Közel félmilliárdos bevételt ért el Németh Balázsnak, a Fidesz-frakció szóvivőjének trafikos cége
A feleségével közös cégből a 14 milliós profit ellenére Németh Balázs nem vett fel osztalékot.
A feleségével közös cégből a 14 milliós profit ellenére Németh Balázs nem vett fel osztalékot.
Cégbírósági iratokból derült ki a változás.
Július végén alapították azt az épületfelújítással foglalkozó céget, amelyben Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar korábbi elnöke is tulajdonos lett – értesült a HVG. A T&B Future Energetikai Kft.-nek három tulajdonosa van, főtevékenysége pedig egyéb épületgépészeti szerelés. A korrupciós bűncselekmények elkövetésével vádolt Schadl György lapunknak azt mondta, terveik szerint lakossági vagy kisebb ipari munkákat vállalnak majd.
Kiterjedt érdekeltségei miatt Európa több országában is hatása lehet, hogy csődbe ment az osztrák Signa konszern.
A 23. órában vagyunk a klímakatasztrófa előtt, ami ellen a befektetők is tehetnek – véli Ács Barnabás, a Londoni Értéktőzsde Fenntartható Befektetések és Finanszírozás terület globális értékesítési igazgatója.
Sarkát ettől még nem kell félteni: Rogán-Gaál Cecíliával közös cége szépen fizet.
Egy jó vezető már régen adatsorokra is támaszkodva dönt, kérdés, hol lesz a helye a közeljövő – sőt: a holnap – vállalatirányításában a mesterséges intelligenciának. Eljöhet az idő, hogy a mesterséges intelligencia kirúgja a főnökét?
A milliárdos korábban a mesterséges intelligencia fejlesztésének szüneteltetése mellett érvelt, most azonban már erkölcsi iránytűt sem programozna bele.
A svéd bútoripari óriás is nagyban fogad az MI-re, 2021 óta állítólag 8500 call center-dolgozót képzett át lakberendezési tanácsadóvá.
A honvédelmi miniszter vagyonkezelő cége még januárban vásárolta be magát egy kft.-nek, és azóta is többségi tulajdonosa.
Két és fél éve dolgoznak rajta, szeptember ötödikével azonban elrajtolt egy új magyar légitársaság, az Aeroexpress Regional. Gépeik az október végéig tartó tesztidőszakban Budapestet és Debrecent kötik össze Marosvásárhellyel és Kolozsvárral. Nem akarnak a nagy fapadosokkal versenyezni, egy teljesen új szegmenst céloztak be, és nagyon számítanak az államra is, hiszen felfogásuk szerint közszolgáltatást nyújtanak. Miért alapítanak a világválság kezdetén légitársaságot? Mi jön a kéthónapos tesztidőszak után? Miért pont egy karmester-orgonista csinálja meg mindezt? Interjúnk Somogyi-Tóth Dániellel.
Lehet-e jogi következménye annak, ha egy vállalat nyíltan homofóbnak titulálja magát a honlapján? Kirekesztő, gyűlöletkeltő szöveg ez, vagy belefér a szólásszabadságba? Szakértőket kérdeztünk az elhíresült magyar cég ügyéről.
Most éppen folyóiratok és időszaki kiadványok megjelentetésére fordult rá az izraeli–grúz Shabtai Michaeli és Milkovics Pál magyar–cseh üzletember.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf vagyonkezelő cége a választás előtt vásárolta be magát a Print Direct Kft.-be.
Mindkettő Szentendrén van bejegyezve, és mindkettőt Halkó Gabriella viszi igazgatóként.
A cég egyik embere kérdésre azt mondta, ez az „értékvállalás” egy éve szerepel a honlapjukon.
200 millió forint kellene a jegybevételeken túl az Átriumnak ahhoz, hogy életben maradjanak.
A BDPST Zrt. 2020-ban 1,2 milliárdos adózott nyereséghez jutott, ez a szám azonban tavaly 12 milliárd forintra ugrott.
A vállalkozásnak munkavállalója nincs, de az ügyvezető, aki egyben a tulajdonos, Tiborcz Sándor, „az üzleti év során jövedelemben részesült”.
730 millióért az öné lehet a történelmi kút és palackozóüzem.