Torkon ragadták Dzsudzsákot a Debrecen meccsén
Két játékos kakaskodásának akart véget vetni, a kép alapján ő járt rosszabbul.
Két játékos kakaskodásának akart véget vetni, a kép alapján ő járt rosszabbul.
hvg.hu
Török Gábor beszél a választás tétjéről, indul a Blaha Lujza tér felújítása, elszálltak a lakásárak Magyarországon, furcsa baleset történt Debrecenben. Ez a hvg360 reggeli hírösszefoglalója.
hvg360
A tervezési költségek összességében nem lettek magasabbak attól, hogy a főváros helyett Debrecen a helyszín.
hvg.hu
Két év után a debreceni lesz az ország első nagy könnyűzenei fesztiválja.
MTI
Be kellett segíteni a személyzetnek, hogy a szerelvény ne a vasúti átjárónál vesztegeljen.
A dolgozók több mint 400 millió forintot tüntettek el. Az ítélet nem jogerős.
MTI
MTI
hvg.hu
Bűnösnek találták Tikász Ferencet garázdaság bűntettében, valamint könnyű testi sértés és becsületsértés vétségében.
hvg.hu
Szabó Bence azért tartotta fontosnak elmondani, mert látta, hogy a kormányközeli megmondóemberek megint békemenetet szerveznek.
hvg.hu
Orbán Viktor teljes biztonságban beszélhetett a járványról, a bevándorlásról és Gyurcsány Ferencről.
hvg.hu
A férfi végig tagadta a vádakat, de a vallomások és a kamerafelvételek cáfolták.
hvg.hu
A szervezők jövő hétre ígértek programbontást.
hvg.hu
Még a panellakások ára is több mint 9 százalékkal emelkedett az elmúlt egy évben.
hvg.hu
Fábián István szerint érdemi lakásfelújítási támogatásokra van szükség, és az utak állapotát is javítani kell.
hvg.hu
Azt visszautasította, hogy a budai Várnegyed kormányközeli lakásbérlői kedvéért hoznák ezt a törvényt.
hvg.hu
A zöld-fehérek 29-23-ra nyertek a Debrecen ellen a veszprémi négyes döntő második játéknapján.
MTI
Szigorú, feszes költségvetéssel és a tartalékok elhasználásával próbálják a legtöbb városban megőrizni a pénzügyi működőképességet, de többen hitelfelvételre vagy értékpapírok eladására is rákényszerülnek. Van, ahol az iparűzési adó megfelezése miatt adott állami kompenzáció annyira elég, hogy egy kicsit kint legyen a vízből a város, máshova, például Budapestre és Győrbe nem jut ebből a keretből pénz. Körbenéztünk az ország legnagyobb városaiban és néhány kisebb településen, hogyan gazdálkodik a városvezetés a válság alatt.
Balla Györgyi
Balla Györgyi
Kovács Gábor
Sztojcsev Iván
Kósa Lajos szerint végre megszűnik egy „tájseb” a belvárosban.
MTI
A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
MTI
Családon belüli erőszak miatt indult eljárás a debreceni katona ellen. Évek óta bántalmazta feleségét, de a héten különösen bedurvult, miután nem találta a tabletjét. Le is tartóztathatják.
MTI
„Én vagyok az a kislány, akit 14 éve megmentettél” – mutatkozott be a tűzoltónak.
hvg.hu