A Fidesz párhuzamos államot teremt egy új hatóság képében
Egy új hatóságot tesz meg az állami koncessziók, a bírósági végrehajtók és a felszámolók urává az Orbán-kabinet, ezzel is gyengítve egy jövőbeli nem fideszes vezetést.
Egy új hatóságot tesz meg az állami koncessziók, a bírósági végrehajtók és a felszámolók urává az Orbán-kabinet, ezzel is gyengítve egy jövőbeli nem fideszes vezetést.
A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága a koncessziós szerződésekkel kapcsolatos feladatokat is ellátja majd.
Négy év alatt 14 milliárd forint osztalékot fizetett tulajdonosainak az állami koncesszióban működő dohányboltellátó, eközben az államnak 2 milliárd forint koncessziós díjat juttatott. A nemzeti trafikokat felügyelő állami cég némi nyereséget tudott produkálni a dohánykövető rendszernek köszönhetően.
Hosszú távon kevesebb lesz a trafik.
Indulása óta 6 milliárd forint osztalékot termelt tulajdonosainak, elsősorban Sánta János hódmezővásárhelyi vállalkozónak az állami dohánykereskedelmi monopólium. Az államhoz eközben koncessziós díjból és nyereségadóból együtt 1,3 milliárd folyt be. A monopólium tulajdonosai ráadásul a dohánykövetési rendszerrel kapcsolatos kiadásaikra is százmilliókat vettek ki.
Nem négy-, hanem ötmilliárd forintért csinálja meg és üzemelteti majd a dohánytermékek nyomkövetését végző rendszert a 4iG.
Magyarország az ötödik helyen áll Európában abból a szempontból, hogy az állam mennyire avatkozik bele a polgárok evéssel, ivással és dohányzással kapcsolatos döntéseibe, hétköznapi életébe. Kétes dicsőség? Meg fog döbbenni, hogy a felmérésen melyik uniós ország lett a legliberálisabb és melyik a leginkább illiberális.
Közel hatvan százalékkal ugrott meg a szabadkereskedelmi forgalomba hozott cigaretták mennyisége, azaz ennyivel többet rendeltek meg a trafikosok az Országos Dohányboltellátó indulását követően, melyben nagy szerepet játszhatnak az ellátási gondok.
Korántsem jelent automatikus meggazdagodást egy dohánybolt üzemeltetése, ezt mutatják az első teljes üzleti év számai. De azért van olyan is, akinek ez is összejött. Sopronban például két trafikkal 3,5 milliárdos forgalmat lehetett elérni. És hát nagy buktákat nem találtunk a hírességeknél, illetve a "valaki valakije" trafikosoknál sem. Akadnak azért furcsaságok is a papírra vetett számokban, például hogyan lehet Budapesten bő másfél milliárd forintos bevétel mellett plusz nulla profitot felmutatni?
Trükközésen kapták Romániában azt a cégcsoportot, amely közismerten jó kapcsolatokat ápol Lázár Jánossal, vezetőinek szerepük volt a trafiktörvény kidolgozásában is – számolt be egy augusztusi esetről az Adevarul nevű romániai napilap.
Az Országgyűlés hétfőn úgy döntött, hogy a trafikok kizárólag állami vagy azzal szerződésben álló dohány-kiskereskedelmi ellátóktól vásárolhatnak dohányterméket a jövő év szeptemberétől.
Pozitív fordulatot várnak a trafikosok a dohánykereskedelmet szabályozó törvény módosításától.