Hivatalos: itt a teljesen új BMW X1 és iX1
A bajor gyártó bemutatta legkisebb SUV modelljének normál és elektromos hajtásláncú új generációját.
A bajor gyártó bemutatta legkisebb SUV modelljének normál és elektromos hajtásláncú új generációját.
Két szomszédos országból még mindig megéri az üzemanyagturizmus, és az onnan érkezőknek nem is kell piaci árat fizetniük Magyarországon.
Az alacsony fogyasztású családi autó adott esetben akár 270-nel is képes száguldani.
A Volkswagen húzómodellje a faceliftnek köszönhetően várhatóan kinövi a gyermekbetegségeit.
Már nem kell sokat várnunk a GLC második generációjának leleplezésére.
A négykarikás gyártó új zászlóshajó kategóriás SUV-jában már nem lesz 8 hengeres motor.
Lágyhibrid, plugin hibrid, dízel és biturbó V8-as változatokban debütált a brit márka újdonsága, melyből hamarosan tisztán elektromos változat is lesz.
A 6 literes motor nyomatékát a váltó kímélése érdekében 1000 Nm-re kellett korlátozni.
A következő generációs Passat már csak kombiként lesz hazavezethető.
Az X7-es elérkezett életciklusa feléhez, így átesett az ilyenkor szokásos ráncfelvarráson, mely többek közt új külsőt és modernizált belsőt hozott magával.
Megosztó formaterv, hangsúlyosan elektromos hajtás, szupermodern technika. Megérkezett a teljesen új 7-es széria, melynek i7-es villanyautó változatát alaposan körbefotóztuk.
A gyanú szerint a motorokba beépített eszközzel hamisították meg a kibocsátási értékeket.
A japán gyártó felfedte a CX-60-ban debütáló új gázolajos erőforrás részleteit.
Nem egy újabb magasépítésű szabadidő-autó és nem is egy újabb zöld rendszámos világmegmentő hibrid. Hanem "csak" egy remek vezetési élménnyel szolgáló és szerény étvágyú gázolajos családi autó. Meghajtottuk az M340d xDrive Touringot.
Vázoljuk, hogy hogyan festene a japán gyártó izgalmas újdonságának sportos hangulatú változata.
Ilyen Volkswagen garantáltan ritkán jön szembe velünk az utakon.
A japán gyártó újdonságából nem lesz tisztán elektromos verzió, 6 hengeres viszont többféle is.
A kompakt egyterű hangulatú 2-es Active Tourerrel és a közel 550 lóerős i4 M50 villanyautóval hazai utakon ismerkedtünk meg.
Néhány hónappal a többi kivitel után immár a gázolajjal működő Multivan is fellelhető a kínálatban.
A Defender most debütált új verziójának hossza megközelíti az 5,4 métert.