Egyből nyolc üzlettel érkezik Magyarországra a török divatmárka, a Koton
A három budapesti mellett Sopronban, Debrecenben, Szegeden és Székesfehérváron lesznek Koton boltok. A nyitásra azonban az utolsó negyedévig még biztosan várni kell.
A három budapesti mellett Sopronban, Debrecenben, Szegeden és Székesfehérváron lesznek Koton boltok. A nyitásra azonban az utolsó negyedévig még biztosan várni kell.
A nyár elején Luciano Benetton lemondott a divatmárka elnöki posztjáról, majd június 18-án új vezérigazgató is érkezett a cég élére, de még mindig kérdéses, hogy mi lesz a színes kötött ruháiról és provokatív reklámjairól híres divatcég stratégiája a kínai ultra-fast fashion ellen. És mi lesz az egymilliárd eurósra duzzadt veszteséggel.
A divatmárka a Microsofttal közösen ad ki méregdrága játékgépet.
A francia divatmárka 20 év után bezárja magyarországi üzleteit.
A családi vállalkozás újfajta módon hasznosítja újra az autóalkatrészeket, feszültség levezetésképp pedig autóroncsokat is lehet zúzni náluk.
Az utóbbi évtizedekben nemcsak az utcai, de a formális, irodai öltözködés is lényegesen megváltozott. Egyre lazább kombinációk kezdik felváltani az eddigi szeriőzebb, sokszor talán kényelmetlennek mondható ruhadarabokat. Egy stylisttal és egy prémium divatmárka marketingvezetőjével beszélgettünk arról, hogy hogyan lett a kiskosztümből farmernadrág.
Washingtonban képzelem el az életemet, és nem tudom, hogy egyáltalán visszatérek-e még az üzleti életbe- közölte a sajtóval az amerikai elnök lánya, aki egyébként férjével együtt Donald Trump főtanácsadója is a Fehér Házban.
Román divatmárka próbálkozik Budapesten, a múlt év utolsó napjaiban nyitotta meg szaküzletét az olasz tervezőkkel dolgozó Musette.
Ternovszky Béla, a Macskafogó alkotója is részt vett a BP Clothing divatmárka macskafogós sorozatának az elkészítésében.
Átalakítják az Aréna Plazát, mert beköltözik a Massimo Dutti divatmárka, amely 2012-ben jelent meg Budapesten.
Az Abercrombie&Fitch már többször kihúzta a gyufát a jogvédőknél, de az üzletpolitika nem változik: csúnyák, fogyatékosok, túlsúlyosok nem kívánatosak, sem a vevők, sem a dolgozók között.