Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Hosszú távon kevesebb lesz a trafik.
Megjelent az Országgyűlés honlapján Lázár János javaslata, amely "A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításával és a nemdohányzók védelmével összefüggő egyes törvények módosításáról" címet viseli.
A szöveg általában szigorítaná a dohánytermékek forgalmazását, és több ponton módosítja a 2011-es trafiktörvényt, amely egyébként Lázár János és dohánymágnás cimborája, Sánta János nevéhez fűződik – konkrétan Sánta neve szerzőként benne is maradt a dokumentumban annak idején.
A javasolt módosítások szerint a "kiegészítő termékek", valamint az e-cigaretták is csak dohányboltban lesznek árusíthatók. Szigorodnak a bírságok, alkalmazásuk több esetben lesz kötelező.
Emeli a javaslat az egy trafikra jutó népességküszöböt, 3 000-ről 4 000-re. Ez gyakorlatilag kevesebb trafikot jelent, viszont a korábban kiosztott koncessziók 20 évre szólnak és megmaradnak, csak az újabbakra vonatkozna az emelt küszöb.
Betiltanák azt a gyakorlatot, hogy dohánymárkákat egyéb, nem dohánytartalmú termékeinek kihelyezésével reklámozzanak – volt olyan gyár, amely például a cigarettahüvelyeket népszerűsítette, és azokon keresztül persze a cigarettamárkát. Ezenkívül jövedéki termék lenne az e-cigaretták töltőfolyadéka is.
A trafikok egyúttal jogosultak lennének egyetlen új termék forgalmazására, ami a papírzsebkendő.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Túlélte önmagát és még mindig nem halt meg egészen az internet hőskorának keskenysávú, telefonfüggő, analóg kapcsolatfelépítése. Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
Kis magyar abszurd – írja Hadházy Ákos.
Egyre jobban hasonlít a valóság az 1984-re.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”