Távozik Elon Musk a DOGE éléről
A Tesla-vezér egy nappal azután tette meg a bejelentését, hogy kritizálta Donald Trump költségvetési törvényjavaslatát.
A Tesla-vezér egy nappal azután tette meg a bejelentését, hogy kritizálta Donald Trump költségvetési törvényjavaslatát.
hvg.hu
Az amerikai elnök kezdi úgy gondolni, hogy Putyin nem is akar igazán békét, és kifejtette, hogy ez nem tetszik neki, mire a Kreml diszkréten kilátásba helyezte a harmadik világháborút. Közben Oroszország 50 ezer fős erőt vont össze a határ mentén az ukrán vádak szerint, és éjjel masszív dróntámadást indítottak egymás ellen a felek. Zelenszkij szerint Moszkva miatt nem haladnak a tárgyalások, ezért háromoldalú egyeztetést javasol.
A már beütemezett interjúkat még megtarthatják, újakat azonban már nem szervezhetnek.
HVG
Donald Trump nevét ugyan nem mondta ki a Kanada államfőjeként is szolgáló III. Károly király, azonban így is egyértelmű, hogy kire utalt, amikor 1957 óta első brit uralkodóként megnyitotta a kanadai parlament ülését.
HVG
Az amerikai elnök egy hárommilliárd dolláros összeget emlegetett, amit szakiskoláknak adna inkább az egyetem helyett.
hvg.hu
Trump szétveri a világrendet, Amerika nélkül Európa létveszélyben van, ám Oroszország pont erre készül – fejti ki a Der Standardnak adott interjúban Gustav Gressel, a bécsi Nemzetvédelmi Akadémia tanára.
hvg360
Dmitrij Peszkov leszögezte azt is, hogy Oroszország nagyon hálás az Egyesült Államoknak.
hvg.hu
Az amerikai elnök szerint mindig is jól kijöttek orosz kollegájával, viszont az, hogy „rakétákat küld városokba és embereket öl” egyáltalán nem tetszik neki.
hvg.hu
Bő egy hónapot hagyott az amerikai elnök arra, hogy megegyezzenek a felek.
hvg.hu
A FIFA, élén vezetőjével, Gianni Infantinóval egészpályás letámadást indított azért, hogy részese lehessen az európai klubfutballnak, és újra átvegye az irányítást világszinten is. Ez láthatóan nem tetszik Aleksander Ceferin UEFA-elnöknek, így a két szövetség között ismét fellángolt a viszály, ami a FIFA paraguayi kongresszusán csúcsosodott ki.
A Harvard legázolásában visszaköszön az orbáni minta, Kína viszont alighanem nem tud hová lenni örömében, hiszen legfőbb ellenfele saját magát bénítja meg. Közben senki nem hisz már a békemegállapodásban, ám akárhogy is próbálja Trump eltolni magától, Ukrajna az ő háborúja, amit Putyinnak esze ágában sincs abbahagyni, és még csak most kezdi igazán önteni bele a pénzt. De nagy bajok vannak Izraelben és Franciaországban is. Nemzetközi lapszemle.
hvg360
A 23 éves Erzsébet hercegnő egyike az egyetem hétezer külföldi diákjának, akiket Trumpék rendelete sújt.
hvg.hu
A statisztikák szerint a közelmúltban megölt tizennyolc farmer közül kettő volt fehér.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A tárcavezető szerint ez már a sokadik alkalom, hogy az Európai Bizottság károkat okoz az európai gazdaságnak.
hvg.hu
Az egyetem korábban már a szövetségi támogatások megvonása miatt is jogi eljárást indított az amerikai kormány ellen.
hvg.hu
Az amerikai elnök szerint az EU-t elsősorban azért hozták létre, hogy kihasználja az Egyesült Államokat a kereskedelem terén.
HVG
Szintet lépett Trump fenyegetőzése: ugyan az amerikai elnök már régóta elégedetlen azzal, hogy az Apple Indiában tervezi gyártani a telefonjai egy részét, most már konkrét szankciót is belebegtetett.
HVG
Amerika már nem őrzője, hanem hackere a globális kereskedelmi rendszernek. Kína megnyerte az összecsapást az USA-val szemben – mondta a Neue Zürcher Zeitungnak adott interjúban Richard Baldwin professzor, aki évtizedek óta figyeli és elemzi a világkereskedelem rendszerét.
hvg360
A megállapodás hamarosan hatályba is léphet.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az Egyesült Államok több mint 230 év után megszünteti az egycentes pénzérmék verését – közölte a washingtoni pénzügyminisztérium csütörtökön.
HVG