Erdőtüzek tombolnak Dél-Koreában, már legalább 22 halálos áldozat van – fotók
A mentésben résztvevő szakemberek közül is többen életüket vesztették.
A mentésben résztvevő szakemberek közül is többen életüket vesztették.
hvg.hu
A férfi után 17 órán át kutattak, de nem élte túl a balesetet.
HVG
Március elején egy 11 napos hadgyakorlatot tartott az Egyesült Államok és Dél-Korea, amelyben az alagutakból érkező esetleges támadások visszaverését és az alagutak felderítését is gyakorolták a katonák.
HVG
Nagy Gergő egy 5,6 millió dolláros összdíjazású pókerversenyen lett első.
HVG
Phenjan közölte, hogy egyetlen rossz lövés is háborúhoz vezethet, majd kilőtt több rakétát a Sárga-tenger felé.
MTI
MTI
hvg.hu
A szöuli központi kerületi bíróság azzal indokolta döntését, hogy kérdések merültek fel a nyomozást és a vádat illetően.
hvg.hu
Azt állította a Samsung a koreai sajtónak, hogy szigorúan betartják a magyar környezetvédelmi előírásokat.
HVG
A hírek szerint a nyolc bomba közül csak egy robbant fel. Többen megsérültek, épületekben is károk keletkeztek.
hvg.hu
Akár újabb rakétakísérletekre is sor kerülhet, miután amerikai repülőgéphordozó kötött ki Dél-Koreában.
HVG
A kínai startup elismerte, hogy nem tartották magukat az ország adatvédelmi törvényéhez.
MTI
A múlt havi tűz okát még nem sikerült megállapítani, az aggodalmakra reagálnak.
HVG
A meghitt budapesti ramen étterem kedves felszolgálója mit sem sejtett, amikor Tzuyang kikérte az étlapot.
hvg.hu
A szemtanúk elmondása szerint recsegő hangot hallottak, mintha egy elektronikus eszköz égett volna.
HVG
A gépről evakuálták az utasokat, de négyen így is megsérültek.
HVG
A vizsgálatok szerint valóban madárrajjal ütközött a gép, de még tart a nyomozás.
hvg.hu
Az óriási tálon kacsa, csirke, disznó és marhahús is volt, de most segítsége is akadt.
HVG
A dél-koreai ügyészség vasárnap vádat emelt a letartóztatásban lévő Jun Szog Jol felfüggesztett köztársasági elnök ellen lázadás vádjával a múlt hónapban általa elrendelt hadiállapot miatt.
MTI
A baleset előtt négy perccel a pilóta azt jelentette, hogy madarakkal ütköztek.
HVG
Jun Szogjol még mindig törvénytelennek tartja az ellene folyó eljárást.
MTI
A Jeju Air Boeingjén a fedélzeti adatrögzítő és a pilótafülke hangrögzítője is leállt, egyelőre a hatóságok sem értik, hogy miért.
MTI
MTI
hvg.hu