti Péter.
HVG
Cserháti Péter, aki 2020-ban azért vált kegyvesztetté, mert nem gondoskodott az általa vezetett rehabilitációs intézet ágyainak felszabadításáról, 2010 után helyettes államtitkárként, majd miniszteri biztosként szerzett tapasztalatokat és szakmai elismerést.
HVG
Eltávolításakor a szakma kiállt a szakember mellett.
Cserháti volt az, aki mellett Balog Zoltán, Kásler hivatali elődje is kiállt.
MTI
MTI
hvg.hu
Flóris István lett az OORI új főigazgatója, ő már a második vezető az intézmény élén, mióta Cserháti Pétert menesztette Kásler Miklós.
hvg.hu
A volt miniszter szerint veszélyhelyzet alatt is fontos az emberi méltóság megőrzése, de az operatív törzs parancsait végre kell hajtani.
hvg.hu
Horváth Ildikó színvallásra akarja rábírni a kórházszövetséget, mert elismerő szavakkal álltak ki a menesztett kórházigazgató mellett.
hvg.hu
A szervezet azt kéri, hogy amennyiben a főigazgató felmentésének indokai nem voltak megalapozottak, rehabilitálják a szakembert.
MTI
A Kovács Gábort követő szakembert pályázati úton választják ki.
hvg.hu
Az OORI korábbi főigazgatóját vasárnap távolította el a miniszter, az egyetem viszont továbbra is mellette áll. Az Evangélikus Egyház és Balog Zoltán szintén támogatják.
hvg.hu
Szerintük Kásler Miklós vasárnapi döntése alaptalan és igazságtalan.
hvg.hu
Az Emmi szerint komoly erőfeszítésekre van szükség az intézetben annak érdekében, hogy felkészülhessenek a biztonságos ellátásra.
hvg.hu
Cserháti Péter megbizatását vasárnap szüntette meg az emberi erőforrások minisztere.
hvg.hu
Erősen felhígult projektet hagy maga után az Egészséges Budapest program leköszönt miniszteri biztosa. Utódjának kívülállóként kellene összefognia a sok száz milliárdos fejlesztést.
Gáti Júlia
Elvileg 2022-23-ra el kellene készülnie a három nagy budapesti centrumkórháznak.
MTI
MTI
hvg.hu
Cserháti Péter személyében miniszteri biztos felügyelheti majd az új budapesti szuperkórház beruházását, amiről egyelőre nem tudják, hogy hol épülhet meg.
hvg.hu
Cserháti Péter az MTI információi szerint miniszteri biztosként dolgozik tovább.
MTI
Három hónapos felkészülési időszakot követően április elsejétől követhetnék a gyógyszerészek a betegek egyes vényköteles gyógyszereinek kiváltását - mondta Cserháti Péter, az egészségügyi államtitkárság egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkára, szombaton, Budapesten a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) konferenciáján.
MTI