#diploma


Iskolázottság: durva egyenlőtlenségek az országban
 

Iskolázottság: durva egyenlőtlenségek az országban

Budapesten minden harmadik ember diplomás, Nógrádban és Szabolcsban viszont a lakosság harmada csak a nyolcadik osztály elvégzéséig jutott. Összességében a lakosság 12 százalának csak nyolc általánosa van – ennél valamivel többen vannak a diplomások.

MTI MTI

Két hét alatt hétszázezer? – Meglepetés diploma előtt
 

Két hét alatt hétszázezer? – Meglepetés diploma előtt

Több tíz- és százezres tartozások derülhetnek ki a költségtérítéses képzésben részt vevő hallgatók számára közvetlenül a záróvizsga előtt, ha általánosak azok a példák, amelyeket a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) végzős hallgatói osztottak meg lapunkkal. Az érintettek állítják, ha kell is fizetni, azt nem két héttel az abszolutórium előtt kellene megtudniuk. És miközben egyes tételek jogosságát megkérdőjelezik, a BKF azzal takarózik, hogy ők mindenben tartják magukat a kreditelszámolásuk rendjéhez, amivel a diákok már a képzésük elején megismerkednek.

Fehér Nóra Fehér Nóra


Ilyen végzettséggel biztosan felkopik az álla
 

Ilyen végzettséggel biztosan felkopik az álla

Azt jó ideje tudni lehet, hogy a felsőoktatásban szerzett végzettség korántsem garancia a sok pénzre, jó állásra, sőt, bizonyos esetekben szinte semmire. Az Eduline mutatja, milyen diplomákkal nehéz a végzettségnek megfelelő álláshoz jutni.

hvg.hu hvg.hu

Szerezzen diplomát, megéri! Havi 200-400 ezer forint pluszt is jelenthet
 

Szerezzen diplomát, megéri! Havi 200-400 ezer forint pluszt is jelenthet

A közel 240 ezer forintos átlag mögött igen komoly szórást mutatnak a különböző végzettségért járó keresetek. A versenyszférában az egyetemi végzettségűek 600 ezer feletti összeget kerestek, miközben a közszféra 125 ezer forintot fizetett egy nyolc általánossal rendelkező dolgozónak. A Buksza blog fizetési körképe iskolázottság alapján.

hvg.hu hvg.hu

Megszólalt a minisztérium a parkigazgató diplomája miatt
 

Megszólalt a minisztérium a parkigazgató diplomája miatt

A vidékfejlesztési tárca részéről fel sem merülhetett a felsőfokú végzettség hiánya Veress Balázs, az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója kinevezésekor, mert jogviszonya keretén belül, áthelyezéssel, kinevezésének módosításával lett vezető – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) csütörtökön.

MTI MTI

Kitörne a szegénységből? Erre figyeljen
 

Kitörne a szegénységből? Erre figyeljen

A szegénységből legkönnyebben a diploma megszerzésével lehet kitörni, a kutatások ugyanakkor azt mutatják, hogy a kiemelkedés a lelki terhek miatt visszaüt az egészségre. Az állam felelőssége lenne az, hogy ezek a tehetséges fiatalok a versenyképes tudás és a szociális beilleszkedés mellett az egészséges és sportos életmód, a kiegyensúlyozott étrend, és az egészséges értékrend alapjait is elsajátítsák.

hvg.hu hvg.hu



Harvard vagy börtön: Kenterbe veri a diplomások bérét a smasszerek fizetése
 

Harvard vagy börtön: Kenterbe veri a diplomások bérét a smasszerek fizetése

Ki ne szeretne már tanulmányai idején havi 3 ezer dollárt keresni, 55 évesen nyugdíjba menni, és utána is durván versenyképes fizetésének 85 százalékát megkapni élete végéig? Aki erre vágyik, annak cserébe el kell fogadnia az átlagosnál kicsit stresszesebb melót: Kaliforniában a börtönőröknek kínálnak ilyen juttatásokat. Elgondolkodtató, hogy anyagi szempontból sokkal jobbak a smasszerek kilátásai azoknál, akik nem kevés pénzért, sok év tanulás után a Harvardon szereznek diplomát – derül ki a The Wall Street Journal összeállításából.

hvg.hu hvg.hu






Csak egy szakon lesz nehezebb a diplomaszerzés a jövőben
 

Csak egy szakon lesz nehezebb a diplomaszerzés a jövőben

A korábbi rémhírekkel ellentétben csak a nemzetközi tanulmányok szakon kell az alapfokú diploma megszerzéséhez jövő évtől két középfokú nyelvvizsga, amelyből az egyik szaknyelvi kell, hogy legyen. A mesterképzéshez két felsőfokú kell majd.

hvg.hu hvg.hu


Érvénytelen diplomával nevezhettek ki egy parkigazgatót
 

Érvénytelen diplomával nevezhettek ki egy parkigazgatót

Újabb, Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter által kinevezett vezetőről derülhet ki, hogy nincs minden rendben a diplomája körül – írta a Blikk. A vidékfejlesztési tárca azt közölte, részükről fel sem merülhetett a felsőfokú végzettség hiánya.

hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI