E-könyv-olvasó, amelyik színes: teszten a PocketBook Verse Pro Color
Megérkezett a PocketBook Verse Pro továbbfejlesztett testvérmodellje: kipróbáltuk a legfőképp a színes kijelzője révén újdonságot hozó PocketBook Verse Pro Colort.
Megérkezett a PocketBook Verse Pro továbbfejlesztett testvérmodellje: kipróbáltuk a legfőképp a színes kijelzője révén újdonságot hozó PocketBook Verse Pro Colort.
Az Amazon bemutatta a Kindle Colorsoft Signature Edition nevű új e-könyv-olvasóját, ami úgy kapott színes kijelzőt, hogy az ígéret szerint leküzdi a hagyományos színes megjelenítők zavaró problémáit.
A nonprofit szervezetkén működő Internet Archive-ot még 2020-ban fogták perbe a könyvkiadók, mert korlátozás nélkül engedte hozzáférni az olvasóközönséget a könyvekhez. Hamarosan két nagy zenei kiadó miatt is bíróság elé kell állnia.
Steve Jobs özvegye szeretné, ha az Apple néhai vezérének szellemisége inspiráció lenne a következő generáció számára. Kezdésként most egy ingyenes e-könyvet készítettek Jobs mondataiból.
Első fokon pert veszett az Internet Archive azt a kezdeményezését illetően, hogy könyveket olvasna be, majd digitális formában kölcsönözhetővé tenné ezeket. A nagy amerikai könyvkiadóknak ugyanis nagyon nem tetszett ez az ötlet.
Bár egyfelől nincs azzal gond, hogy a mesterséges intelligencia immár cikkeket, novellákat, sőt akár rövid könyveket ír, a magazinok, könyvek kiadóinak mindez óriási problémát jelenthet.
Vannak, akik a putyini rendszer és az orwelli disztópia áthallásait sejtik a háttérben, mások szerint viszont épp a nyugati liberalizmus mutat totalitarista jegyeket, aminek következtében az oroszok nem elszenvedőkként, hanem kívülállókként lapozgathatják a regényt.
A digitális könyvek gyorsabban elhasználódnak, mint a fizikai kötetek – erre az első olvasatra képtelenségnek tűnő jelenségre hívta fel a figyelmet a digitális tartalmak jövőbe való átmentésével foglalkozó Internet Archive nonprofit szervezet.
Szerzői büntetőeljárást indít az Amerikai Egyesült Államok két orosz állampolgár ellen, és ezzel párhuzamosan már le is kapcsolták a világ legnagyobb kalóz-e-könyv-gyűjteményét.
A PocketBook megkezdte InkPad Lite típusú e-könyv-olvasójának magyarországi értékesítését. Az eszközt megnövelt méretű kijelzővel, előlapi megvilágítással és oldalsó vezérlőgombokkal tervezték, a gyártó szerint jó választás lehet azoknak, akik pénztárcabarát megoldást keresnek.
A vita nem ült el az Open Library (Nyílt Könyvtár) körül, de az internetes kölcsönzést néhány hete azzal könnyítették meg, hogy igazi könyvtárra emlékeztető virtuális polcokra helyezték a könyveket.
A Xiaomi a Mi Reader Pro néven állt elő az újabb e-könyv-olvasójával, melybe már a cég mesterséges intelligenciáját is beépítették.
Csak az online kereskedelemnek köszönhető, hogy a könyves szakmának nem lett „kampó”. Az e-könyvek iránt azonban a járvány alatt sem sokat nőtt a kereslet.
A konfliktus egy koronavírussal kapcsolatos könyv miatt pattant ki.
Felkerült a húszezredik kötet a Magyar Elektronikus Könyvtárba. Az Országos Széchényi Könyvtár digitális gyűjteményeinek látogatói több mint 20 ezer könyvet, csaknem 650 ezer cikket és rengeteg képet tölthetnek le ingyenesen, többféle formátumban. Az érdeklődők a különféle tudományos kötetektől a szakkönyveken át klasszikus és kortárs irodalmi alkotások és ismeretterjesztő művek között válogathatnak.
A digitális világban a megunt könyvek piaca is más. Legalábbis így véli a luxembourgi Európai Bíróság. A kiolvasott e-könyvet nem szabad csak úgy letöltésre felkínálni az interneten – mondja ki a karácsony előtti ítélet, amelynek tárgya a „használt” elektronikus könyvek virtuális piaca.
A nyomtatott könyvnek van tekintélye és haszna még a képernyők mellett felnövő fiatalok szemében is.
A Neumann Társaság ingyenesen elérhetővé tette a közösségi média tudatos használatát célzó kisokosát. Egy közérthető nyelven kiadott anyagról van szó, amely a legnépszerűbb közösségi szolgáltatások, így például a Facebook, a YouTube, az Instagram vagy a LinkedIn szakszerűbb, jobb használatához tartalmaz tudnivalókat.
Az író, majd az örökségét kezelő család hosszú éveken át tartó tiltakozása után végre e-könyvként is kiadják J. D. Salinger műveit.
Az Apple, a Google és az Amazon támogatását is elnyerte a magyarok által alapított PublishDrive. Az egyik ötletgazda, a most 30 éves Jentetics Kinga az amerikai Forbes médialistájára is felkerült, és most a hvg.hu-nak mesélt a projektről.