A debreceni velodrom építését kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a kormány
Egy kormányrendeletben 420 millió forintot csoportosítottak át a beruházásra.
Egy kormányrendeletben 420 millió forintot csoportosítottak át a beruházásra.
MTI
Több mint fél év telt el az eset óta, a rendőrség most fogta el a 27 éves elkövetőt.
hvg.hu
A jövőbelátó képesség nem hiányzott, az állami milliárdok is megvoltak, mégsem sikerült Debrecenben vakcinagyárat építeni, amely most segítené a védekezést.
Gáti Júlia
Debrecenben és Nyíregyházán emelkedett a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja.
hvg.hu
A Laguna tulajdonosa alkalmazottként jelentené be a vendégeit, így ők jogszerűen tartózkodhatnának a presszójában.
hvg.hu
Az üzletember cége a debreceni BMW-gyár környékén végezhet infrastruktúra-fejlesztést. A projekt tetemes összegű.
hvg.hu
Gyanús, hogy nem az egyetem színvonalának emeléséről szól a folyamat – állapítják meg az állásfoglalás aláírói.
hvg.hu
Annyira fontos volt az Audiban ülő sofőrnek legyőzni a BMW-vel hajtó másik autóst, hogy minden eszközt megragadott.
hvg.hu
A hálapénz kivezetésére hivatkozva nem írhatja elő az intézmény, hogy a szülésekhez nem lehet sem orvost, sem szülészt választani.
hvg.hu
Az Európa-bajnok magyar válogatott 9-8-ra kikapott a világbajnok olasz csapattól a férfi vízilabda világliga debreceni európai selejtezőjének negyeddöntőjében. Märcz Tamás együttese szombaton az 5-8. helyért folytathatja, ellenfele Horvátország lesz.
MTI
Amíg nem lesznek tiszta pénzügyi viszonyok, addig a szüléshez nem lehet sem fogadott orvost, sem szülésznőt választani – döntöttek a debreceni Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika dolgozói.
hvg.hu
A DVSC Egyesület augusztusban jött létre. Szima Gábor azért a továbbiakban is nagy összeggel támogatja a klubot.
MTI
MTI
hvg.hu
A teszt eredményét 12 órán belül megkapják az utasok, ezzel lerövidíthetik a kötelező karantént.
MTI
A külügyminiszter szerint a BMW debreceni üzeme lesz a kulcspontja a német márka elektromobilitásra épülő stratégiájának.
hvg.hu
Talán nem kellene hasra esni az FTC idei Bajnokok Ligája-szereplésétől. Különösképpen nem azoknak a szakértőknek, akik a nézők számára véleményezik a látottakat, írja szerzőnk.
Tovább terjeszkedik Magyarországon a Xiaomi: a cég most először nyit Budapesten kívüli márkaképviseletet. A helyszín Debrecen.
hvg.hu
Fél év alatt közel száz fővel nőtt a vállalat dolgozóinak létszáma.
hvg.hu
A járvány miatt nehéz helyzetbe került a debreceni repülőtér, az állam ad pénzt a működtetésre és a járatindítási támogatási programra.
hvg.hu