Fotocellás ajtóba szorult a rabló egy ferencvárosi drogériában – videó
Elektromos fogkefét próbált lopni, lebukott.
Elektromos fogkefét próbált lopni, lebukott.
A dolgozóknak december 15-ig kell megkapniuk legalább az egyik oltást, ha igényt tartanak az extra juttatásra.
A jelenséget többek között a rekordmagas, 27 százalékos magyar áfa okozza. Az alapvető női higiénés termékek is többe kerülnek nálunk.
Az év közepére tudtak már a tavaly tavasz előttinél jobban teljesíteni a drogériák.
A Finom csillagok nevű terméket kivonták a forgalomból, a Nébih arra kéri a vásárlókat, ha vettek belőle, ne egyék meg.
Egy hónapja kapható a boltokban az a tisztítószer, amelyet egy magyar mérnökcsapat biomasszából, szennyvíziszapból, és tiszta víz hozzáadása nélkül állított elő. A fejlesztők elárulták nekünk, hogy lesz hulladékból vízkőoldó, és azt is, hogy mitől szenzációs, ami a biológiai reaktorukban történik.
A Nielsen piackutató felmérése szerint a hazai fesztivállátogatók 60 százaléka készít be óvszert, az éves fogyasztás ötöde július-augusztusban realizálódik.
Egy ötven év körüli férfi pénzt követel üzletláncoktól. Ha nem kap, azzal fenyegetőzik, hogy mérgezett élelmiszert helyez el a boltokban. Öt üveg bébiételben már találtak etilén-glikolt, ami akár halált is okozhatott volna.
A két férfi tavaly novemberben rabolt ki egy drogériát Debrecenben. A rendőrség a lakosság segítségét kéri a két tettes felkutatásában, még nyomravezetői díjat is felajánlottak.
A Tudatos Váráslók Egyesülete megnézte, mennyivel drágábbak milliliterenként a kis kiszerelésű, utazásra szánt kozmetikumok.
Belépne a magyar piacra a lett Attirance kozmetikai lánc, amelynek már 11 országban vannak üzletei.
Egyre nagyobb összegek maradnak a drogéria láncoknál, a három nagy lassan leelőzi a kemény diszkontokat is. A dm, a Rossmann és a Müller összbevétele a legutóbbi üzleti évükben több mint 10 milliárd forinttal emelkedett.
A Rossmann drogériakonszern magyar leányvállalata a múlt évet 8,9 százalékos növekedéssel, 47,5 milliárd forint bruttó árbevétellel zárta, ezzel már tartós növekedési pályára állt a válság után – mondta Flórián László, a cég ügyvezető igazgatója csütörtökön.
Rohamosan közeleg a határidő, ameddig a gyógyszerészek bevásárolhatják magukat azokba a patikákba, ahol dolgoznak. Sokan ódzkodnak a hitelfelvételtől, akik pedig mégis megpróbálkoznának ezzel, esélyük sincs év végéig a szerződéskötésig eljutni a hosszas ügyintézés miatt. Egyes tulajdonosok eközben nyomott áron válhatnak meg patikájuktól, a veszteséges gyógyszertárak sorsa pedig függőben marad: lehet, hogy ezeket már az állam sem vinné. A patikahitelek kihelyezésében közreműködő Magyar Fejlesztési Bank szerint ugyanakkor flottul mennek a dolgok, a következő hetekben jelentősebb szerződésállományra számítanak.
Idén várhatóan hét százalékkal 46,65 milliárd forintra nő a Rossmann Magyarország Kereskedelmi Kft. árbevétele - jelentette be Flórián László, a társaság operatív ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
A Rossmann Magyarország Kereskedelmi Kft. június elején két üzletét is újranyitja a vásárlóközönség számára, az egyiket Komáromban a másikat Berettyóújfalun.
Történetének legnagyobb beruházására készül a Rossmann, amely 170 millió eurót költene további terjeszkedésre – írta a Világgazdaság. A drogérialánc Németországban 120 új üzletet nyit.
A Rossmann Magyarország Kereskedelmi Kft. idén közel 10 százalékos növekedést ért el. A cégnél idén nyártól újra magyar ügyvezető, Flórián László látja el a szervezet operatív irányítási feladatait.